Category Archives: Holland napló

Egy év Hollandiában.

Szóval, hogy kissé “bőcsködjek”

JZSUK első helyezések, UBB “séf gyé promocié” és egyéb más oklevelek után ime a legújabb….Remélem, majd valami jó meló is fogja követni

Liège fele…

Egyre erősödő vasárnap reggeli napfény hatol át a vonatablakon…Ő Brüsszel fele tart, én Liègig kisérem. Nehéz bőrönd az ülés mellett. Aggódom kissé, hogy-hogyan fog boldogulni akkora bőrönddel a vonatállomás és repülőtér között…Előttem ül. Jobb kezével a párkányt támasztja, bal kezével kezem fogja… Kissé elvesztődött a reggeli napfényben. Kifehéredett mediterrán bőrét halványabbá teszi a reggeli nap. Napszemüvege hátratolva, haja szabadon…Enyhe fehér ing lebeg rajta. Figyelem lábait, figyelem kezeit, figyelem kissé elvesztődött tekintetét…Felém néz és mosolyog. Hozzám közeledik és orrával megsimogatja orrom. Halk csókot nyom ajkamra majd szelíden rám néz olajbogyó szemeivel – Hmm…? – dünnyögi. – Hmm..? – válaszolok. Vállamra teszi fejét és átöleli nyakam…Nem tudjuk, ha véget ért, nem is tudjuk mi volt.

Maastrict-Liége – 2010.06.13

Mért nem bloggoltam az utóbbi időben?

Vagy nem volt időm igazán, vagy nem akartam, vagy nem volt miről írjak (habár lett volna). Ejsze minden összevéve. Mit csinálok az utóbbi időben? Irtó foglalt vagyok. Egyetemen nehéz kurzusok, pénteki meló Utrechtben, hétköznapi/hétvégi/éjjeli meló a Világ Kereskedelmi Intézmény egyik bírájának, papírok, munkaengedély gondok, útlevél gondok, holland szakasz bevégzésével járó gondok. Német papírok rendezése, dél afrikai papírok rendezése, hazamenetel (hogy mit fogok csinálni annyi cuccal még én sem tudom).

Közben szép az élet is, tavaszi idő nem létezőben (inkább hideg esős őszi idő, nem május), de ott a kis olajbogyó szemű lány, akinek karjai között jó felkelni. Jövő héten Angliába utazok (már agyamra ment Hollandia) pár napra, majd jönnek a vizsgák, az utrechti melótól való búcsú. Júniusban a francia kurzusok, szesszió végi bulik meg minden…Jó hír, hogy júliusban három és fél hetet otthon leszek. Nem titkolom, hogy kurvára (elnézést!) várom azt a júliusi pár hét lehetőleges semmit tevést. Egyszerűen kimerített az elmúlt év (júniusban lesz már megint egy éve, hogy kijöttem), sok minden agyamra ment, de sok új emlékkel gazdagodtam és ugyebár még ott van hét hetem hátra J

De ugyanakkor itt az ideje országot váltani… Augusztus elsejétől Hamburgba költözök, egész augusztusban intenzív német kurzusok (nálam ez a nyelv a béka feneke alatt), majd a Bucerius Jog Egyetem padjai és remélhetőleg egy Internship a Nemzetközi Tengeri Bíróságnál. Jövő januártól, ha minden jól megy, pedig Dél-Afrikában leszek egy fél évet. Vagy ki tudja mennyit. Kezdek kifáradni, vérnyomásommal is küzdök az elmúlt hetekben és nagyon kezdek fontolni egy trópusi szigeten való féléves semmittevést. Még meglátjuk mi lesz J Egyelőre örvendek a leterhelt, fárasztó, esős tavasznak és az olajbogyó szemű lánynak. Főleg az utóbbinak 😉

Maastricht, 2O1O, május 15

Tavaszi reggel…

Halk szuszogása enyhén simogatja fülemet. Feje mellkasomon szundit miközben jobb keze hanyagon átölel… A takaró csak félig fedi gömbölyű vállát. Álmos szemekkel figyelem a reggeli gyöngéd táncot. Ujjaim halkan járkálnak sima mediterrán bőrén. Még alszik…Minden szuszogásom megmozdítja ölelő kezét. Még minden csendben nyugszik körülöttem. Haja megmozdul és elfedi mellkasom. Egy halk és őszinte érzés fog el e reggeli órában. Kissé megmozdul. Keze megrezzen. Fölemeli buksiját és olajbogyó szemeivel álmosan rám néz. Őszinte gyermekes mosoly simul végig arcán. Kissé kinyújtja nyakát és megcsókol. Újból rám néz és halk hangon megszólal…”Mit akarsz reggelizni?”

Maastricht, 2010, apr.2O

A lengyel csávó….

