Mért drágább a kinti tisztítószer, mint a benti? A „nyanyák”

Na ugyebár kedves olvasó mi üthetett belém, hogy megint ilyen kérdéssel kezdem egyik irkámat. Hát bevallom megosztanák veletek egy pár kérdést, amivel a nyanyák terhelik drága formatálandó agyamat, minden áldott nap.

Szóval, aki még nem tudná, a nyaramat nem spanyolban, görögben vagy olaszban töltöm (mint máskor), hanem egy holland üzletben rakom az izéket és mizéket a polcokra. Lerakjuk a teherautót, fölmossuk a földet, na meg egyéb jogot elsőként elvégző diákhoz illő munkákat végzünk (na jó na, a pénzért csinálom, mert az egyetemtől egy nagy hosszú ló…szt sem kaptam teljesítményemért és egy rakás ösztöndíjamat visszautasították…kell a pénz, ez van).

Semmi gond a melóval. Néha (mint pl. most) hullafáradtan kerülök haza, de a menedzser és a kollégák előtt le a kalappal. Van itt minden féle nemzet, a pénz meg jó. A gond azok…a …várjatok…meg kell nézzem ha nincs egy itt a közelben…oké….a gond a …pssztt….a „nyanyákkal” van. Nos kik a nyanyák? A nyanyák az emberi faj egy egyedi csoportja. Általában hollandul beszélnek (néha németül is megszólal egy-egy szpecimen). Külalakjuk is úgyszintén egyedi. Általában 7O év fölöttiek, szürke és borzos hajúak, derekuk már rég derékszögben és a lábukon kötél vastagságnyi visszerek. Agyi kapacitásukat nézve, a szenilitás jellemző rájuk. Soknak már reszket a keze (feje, lába). Van olyan amelyik speciális járógéppel döcög az üzletbe.

Nos a nyanyák rendkívüli abszurd kérdő tehetséggel rendelkeznek. Először is megszólítanak….Sorry Jongen (Elnézést fiatalember). Waar kan ik …. finden? (Hol találhatom meg a …..t?). Nos ugyebár eddig semmi gond. Csak ezután jön a társalgó kedv. A holland tudásom is itt véget ér. Bólogatok, mosolygok, halkan elmondom, hogy Sorry, maar mijn Nederlands is niet so goed. Kunnen wij in Engels praaten? (Elnézést de a hollandom nem annyira jó. Beszélhetünk angolul?). Nos ezt a nyanya sajna nem érti. Ő tovább mondja az övét. És ilyenkor jönnek a kérdések. Például a tegnap az kérdezte az egyik, hogy – Na most már elnézést fiatalember. De, hogy lehet, hogy a rendes csirkemell 2,54 euró, de a bió csirkemell az 8,25 euró? – Hát kezét csókolom, azért mert bió csirkemell. – Na de azért mégis. Ekkora különbség?!!!! – ????? – (ezek a kérdőjelek most a fejemben vannak). Há mégis minek nézek én ki? Kár, hogy nem látjátok milyen bájosan mosolygok és bólintok ilyenkor. Hát honnan az ördögből tudnám én?? Ik, eu, je, me, hogy ez mért annyi. Mi vagyok én? Bió csirke farmer izé? Biztos a nagyanyám tyúkja olcsóbb lenne és bióbb.

Na és akkor ma jön a másik áldott szpecimen. Bekezdő duma persze…Elnézést fel és le, meg oldalt és elől. – Hol találhatnék valami csempe tisztítót.? – Illedelmesen elvezetem a nyolcas polcig. Megmutatom melyikből milyen fajta van (legalább 25 és csak padló csempének) és szépen visszamegyek rakosgatni. Közben egy ujj kezdi ütögetni a vállamat. Megfordulok. A NYANYA!!! (reszkessetek). Legszívesebben belérúgnék, de akkor oda a melóm és meg kéne fizessem, mint egy újat. Tehát jön megint az illedelmes pofa. – Igen kezét csókolom. Valami nincs rendben? – Hát magyarázza meg nekem fiatalúr, hogy lehet, hogy a külső csempe tisztító 3,79 euró és a belső pedig 3,99 euró? – Hú vén Isten. (ez most megint a fejemben zajlik le). Ez vajon mit akar? – Igenis kérem szépen. Annyi az ára. De nem látom mi a gond? – mondom bambán. – Na de azért mégis. Egy külső csempetisztító mindig drágább, mint egy belső… – ????!!! – Na szentséges szűzanyám. Na bezzeg ezt nem tudtam.

