Hol is kezdjem ezt a láthatóan örökzöld témát, ami az országot illeti? Kezdjem ott, hogy tegnap megoperálták a balkezem (egy régi, csontot összefogó vasdarabkát kellett eltávolítani) és most itt idétlenül pötyögtetek a jobb kezemmel. Nos de nem ez a mai téma. Kissé leírnám a Kolozsvári ortopédia kórház belsejét. Majdnem 2 éve nem voltam errefele és bevallom nem is voltam kíváncsi, hiszen tudtam, hogy itt majdnem semmi sem változott. És be nagy igazam volt. Az ú.m. felújított termek és folyosók siralmas állapotban. Új csempe a padlón, meg termopán ablakok, amiről két év alatt senki sem húzta le a védő szigetelést. A kórházi ágyak pedig kritikán aluliak. Talán nálamnál idősebbek és már sok száz beteg törte szét rúgóikat. A mellettem levő törött lábú vénember egész éjjel jajgatott a fájdalomtól, hisz egy ronda, semmi felszerelés nélküli ágyba fektették. Egy ápolónő be nem jött volna egész éjjel és szerencsések voltak a betegek, hogy anyám mellettem virrasztott. A levegő dohos és fülledt. Nem igazán lehet szellőztetni, na meg a reggeliről és ebédről ne beszéljünk. Szerencse, hogy vannak családtagok és barátok, akik csak fellopakodva jöhetnek, hogy meglátogassanak. Egy 1O lejes a kapusnak, vagy netán kinyitod magad a kaput amikor nem vesz észre. Semmi sem változott. A „boríték” még mindig az orvos zsebébe kerül és mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla. Na, de ez az ország második leggazdagabb városában történik és nem valami kisvárosban mint Dicső (na oda aztán ne menjetek).
…A budira megyek. Kinyitom az ajtót. Pár beteg fagyoskodik az ablaknál, hogy ne vegyék észre az ápolónők a cigi füstöt. Egyik kezem föl van vágva, a másikból egy perfúzió lóg ki, tehát kis időbe telik amíg dolgomat elvégzem. Amíg lassan eresztem le a húgyhólyag belőli nyomást fél percig a budi fülkét vizsgálom és mintha ezt az országot látnám… Egy régi vaskos falon lóg egy pár új repedezett csempe. Egy régi budira kis lakkot nyomtak, de csakis a régi. Az új termopán ablakokon már két éve lóg a szigetelés, de senki le nem szedné. A budi fedő már eltörött és a vizet is csak alig lehet lehúzni. Nagy nehezen fölhúzom a gatyám és kimegyek, miközben a mellettem levők még mindig a cigivel tömik úgyis már beteg szervezetüket. Ugyanaz a régi szar új papírba burkolva.
Mindenki örvend az új bevásárló központoknak, a kocsiknak és kluboknak, ahol elcseszik egy este az országos átlagjövedelmet. Épület, épület hátán, milliárd eurók minden felülről és nincs annyi pénz, hogy a mellettem fekvő öregnek egy kellő ágyat nyújtsanak. Az újgazdagok pénzüket fitogtatják és szórják. Nincs egy alap. Az új csempe is leesett a régi falról. És lehet ezt a történelemre meg mindenre kenni, de vannak világszerte pozitív példák is. Egy általános nemtörődömség uralja ezt az országot.
Nem tűnt még fel senkinek, hogy ahogy a Nyugati határon visszatérünk minden megváltozik. Az ég szürkébb, a járdák porosak és koszosak, a parlagfű dzsungellé nő egyes helyeken, a bokrok gondozatlanok és valahogy nem úgy néz ki sem, mint Magyarország, sem, mint Ausztria. Nyugat Magyarország már kezd lemaradni a fel fejlődő erdélyi megyék mellett, de még mégis egy civilizáltabb helynek mutat. És ez már nem pénztől függ…Ami nálunk zajlik le egy olyan mentalítás hozománya, mely egyaránt jellemző románra és itteni magyarra. Olyan mindez, mint egy gazdátlan udvar…Ha akarsz valamit az országon változtatni, akkor először járdád seperd meg és udvarodból irtsd ki a gazt…
Kolozsvár szeptember 25 – fél kézzel
Gashicsavargó's Weblog 