Category Archives: Personal / Személyes

Keresem a múzsám…

Nem jönnek okos gondolatok a fejembe az utóbbi időben…Néhanapján egyszerűbb egy rajzzal kifejezni, azt amit akarok…Nos mi a teendő? Valószínűleg az is az oka, hogy egész nap egy képernyő előtt kell üljek és az irodai munka gondolata megfélemlített. Nem tudom mennyire akarok majd napi 8 órát egy széken ülni egy képernyő előtt. Ugyanakkor maga Brüsszel eléggé felemás szájízzel hagy, hisz jó a hangulat, sokszínű, de mégis egy szétszórt, koszos város, ami nem érdemli meg az aurópai főváros címet… Más ok pedig, hogy újból kell pakoljak, szedjem a sátorfámat és ez már egyre nehezebb, hisz megint jönnek a hosszútávú kapcsolat viszontagságai. Ugyanakkor a gyakornoki posztból származó fizúval is alig lehet beérni, hisz Dániában az első pár nap már le kell tegyek 1.420 euró bért és garanciát és az első dán fizúig még 7 hét van hátra….Na szóval, töprengek hisz maholnap 25 éves leszek és meg kell majd gondoljam, hogy mi lesz az elkövetkező pár évben, hisz az egyetemista élet már a hátam mögött. Három évre leszerződtem magam, de közben már ausztráliai csere programon áll az eszem. Érzem a velem egykorúakon, hogy sokan keresik az új lehetőségeket, az új munkahelyt. Sokan megkérdőjelezik eddigi tanulmányaikat, hisz egyre nehezebb  munkát találni és az emberek egyre felkészültebbeket. Ilyen szempontból sokkal jobban állok, mint sokan mások. Már megvan a dániai repülőjegy, lakás is akadt 5 hónapra, a szerződést is aláírtam. Tehát fel a fejjel. Nemsokára itt a tavasz, a 25-ik életévem és egy új kezdet 🙂

Brüsszel, 2012 február 9

 

How to lose a wallet and 200 euros in 10 minutes :)

The story is quite simple and goes like this. I had a plane to catch fromDortmund,Germanyto my home town inRomania. Nothing complicated, right? Wrong

So here are the facts:

–         we get up at 7.30 am with my girlfriend at her place inMaastricht(theNetherlands)

–         we take the bus to the main bus and train station inMaastricht(first bus)

–         I say goodbye, hugs and kisses, be back in 12 days and all that J and I take the bus fromMaastrichttoAachen(second bus) at exactly 9.01 am

–         I am on the bus, it is already 10.13 am and we are still not at the train station when the driver tells me…”Oppss…This bus does not stop at the station”. “What??? It always did before. I have a train to catch to Koln and thenDortmund”. Nope…

–         so he puts me off at a secondary train station, I get on the 2 min train to the central station and on the train I realize two crucial things: I lost my other train and I lost my wallet

–         I get of at Aachen Central (Hbf) to discover that I have one passport on me and the pre-booked train and plane tickets, but no wallet and money on me

–         so I go to the information centre and bag them to let me use the ticket on the next one as I will miss my flight, I lost my wallet, the only ID I have is a passport, and I don’t have any money, credit, debit or whatever card

–         the lady in typical German office worker style raises her shoulders: “So what should I do about it? U booked it, you didn’t catch it. Bad luck!” So I raise my voice, I start yelling at her, she is on the verge of calling the police and I say u go “F…ck yourself” and a couple of more epithets

–         so here I am, 10.30 am. I lost my train, I will lose my plane and lost my wallet. I call up my girlfriend who had an interview at 13 am for a job. I tell her to go wait for the bus to come back, as I most probably lost it on it, when trying to get off in a hurry.

–         so she rushes by foot 30 min overMaastricht, waits 25 min. for the buses to come back. She searches 2 buses and finds the wallet

–         sn the meantime I am looking at the last option I could use to get to theDortmundAirport, a train that leaves at 11.39 am. My girlfriend found the wallet at 11.15 am in a different country.