Tehát elmentem szépen a szkennerhez. Megnéztem az árát. Valójában annyi az ár. Ez van nyanya. Life sucks. Get used to it. Elmondtam neki szépen, hogy ez van. Ennyi és ennyi.

Nos ez így megy minden áldott nap, még kb. 7 hétig. Ezért megkérlek értsetek meg, ha netán nyanya fóbiás leszek és a falra ugrok, amikor egy efféle szpecsimen közeledne felém az utcán.

Nobelstraat 1 bis…Formáting Drájv Cé…

Két hónapig úgy látszik erre a címre fogja majd a Rabobank küldeni a havi számlámat, erre a címre fogom majd az Albert Heijntól a fizetés papíromat kapni és erre a címre várom az otthoni képeslapot (és persze az otthon felejtett fényképező gépem).

Ma végre valahára átvehettem a szobámat. A 4 napi hosztelezés elég sok pénzbe került, de most nyugodtan hintázok egy hintaszéken, az épület tetején. Előttem egy koszos műanyag asztal, mögötte törött lábú székek és nem hiányozhat a mellettem levő fekete macska. Babonák. Ma reggel épp a fekete macskával ébredtem meg és nem esett semmi bajom… Nem tudom mi van ezzel az országgal, de lenyugtat.

Reggel hétre mentem be dolgozni a napokban, újból egy táskából éltem, amíg tizen osztottunk meg egy zajos hosztel szobát. Nem igazán tudtam kialudni magam a napokban. A munka kissé fárasztó volt, de a pénz miatt nem siránkozom. Ma ötvenezer eurónyi terméket kellett kidobjunk az üzletből. Két teherautónyi sajt, hús, zöldségek, mivel tegnap este meghibásodott a hűtő berendezés. Ezek mind olyan dolgok amik máskor zavarnának de most teljesen hidegen hagynak…Közben az öreg őr is nézeget engem. Nem gondoltam volna, hogy egy központi épület tetején fogok hintaszékben ülni, miközben a Dóm szürke tornya tőr a levegőbe…

Fél tíz óra és még csak most kezd sötétedni. A felhők nyugati fele mind rózsaszínben úszik, amint az enyhén szürkülő ég átadja helyét az éjszakának… Minden szomszédom lakásába beláthatok innen, de nem érdekel. Mást sem érdekel, hogy én itt épp mivel foglalkozom. Reggel meló, néha délután. Terem, kaja, egy-egy sörözés és persze Format Drive C. Ebben a pár sorban is keverem a stílusokat. Nincs kedvem a közeltől a távol fele haladni, nincs kedvem betartani semmilyen formaiságot. Négy év után úgy érzem, hogy a szoftverem kissé megtelt és ideje lenne takarítani benne. A munka nem okoz különös feszültséget. Egyedüli agybonyolító tevékenységem a holland tanulás. De ezekben a napokban nem volt igazán kedvem rá. Feltűnően jól kijövök régi munkás kollégáimmal, akik nem egyetemet végett emberek, sőt nem is tudom hány fejezte be a líceumot. Ez most így jó. Sokszor elképedem, hogy az elmúlt négy év egyeteme mennyire elszakított egy másik, nagyon is valós világtól. Nagyapáméknál bambultam az első két órán keresztül, mintha elfelejtettem volna, hogy ott töltöttem nyaraimat. A nagy véghetetlen dumákat fölváltják az egyszerű „Hogy vagy?”, „Mit láttál a TV-ben az este”, „Honnan jössz” és egyebek.

Talán ez a fajta vakáció kellett nekem. A semmittevéstől két nap alatt frászom lesz, az a heti 4O óra meló (remélhetőleg meglesz minden héten a negyven) pedig épp betölti a napom egy részét. De szükségem volt kissé megszabadulni a sok ócska otthoni politikai dumától, a sopánkodásoktól és elégedetlenségtől, miközben remek otthoni emlékeket tudok feleleveníteni. A Hold is föltette állát egy szürke felhőre és közömbösen figyel. A félig kiszáradt pálmát ledöntötte a szél, a macska már alszik, egy pár ázott és aszalt zokni szunnyad a törött lábú piros szék alatt és talán ideje lenne lefeküdni.