Nevezzük őt a lengyel csávónak. Nevét nem ismerem, nem tudom pontosan milyen városból származik, de minden alkalommal megállok vele két szót váltani…Ő Utrecht egyik új, mondhatnám már « itthoni », személyisége. A nyáron láttam először, amikor teljes gőzzel nyomtam a napi robotot…

Mindig az üzlet bejáratánál ácsórog és árulja az újságot….Átlagnál magasabb, szláv vonású fiatal ember. Talán a 25 és 3O-as évei között tévelyeg….Pár napos szakáll ékesíti állát és egy hatalmas piros szőtt púlover védi a hidegtől. Ő az-az illető, akivel kezdődnek a ledolgozandó óráim. Mindig a bejárat jobb sarkában mosolyog és nyújtja a kezét…Első kérdését már megszokták füleim  « Are you okei my brada ? » Ezt mindig a legnagyobb őszinteséggel kérdezi. A pár perces beszélgetés egy megszokott holland-angol keverékkel zajlik. Egyszerű mondatok, egyszerű kérdések, amiket mindig feltesz. Jól vagyok-e? Jól megy az egyetem? És nem-e untam már meg a két órányi ingázásokat?… Az emberek javarésze számba se veszi, habár mindenkinek ugyanazzal az őszinte mosollyal köszön. Arca nem álcáz semmit. What you see is what you get…Nehéz elmondani, hogy mi van arcára írva. Szemeiben a remény és bánat ült le egymás mellé…Nem sokat tudok róla. Lengyel kisvárosból származik, állítólag apja is külföldön dolgozik. Otthon nem volt munka lehetőség és nem akart a helyi maffia (vagy nevezzük bármilyen bűn csoportosulásnak) tagja lenni….Holland életének monoton részét látom…Minden nap ácsorog az üzlet előtt. Nyári melegben, őszi esőben és téli fagyban. Mindig ugyanaz a mosoly és kézfogás…Szemei, arca, több napos szakálla, bőre, csontja és bánata alatt valami elégedettséget érzek…Megtartotta önbecsületét…Inkább ácsorog hóban, esőben és fagyban, közömbös emberek tömege között, minthogy átálljon a másik oldalra… Ő az akiben a bánat és remény némi megnyúgvássá alakult és, aki mindig kezét nyújtja….Sok sikert lengyel csávó.

Maastricht 2010 január 26

Otthon-itthon, itthon-otthon….

Az elmúlt két hetet talán hátulról kezdve fogom összefoglalni….Kanapémon pötyögtetek a maastrichti szobámban. A mai nap is futkározással telt el. Mindannak, amit itt hagytam újból nekivágni.

Irtó hosszúra sikeredett a tegnapi út. Szüleim és testvérem vittek be Budapestre, majd öt óra késés után a repülő is nagy nehezen felszállt. Közben alkalmam adódott egy elég hires személlyel is szót váltani. Annyit elárulok, hogy a Standard Liege edzője, Románia válogatottjának is edzője volt, Portugáliában is edzőként tevékenykedett és távoli rokonom (belegondolva, nem is annyira távoli). Mit csinálsz, ha egy ilyen személlyel találkozol? Megkérded, ha az edző úrnak nem-e van egy Nokia töltője mivel az öt órás késés miatt lehet elkésed utolsó vonatod is, telefonod pedig lemerült. Pár szót váltottunk, elmondtam neki, hogy közösek a gyökereink és sikeres évet kívántam neki és csapatának.

Útbaigazítottam két pesti lányt, akikkel utaztam és segítő kezet nyújtottam egy otthoni fiatal család apának. Doktor fizikában, feleségével és kislányával él Belgiumban. Még nem tudják ha igazán boldogok. Haza akarnak már menni, mert megunták a nyugatot, de ugyanakkor milyen esélyeik vannak otthon….Végig ez volt az érzés, ami otthon követett a két hét alatt.

A családnak sem könnyű a távollétem, testvéremnek sem könnyű karrierjét epíteni, baráti körömből sokan panaszkodtak. Rossz a kormány, nagy a krízis. Elmondtam én is panaszaimat (volt elég). Nehéz mindenkinek, főleg a velem egykorúaknak hisz most már rajtuk áll, hogy miként fogják megkeresni a mindennapi betevőt. És egy gazdasági krízis alatti országban nem könnyű dolog. Néha vádolod magad, hogy te kihúztál, néha mások mondják, hogy jól tetted, vagy mások, hogy neked könnyű mert már elmentél. Hátra hagysz sok mindent, de tudod, hogy üres lappal kezdtél valamit máshol és ahhoz is éppúgy ragaszkodsz. Már azt mondod, hogy majd amikor hazaérek, és már nem az otthoni otthonra mondod. Az itteni is már az, még akkor is ha félév múlva újból pakolok. Egyik részed menne, másik maradna….Testvéreddel megjárod magad a belvárosi utcákon. Néhol már elhidegült az utca, néhol érzed, hogy kissé elhidegültetek, néhol nem tudod, hogyan viselkedj hisz te sem vagy már az aki elment….