–         so I call up my parents, and tell them not to wait for me.

–         my girlfriend gets a cab, pays 50 euros for the guy to come down toAachen. In the meantime I am bargaining on the phone with her taxi driver to take me toDortmundstraight. How much in total? 280 euros from Maastricht-Aachen-Dortmund and he can take me there in 2 hours. So we settled for 250 euros.

–         the rain starts poring, at 11.55 am my girl friend arrives with the taxi, I get the wallet, take out 300 euros from my bank card, kiss her in a hurry and take the taxi

–         I give the guy 250 euros as negotiated on the phone. He takes it. My girlfriend sends me a message that she already gave him 50, so we start quarreling and I told him that 250 was the price for both trips. He conceded. So I took back 50.

–         we are 40 km from the airport when we reach a 7 km long traffic jam (sorry AutoBahn, but you are not as good as people say you are)

–         in the meantime the rain is poring down, it starts hailing as well. I say to myself, why the hell is this all happening to me?

–         the minutes go buy, the check-in will close soon. Finally the cars start moving. We were stuck for 25 min.

–         With 80 km/h on the renownedGerman Highwaywe finally get to the airport

–         More than 2 nerve wrecking hours and 200 km after, I reach the airport at 2.35 pm, just 5 min. before the check-in closed.

–         So now I am here back home and waiting to celebrate my brother’s birthday.

 

The price you pay to see your family once in 6 months doesn’t have limits. The thank you I owe to my girlfriend right now is limitless. Without her I couldn’t have done this. And because of me she had to postpone a job interview (student assistant at a prestigious institute). Unfortunately I got even more disgusted of the rigidity of the German system (no offence to my German friends), but in such a situation, when I already had a ticket bought, but I missed the train and I didn’t have any money or wallet on me, I would’ve expected at least some understanding from the system. To my girlfriend J Thank you from the bottom of my heart. Εφχαριστω!

 

Maastricht-Aachen-Dortmund-Cluj-Napoca/Kolozsvár 25 June 2011 

Elmenés előtti kis duma egy újabb generációval…:) Pre-departure chit-chat with a new generation

Holnapi indulásom előtt megkért volt osztályfőnököm, Zsolt, hogy immár harmadik osztályának mondjak egy pár szót arról, hogy mit és miért teszek az életemben és, hogy egy pár jó tanácsot adjak az új generáció 15, 16 éveseknek.

Remélem nem fárasztottalak le túlságosan 🙂 Nehéz reggel kilenckor egy idegen kalapos dumájára figyelni, de hiszem, hogy valami rátok ragadt és sok minden még rátok fog ragadni maradék 3,5 lici éveitek alatt.

Ügyes társasággal volt ma reggel dolgom, habár kissé megszeppentetek. Rájöttem, hogy majdnem tiz év alatt (elnézést, de ezen a billentyűzetemen nincs hosszú “i” 😛 ) sok minden változott és ezek a fiatalok már máshogyan férnek hozzá az információhoz. De valami mindig ugyanaz marad. A szereplők változtnak, de a szindarab (újabb hosszú “i” 🙂 ) nem. Egy 15, 16 éves kamasz gondjai a napi házi feladat, a fizika feladat vagy netán a kórus felkészitő. És ennek most igy kell lennie. Minden kornak megvannak a maga gondjai.

Kitartást kivánok nektek és ne feledjétek, ügyeljetek az apró dolgokra az életben 🙂

Prior to my departure my ex class master, Zsolt, asked me to share a couple of words and thoughts about what, why and how I do in my life, and to give some good advices to the new generation of 15, 16 year olds.

I hope I didn’t tire you guys too much 🙂  It’s difficult to listen at 9 am to the recalls of a strange guy with a goofy hat. But I know and hope that a part of what I said found stable grounds and a lot more will follow in the remaining 3.5 years of high-school.