2009 Július 3, Utrecht

Újból Hollandiában…

Úgy látszik a Holland naplóm nem ért véget és most talán még nagyobb fejezet kezdődik, mint az előző. Már elég rég elszoktam a korán keléstől, de talán ideje lenne visszaszokni a reggeli rutinhoz, habár vakáció időszakban az ember kiheverné a négy év egyetem fáradalmait. Most 2 hónap kemény meló vár még rám és szeptembertől újból várost váltok. Maastrichtban egy 13 hónapos mesteri elég hosszúnak bizonyul, főleg, hogy még most sem tudom, hogy mivel fogom fedezni a növekvő egyetemi költségeimet.

4 órás vonatutazás vár most rám, kettő darab váltással. A dortmundi Hautbanhofhoz már hozzászoktam, hisz nem egyszer kellett innen hazarepüljek. Még egy kis idő és újból elérem Hollandiát. A félbeszakított vallomásomba olvasva rájövök, hogy ezelőtt két vée mennyire más szemekkel vártam az új országot, az új várost és az új embereket. Utrechtet már ismerem, a régi munkahelyemre vettek föl nyárára és a régi ismerőseim nagyjából már más országokban tartózkodnak. Most talán így, két év elteltével (sokszor nem is jön, hogy rágondoljak, hogy maholnap már két éve telt el amióta először tettem a lábamat holland földre) már komolyabb és felnőttesebb szemszögből figyelem az egészet. Már nem új, hanem valami, ami hasznos lesz a karrieremben és a másokat való megértésben. Már tudom mi vár rám és nem mondhatom, hogy fél-lábon ugrálok az örömtől. Az egyetemi évek lejártak, ez a mesteri már kissé másról fog szólni. Az új egyetem és új környezet elegendő emléket fog megteremteni, de körülbelül kezdek ráébredni, hogy felnőtt lettem. Már magáznak az utcán, régi ismerőseim is kezdenek magázni (ami miatt folytonosan fölháborodom) és észreveszem az elmúlt négy év nyomát az életemben.

„Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel” és ez tiszta igaz, hisz az új szobámat csak Július harmadikán vehetem át. Peternek, Vasilnak és Georgnak is küldtem üzenetet, hogy lám nem-e tudnának befogadni, de sajnos ők most indulnak haza. Tehát valami lerobbant és méreg drága hosztel fogja fölemészteni azt a pénzt, amiből egy hónapig ennék. De ez most nem igazán zavar. Lehetett volna rosszabb is… Olcsó szobához jutottam, központi helyen, közel a Dómhoz és a munkahelyemhez és közel a Parnassoshoz. Úgyis ez a két hónap egy pénzszerzési lehetőség és úgy is fogom kezelni. Ugyanakkor jó alkalom lesz hollandul megtanulni és kissé a hollandokkal is vegyülni, hisz a tavalyelőtt más környezetben éltem.

Otthon eltöltött évemet nehezen tudnám felmérni, és nem is tudom igazán, hogy hogyan álljak hozzá. Tudom, jól, hogy nemegyszer voltam nehezére a körülöttem levőknek. Túlságosan kritikus voltam az országgal és túlságosan az előző évemet próbáltam fölülmúlni. Ilyen szempontból nézve az évemet csődnek nevezhetném, de nem volt az. Számos minden nem úgy alakult, amint szerettem volna, de végre először életemben rájöttem, hogy nem minden jön úgy össze, ahogyan azt előre megterveztem magamnak. Arra is rájöttem, hogy mennyire nem tudom saját magamat elfogadni, amikor valami nem úgy alakul, mint, ahogyan szerettem volna. De remek évnek bizonyult így is, hisz közelebb kerültem családomhoz (habár valószínűleg azt a látszatott keltettem, hogy elhidegültem tőlük), alkalmam adódott a testvéremen segíteni, kialakult az egyetemen egy olyan csapat, akik hangulatossá tették a kisbányai és Downtownos estéket és kiruccanásokat. Bevégeztem az egyetemet, év elsőnek neveztek ki, kissé csődöt mondtak kapcsolataim, de megláthattam Floridát, Miamit. Ha háládatlankodnék, valószínűleg Isten, Allah vagy Zeusz egy villámot küldene rám. Nincs mért… Most így visszanézve egy sikeres évnek könyvelem el és remélhetőleg az elkövetkező év is az lesz.