Aki ezt most olvassa, az valószínűleg gondolja, hogy így kezdtem az Új Évet. Így kezdhettem volna, kavart érzésekkel. De nem….Két kis történet miatt…Beléptem nagyanyámék házába. Mamán lábán gipszet vettem észre. – Mi történt mamus? – kérdem aggódva. A válasz pedig nem az volt amire vártam. – Hozott nekem fehér csizmát a karácsonyi angyal. – mosolygott rám nagyanyám. Felnevettünk. Nem panaszkodott, nem mesélte el, hogy történt, hanem egyszerűen neki az angyal hozott egy „fehér csizmát”.

Vonaton jövet pedig elbeszélgettem a fiatal családdal. Mesélt az apa amerikai tanulmányairól, arról, hogy már 11 éve elhagyta az országot és mégis haza akar menni. Beszélt a feleség is, beszéltem én is. Jött a kalauz is. Neki is kissé aggodó arca volt. Beszéltek a felnőttek. Ezalatt valaki nem beszélt. Ő csak hancurozott. A kis barna szemű, gesztenye hajú, két és fél éves leányka. Ő mikor tejes üvegét verte le, mikor apjától kunyerált valamit, mikor a széken ugrált. Majd elment. Minden utasra ránézett és kuncogva leszaladt. Majd rám nézett és nevetett. Egy kis védőburában kacagott, ugra-bugrált, nem hallotta a kinti zajt. Ő jó volt. Ő nem panaszkódott. Közben éreztem, amint már nem követem a felnőttek beszédét és egyre jobban követtem a leányka játékát.  Éreztem amint már nem igazán érdekelnek a gondok….

Leszedtem bőröndjeimet. 1O percet vártam a busz után. Kint hideg, a böröndök nehezek, a jegy drága, holnap már egyetem és mégis mosolyogtam. A kis két és fél éves leánka okosabb volt egészünknél. Ő is leesett néha, néha anyja suprált a seggére, néha fejével koccintotta meg az vonatajtót, de egy dolgot nem felejtett el. Mindig nevetni. Mindig ott volt a kis kuncogás arcán. Ő volt a karácsonyi és újévi angyal…És okosabb volt mindnyájunknál.

Maastricht, január 6, 2010

“Attol fugg honnan nezed”

Ket feher pohar ul csendesen a feher fuggony alatt…Kek takaroban folytatodik a sarga faltakaro….Egy uveg rum es egy teli hamuzo. Szeme kek. Netan zold. “Attol fugg honnan nezed”- mondja. Rum es fust. Fust es rum…Csend. Meg a ket feher pohar is szunnyad a fuggony alatt. Haja szoke, kisse barna. “Attol fugg honnan nezed”. Egy halkulo Monty Python epizod a teveben. Rum es fust. Fust es rum…Nyitott es ugyanakkor zart. Hajlik a rosszra, de kitart embere mellett. “”Attol fugg honnan nezed”.

– Zavar ha nezlek – szemeimet arcara szogezem.

– Nem tudom. Kisse. De nem gond. – feleli halkan. Rum kavarog a fusstel. Halkan recseg a TV. Szunnyad a ket feher pohar. Kek takaro, sarga fuggony.

– Mert hivtal hozzad. Mert pont ma? – lassulnak mozdulatai. Lassulok en is.

– Unatkoztam…nem tudom. Unatkoztam ejsze… – tompulo ujjaival kiengedi hajat. Haja szoke, kisse barna. “Attol fugg honnan nezed”.

– Tartasz hozza?

– Igen…-  benez a semmibe – Minden honapban meglatogatom. – rum es fust. Fust es rum. Szunnyad a ket feher pohar. Kek takaro, sarga fuggony.

– Irigyellek. .. kinezek a semmibol -Nem vagyok ilyesmire kepes… – szemeimmel vegigjarom arcat. – Nem biznek magamban.

– Nem konnyu. – megall egy pillanatra. Rum es fust.Fust es rum. Szunnyad a ket feher pohar. Kek takaro, sarga fuggony. – “Attol fugg honnan nezed. ”

– Megfoghatom kezed? Hianyzik az emberi kapcsolat.

– Nem ellenzem… Jo kifogas amugy. – rum es fust. Fust es rum. Szunnyad a ket feher pohar. Kek takaro, sarga fuggony.

– “Attol fugg honnan nezed” – halkan kezere teszem kezem. – Mert pont ma este hivtal ide? – megallok – Faggatlak?

– Kisse…Nem tudom. Unatkoztam. Ejsze…”Attol fugg honnan nezed”.Kellett valaki egy pohar rumhoz es egy fusthoz…Almos vagyok…

– En is…Szep almokat.

– Neked is.

Rum es fust. Fust es rum. Szunnyad a ket feher pohar. Kek takaro, sarga fuggony.