I had to deal with a wonderful, but somewhat frightened bunch, this morning 😛 I realized that in almost ten years a lot have changed and youngsters nowadays have a better access to information than we did. But something always remains the same. The actors change but the play remains the same (sorry for the cliché). The day-to-day worries of a 15, 16 year old remain the same; homework, complicated physics classes and choir rehearsals. And this is how it should be at this age. Every age has its own problems.

I wish you guys good luck and strength to carry on and don’t forget to always pay attention to the small things in life.  🙂

Gashi

Back in the 21st century…just left the 19th…

People who know me better, know that there is a place on this planet that means more to me than any other…It’s not my home town, it’s not my sole city, it’s a tiny village tucked away in a God forgotten valley. Hardly even visible on google maps… Jews and Christians have their Jerusalem, Muslims their Mecca, I have my own spiritual valley…It’s a place where I go to forget, where I go to remember, where a past world comes to life and becomes reality and where a present world becomes the past…No running water, no gas and only barely electricity. No paved roads, fancy cars, laptops and facebook.

Time stays still, but time passes as well…In the last years I scarcely had the opportunity of spending more than a day in a place where I passed by summers as a child…Now I had the luck of spending three days. Three days where I shed my 21st century clothes, mentality and problems, and I reemerged as one of them. Walking on the streets yesterday someone saw me, greeted me and told me: “Son, you haven’t changed. You’re still one of us”. It’s a place where daily problems are not e-mails, exams, papers and projects, but whether the crops will fail this year, whether the hay dried with all this rain or whether this weather will do any good for this year’s grape harvest…I am witnessing a dying world, a world that struggled and is still struggling to exist, but a world for which I don’t see a distant future. Many people passed away in the last years. People my age, kids who we would roam the dusty allies left to Germany…Time has gotten the best of my old folks as well…They’ve gotten old. I realized this, and I realized how fortunate I am to still spend time with them, to hear their stories and to ask for advice.

There’s a certain wisdom in these people I cannot fully grasp. As a child and now as a grownup I still stare at my grandpa when he rests after work. It is that moment of his being that is his, a moment I can only look at and wonder. With a smoking cigarette in his left hand, he glances into the distance in what seams to be a place of memories, life, understanding and emptiness. It is the glance of a person gone through the difficulties and wonders of life, a glance that holds satisfaction and sorrow and ultimately takes life for what it is…I was fortunate enough to catch this moment on camera. And I want to share it with you…

Kolozsvár / Szászdányán 10.07.2010

Personal Rehab

Minden reggel ugyanaz a görcs a torkomban, ugyanaz a gyomorideg. Dél tizenkettőig nem tudok egy falatot számba tenni. Kurzusokon nézem az üres falakat és mindenki látja körülöttem, hogy valami nincs rendjén… Reggel hatkor megébredek. Kezdődik a görcs és a gyomorideg. Fejemben a gondolat, hogy már mással van, más országban, a világ másik felén…A takarót már nem osztom vele, a kagylóban csak egy tányér és pohár, a zuhanyzóban egy törülköző. A párna és ágy sem közös már. Nincs már reggeli csók, vad éjszakák, huncut tekintetek és útszéli hirtelen csók. Más ágyát melegíti, más karjaiban örül a reggeli csóknak és mással űzi a vad éjszakát.

Három éve már, hogy nem éreztem így valaki iránt…És pontosan nem is tudom mit érzek. Tudja, hogy rosszul viselem és próbál segíteni. Csak nem tudom mennyire hat…Délben már kezd helyreállni a rend. Már másképp megy a munka, elfoglalom magam, elfoglalom gondolataimat. Este újból arcát kezdem látni, de a fáradtság ágyba ver. Reggel kezdődik újból…Gondoltam hónapokig nem fogom látni, de jövő héten három napig itt lesz. A találka már megbeszélve. De nem tudom már mit érzek iránta, hogyan fogok hozzászólni, szemébe nézni, vagy egyáltalán mit fogok tenni… Három éve már, hogy nem éreztem így valaki iránt és nem tudom, ha épp szükségem volt most erre…Még mielőtt valaki szót is szólna, nagy részben megérdemeltem, hogy ez történjen. Nem mondom ennek okát

