Na te na. Szevasztok! Itt van né mingyá egy heete hagy víssza jőtem Dánémárkába. Na te és mongyam e’ nektek mi még történt a míkróbuszan, mivel mentem Pestre. Szóval, elíndult a míkróbusz az Autogárá Bétátó’…Aféle kícsi, Mercsédesz féleség. Kíszál a sófer. Nézi anyám. „Jaj te fiam, jaj. Ez még fiatal te”. Mondom, neki „Had el na, me’ lehet jól veezet”. Na és beűltem én is és elindult a Mercsédesz. Nem is mentünk sókat, és megál ot Hujédinben. Kiszál a sófer, átvesz vaalami kóletet. Mongya neki a másik rományul, hogy „Ai grija mă. O să-l ia ăla pe Piatra Craiului”. Góndolom, na te ki tudja mit még bízniszkedik ez is. Még csúbukol kis pénzt inét-onét, mer a szálár nem elég.
Menyünk, menyünk. Férehúz fenn a Piatra Craiuluinál, ot a bufét meget. Aszondja ez a pisti, hogy né 15 perc szűnet. Adig mennyünk a bufétba és együnk még valamit. Na várunk, várunk. Etelik fél óra. Mondom „te sófer, menyünk már ecce?” Mondja „igen te, csak né még nem jőt meg a másik.” Há mondom „te, neked a dógad, hogy minket Pestre vigyé, nem itt bízniszkedni.” Nem felelt má, me’ megjőt a másik. Átvete a kóletet, adot neki pár lejt és mentünk tóváb.
Lefele a Piatra Craiuluion szól a móbilja. Feveszi. „Áló te. Szevasz te…Hogy mit? Há’ dógazak te. Ma van kurszám nekem is Pestre…Igen? Melyik te? Az a kícsi kerti törpe? Jaani? …. Há’ anak mi még a baja te?….Hogy mi?…Há’ kínek mondta te?…Ej baszam a fülét te! Há’ mit beszél az bolondságakat?…Igen na, és tartózom neki 20 lejel. És mi a nagy szkófála? I-o murit mama vagy valami, hogy ke’ neki a pénz egybő.” Közbe kielőz még három négy autót a kanyarba’. „Mí te? Hogy emondta a szomszédaknak? … Há’ azt mé’ csínálta te? Attó’ a 20 lejtő lesz ő szegényeb te? …. Halod, mond meg neki te. De így, ahagy én mondom neked. Hogy ne még ádzsitálódjon ot nekem. Érti ő! Me’ halam én még a száját, és jur io, hogy akora kápákat adok a fejére, hogy őszemenyen még 10 centit, te. Hallod! Úgy mond meg nekije, hogy te kertitőrpe. Ne még, ahogy mondja a romány Nu mai căuta baiu cu lumânarea me’ megyek és adom a kápákat neki… Na úgy…Úgy mongyad meg nekije. Kis faszam kerti tőrpe keresi it a bajt 20 lejér”…Közbe’ látam a meletem ülő naccsága tágult pupillákal nézi, ahogyan ez vezet.
Na három és fél óra után elértük mi is a haatárt. Megál egy Peco-nál és átad még egy kóletet valakinek. Kérdi az „Cât să-ți dau mă?” – „Păi cât vrei” –mongya a sófer. Na kimenyünk a Peco-ból. Hátraszól. „A búletineket és pásáportokat, hogy agyam a rendőrnek.” Az átveszi, de szól, hogy ügyejünk me’ né, baleset van a maagyar ódalan.
Elérünk óda. Ál a maagyar pólicáj. Mongya né, mennyünk utána, me’ ot baleset vót. Na mi elindulunk utána, majd kivezetet valami kis aféle comunal útra. Ej aztán vótak ot gődrök. Na, de nem vót báj. Monta a sófer, hogy tudja ő az útat Debrecin fele. De nem ke’ bemenni Debrecinbe, me’ ott el ke’ térni egyfele. Úgy is vót.
Kőzbe hív apám. „Szerusz te. Há mere vagytak?”. „Há” mondam én „it né a bús nyavalyában, me’ vót nagy baleset a maagyarokná. Leehet elveszítem a reepülőt.” Meghalota a sófer. „Ne féjj te. Ismerem én az útat. Nem tartunk szűnetet Szónokná’ és megkókszolom jól a Mercsédeszt”
Aztán dăi tati, me’ megkókszolta és elértünk a Feerihegyre. Még vót 15 percem becsekkingólni. Na de megvót.