…Közben a vonat is álldogál…Eine kleine problem a vasúton. Kevesen ülünk ma délben a kis németországi vonaton. Nem messze tőlem egy idős német hölgy. Testtartásáról, modoráról és nézéséről megítélve egy tanult és művelt asszony lehet, akiről nem mondhatni, hogy nincs megelégedve életével. A háttérben egy gyorsan beszélő török, vagy netán arab ember hadarál a telefonon. A táskáim mellettem. 3O kilóban próbáljak mindent elhozni otthonról…Nem tudok már igazán kötődni az anyagiakhoz, hisz ez a két bőrönd követett engem mindenhova az elmúlt időben. Ebbe a két bőröndbe kellett bepakoljam mindazt, ami az enyém. Pár ruha, telefonok, számítógép, pár könyv és egyéb más limlomok…

…Eléggé lassan halad a vonat és félek, nehogy lekéssem az összeköttetésem Enschedeben… Az elmúlt hét mintha az ezelőtti két évi hetet követte volna. Búcsúzni mindenkitől, mindenkivel meginni egy sört, mindenkinek elmondani egy jó szót és a számos „Ügyelj magadra”, ami ráébresztett arra, hogy valójában egy hét alatt nem tudok mindenkivel találkozni…Mért? Mert azon szerencsés emberek közé tartózom, akik elmennek egy helyiségbe és nem egy asztalnál, hanem majdnem minden asztalnál meg kell álljanak szót váltani…

Majd meglátjuk mit hoz az új kezdet. Úgyis lesz még elég alkalmam a Holland Naplót bővíteni… Addig is megköszönöm mindenkinek, hogy elviseltetek egy évig.

Dortmund és Enschede között… 2009 június 29

Az önálló Bolyai egyetemről :D

Először is köszönetet szeretnék mondani a mannának és a szomszédnéniéknek, hisz ők már kezelték a témát. A mondanivalójuk ugyanaz, mint, amit én is most virtuális papírosra vetek.

Na kezdjük azzal, hogy felhív egy nöcike. Asszondja, találka itt és ekkor. Nos még volt egy fél órám a találkáig, tehát elhatároztam, hogy fölballagok a Farkas utcán, majd megnézem a Fogoly utcán folyó munkálatokat. Amint a BBTE főépülete fele közeledek, észreveszem, hogy „nagy tömeg” készül valamire… „Nagy tömeg”… Gondoltam. Uhha…Ejsze megmozdulnak a ződesek? Nos amint közelebb érek látok valami kis pofa gyereket „Nagy Magyarországos” polóval. Amint közelebb megyek, valami Hargita számtáblás mikrobusz. Hmm…gondolom magamban…Ejsze meghót valaki? Háátt nem…Szegény Bolyai egyetemet elsorvasztották, egybeolvasztották, felkoncolták le és fel. (Amúgy állítólag Szabédi László is e-miatt ölte meg magát). De azok kissé más idők voltak.

Nos gondoltam lám csatlakozzak én is, de 2 perc beszélgetés után elegem volt a nagymagyaroskodásból….ÉS persze elhúztam a csíkot  és megnéztem miként túrták fel a Potaissa (Fogoly) utcát… (na meg később jött a nöcis dolog, de az más tál tészta). Éjjel tájt belépek a mannára…Nagy interjú az egybegyűltekkel. Mondjam úgy, multikulti interjú, hisz ugyebár mi is 4 nyelvű táblákat kérünk, az egyetemen most már magyarul és Deutsch-ul is írja, hogy „Szevasz, tavasz..na van nálatok terasz”. Nos kiderül, hogy a „nagy tömeg” tisztes tagjai követelik a nagy egyetemi szkizmát, hisz megint mi erdélyi magyarok szenvedünk. (Jaj ne tudjátok meg mennyire!!!) Kérik a multikulti izét, de fingjuk sincs, hogy-hogyan kéne románul beszélni. Értékeltem az interjúúvállóóó tag román törekvését, habár jó volt az akcentusa Nos a román szó hallatára nem igazán ugra-bugráltak a megkérdezettek. Egy pár azonban akadt aki elmondta, hogy „AM…..ŐŐŐŐ….ŐŐŐŐ…ammm…noj vrem dészpőrcire de fákultáte, kőőő….ammm…őőőő….nu ne plácse acsesztá szituácijó”. Na azt a hét szentséges rézangyalát!!! Hát ha a ProTV-és kis bige kérdezte volna ezt meg komolyan és az estéli 9 órás hírekben mutatták volna a „zzélő láncot”, akkor ki tudta volna elmondani, hogy itt mi történik???????????? Kolozsvár 75 %-ban románok által lakott város, Erdély is úgyszintén. Illene már megtanulni románul, hisz ilyen emberek, hogy a vén izében tudják elmondani a többségnek, hogy mit akarnak. Mi akarjuk a nagy multikulti mütyüt, de nem vagyunk hajlandók megtanulni az ország nyelvét. Hát nem vesszük már észre, hogy ha érdekeinket meg akarjuk védeni, akkor ahhoz azokat el is kell mondani??? Vagy netán vigyorgunk bambán a kamera előtt, vagy asszongyuk, hogy „münk it magyarok vaunk. Mi rományul nem beszélünk.” És még kell nekünk multikulti izé. Azt a rézangyalát….