Maastricht, 2O1O, jún 26

Az nem csajozás volt hé…

Reggel ott volt a reggeli, mosoly meg minden…hátam, mellkasom szétkarmolva… pfuáj, szép tavasz volt…

Mi az, hogy csavargó….és mért érzem úgy, hogy az utóbbi időben elfelejtettem az lenni…

Nem fogok most Hobó – A csavargó tíz parancsolatára hivatkozni. Inkább pár szóban elszeretném mondani, hogy mi az amitől valaki csavargóvá válik… Nincs erre pontos meghatározás… Kezdjem azzal, hogy már hetek óta elleptek a mindennapi gondok. Fejemre másztak a teendőim és szoros présük alól nem igazán tudtam kinézni….Újabb ilyen nap után bringáztam hazafele. Már sötét…Szokásos bicikli lakat kioldás, kesztyű a kézen, elemlámpa a bal felső zsebedben. Jobb kezeddel fogod az elemlámpát, lábaid hajtják a pedált…Kint már sötét, a levegő hűvös és nedves, de már enyhébb. Hátadon táska, amit nehéz könyvek szorítanak a válladra. Agyad nem tiszta. Egyetem, munkahely, a hágai verseny, számlák, banki papírok, állami levelek, kázusok, törvények rakodtak agytekervényeidre és mint vaskos réteg .bénítják szemeidet. Kelsz és fekszel, eszel és jársz, de nem igazán nézel. Nem igazán látsz.

Lábaid hajtják a pedálokat. Nem látsz, nem hallasz, csak méssz. Fölérsz a hídra, de már nem a következő kanyaron áll az eszed. A hídon vagy. Valami miatt megállsz…Alattam halkan álldogál a Maas jeges vize. Hirtelen minden fölébred. A sötétkék égen az elmúló telihold. A folyó partjain pislákoló ablakok, a hídon pislákoló bicikli lámpák… Pillanatra megállok. Körülnézek. Fölszusszanok. Hol voltam ezekben a hetekben? Nem tudom…

Egy csavargó mindig megáll és néz. És nemcsak megáll de mindig néz és lát. Túllát a mindennapokon, szemléli az egyszerűt, látja a Holdat, hallja a vizet, érzi a levegőt… Egy csavargó nem fél saját magától, nem fél álmaitól, nem fél az újtól és nem tudja pontosan hova megy, vagy mért megy oda…De megy, mert ez a dolga. Mindig egy új állomás, egy kis pihenő, majd egy újabb állomás. Közben örül az égnek, megköszöni a segítő kezet, keresi az embert, keresi a gyermeket, köszön az idegennek és beszél a koldussal. Örvend, hogy csak egy batyu nehezíti vállát, de annál nehezebb batyut hordoz magában… Nem érdekli mit mond más, nem hajlandó meghajolni, előtte nincs szegény és gazdag csak ember.

Fölkapja a batyuját és megy. Nem tudja mikor áll meg, vagy ha megáll. Ha megáll elméje mindig az utakon fog kószálni. Megszokta az újat, megszokta az utat, várja a következő kalandot. Tanul és élettől, tanul az újtól, tanul az embertől és növeszti batyuját… Szereti a zenét, hallja azt is amit csak kevesen hallanak. Táncol és fütyörész. Kezeit zsebére vágja….

Idézzek egy női személyt, ki nem rég ezt mondta…”Olyan vagy, mint egy kóbor kutya…Mindenhova beszimatolsz, mindenhol megállsz”. Ez egy csavargó….mindenhova beszimatol, mindenhol megáll…

U.I. Most érkezett meg az egyetemi jóváhagyás. Szeptembertől Hamburg, Jövő Februártól Dél Afrika…

Maastricht, február 3, 2010