U.I. Az egyetem kettéválasztásáról nem nyilatkozom, de egyes szakoknál nem találom helyes megoldásnak. Kérdem én, mint jog végzett egyetemista…Ki tanítana színvonalas romániai jogot magyarul???

Jegyzőkönyv „A csóré seggel a bácsi dombon” való esetről” – Proces verbal privind cazul „Cu curu’ gol pe dealul din Baciu”

Magyar változat

I. Tényállás: Péntek reggeli 9 órás kezdettel elkezdődött az első fél testvérének utolsó jogi vizsgája. Az előbb említett vizsga számos szenvedés okozója, többek közt a második szerződő fél e-miatt kellett meghosszabbítsa egyetemi tanulmányait.

II. A felek érvelése: A fenti vizsga tegnapi átvétele az illető személyben rendkívüli örömhullámot váltott ki. A szellemi állapot ragályos volt és kiterjedt a második fél kisebbik testvérére is (a fent említett első szerződő fél). Az átvett vizsgának köszönhetően mindkét személy idén államvizsgázhat (legpontosabban Június hónapjának 18-ik napján)

III. Jogi érvelés: A felek között egy szóban megkötött, kétoldalú (szinalagmatikus) egyezmény létezett, mely a következő klauzulát tartalmazta (az alábbi szövegrészlet a felek közötti kolokviális kifejezéseket tartalmazza):

„Ha nem mész át a vizsgán, akkor egy lapáttal verlek agyon. Ha átmész akkor csóré seggel szaladunk ki a bácsi dombon.”

Mivel a második fél egyértelműen és kifogástalanul elfogadta az első fél ajánlatát, A szellemileg károsult felek közötti szerződések megkötéséről szóló törvény 25.cikke alapján, a felek között egy kétoldalú szerződés jött létre, melyet csakis a szerződés végrehajtásával lehetett bebizonyítani.

Az egyezmény az alternatív kötelességeket tartalmazó szerződések kategóriájába tartózik. Ebből következtetve az egyezményben megállapodott, bármelyik kötelesség végrehajtása elégséges a szerződés végrehajtásához. A második fél negatív teljesítménye esetében az első fél egyoldalú pozitív kötelességét kell végrehajtsa, vagyis: a lapáttal való agyonütést. Azonban a második fél pozitív kötelessége esetében, mindkét fél a következő pozitív kötelességet vállalta magára: a bácsi dombon csóré seggel való szaladást.

IV. Harmadik személyek szerződéshez való csatlakozása: A szóban forgó kétoldalú szerződéshez egy harmadik illető is csatlakozott. Őt nevezzük az unokatestvérnek. A harmadik személy csakis a második kötelességet vállalta magára: a meztelen hátsó résszel való szaladást. A harmadik személy nyilatkozata szerint „sajnálta” volna az első személyt egy lapáttal agyonütni.

V. A tett: Eszeveszetten rohanunk Péntek éjjeli 12 órakor csóré seggel a bácsi dombon. Sár van, a fű vizes, a földre dobált ruháinkból valószínűleg már csak a Fennvaló szedi ki a foltokat, de kit is érdekel már. 1O fok hideg (vagy meleg?) és három örült egy bácsi dombon. A vizsgák a hátunk mögött, egy-egy pohár bor a szervezetben…és ez így jó. Újból csurdé purdé vas kandér kölykök……

Versiunea română

I. Starea de fapt: Vineri dimineaţă, la ora 9, a început ultimul examen de drept al fratelui primei părţi contractante. Examenul din speţa prezentă a provocat nespus de multe suferinţe, printre care şi faptul că cea de a doua parte contractantă a fost nevoită să-şi prelungească studiile.

II. Motivarea părţilor: Trecerea cu brio a examenului sus amintite a provocat un val de bucurie în cea de a doua parte. Starea emoţională a fost contagioasă şi l-a afectat şi pe fratele mai mic al acestuia (prima parte din speţă). Datorită examenului luat, ambele părţi pot intra în procedura de terminare a facultăţii, denumită „licenţă”. (Mai exact în data de 18, luna Iunie).

III. Motivare în drept: Între părţi există o convenţie bilaterală (sinalagmatică), în formă orală, care a conţinut următoarea clauză contractuală (segmentul citat redă în original expresiile colocviale dintre părţi):

„Dacă nu treci examenul te bat cu lopata. Dacă treci examenul o să fugim cu curu’ gol pe dealul din Baciu.”

Încât cea de a doua parte a acceptat în mod ferm şi neechivoc oferta primei părţi, conform art.25 din Legea privind contractele încheiate între persoane cu dizabilităţi mintale, între aceştia a luat fiinţă un contract bilateral, care putea fi probată numai prin executarea acestuia.

Convenţia aparţine categoriei de contracte cu obligaţii alternative, astfel îndeplinirea oricăreia dintre cele două obligaţii din contract  este suficientă pentru executarea contractului. În cazul în care cea de a doua parte obţine un rezultat negativ, prima parte se obligă în mod pozitiv: să-l bată cu lopata. Însă în cazul în care cea de a doua parte obţine un rezultat pozitiv, ambele părţi sunt ţinute să execute obligaţia de a fugi cu curul gol pe dealul din Baciu.

IV. Aderarea la contract a unor terţe persoane: Contractului bilateral din speţă i s-a alăturat o a treia parte. Pe el o să-l numim „vărul”. Persoana terţă s-a obligat să execute numai cea de a doua obligaţie, respectiv fuga în curul gol pe dealul din Baciu. Conform declaraţiilor terţului, acestuia i-ar fi fost  “milă” să bată cu lopata pe cea de a doua parte contractantă.

V. Fapta: Vineri seara, la ora 12, fugim ca nebunii cu curul gol pe dealul din Baciu. E noroi, iarba e udă şi din hainele aruncate anapoda pe pământ poate numai D-zeu o să mai scoată petele. Dar cine se gândeşte la pete. 10 grade de frig (dau poate de cald) si trei nebuni pe un deal din Baciu. Examenele în spatele nostru, un pahar de vin în organism…şi aşa e bine. Din nou nişte purdani goi …  

Az erdélyi magyarság nemcsak a székelység…

A tegnap délután két kedves ismerősömmel volt alkalmam egy üdítőt elfogyasztani, miközben az emberek eszeveszetten rohangáltak a zápor elől. Hátterünket megtekintve, vegyük így: egy székely lány, egy zsibói lány (Szilágy megye) és egy kolozsvári (Mezőség + Kis-Küküllő mente). Azon emberek közé tartózunk akik már láttunk idegenföldet, akik idegen nyelveket beszélünk, akik a románt nem tőrjük, akik valahogy kiesünk a main-stream Kárpátia polos, Árpád-sávos, nagy-magyaroskodó közegből…

Mondjuk úgy, hogy sok ötlet megfogalmazódott és sok mindenben egyet értettünk. A mostani bejegyzésemmel egyáltalán nem akarok indulatokat kelteni, főleg nem ilyen „nagy összefogás” időszakban, csak, mint kolozsvári magyar sok minden zavar úgy az RMDSZ kampányában, mint más weboldalakon. Értsünk egyet valamiben. Az Erdélyi magyarság 1,4 milliós tömbjét nemcsak székelyek alkotják, habár az általam olvasott sajtó és RMDSZ hirdetésekből ez derül ki, hogy az erdélyi magyarság legfontosabb része a székelység. ÉS persze nincs autonómia, meg rúgják ki a Hargita megyei önkormányzat vezetőket, meg elrománosodik a Székelyföld meg hasonlók… Na de ugyebár léteznek mások is ebben a kis Erdélyországban. Léteznek mezőségiek, Aranyos mentiek, barcaságiak, fehér megyeiek, hunyadiak, bánságiak, pártiumiak, máramarosiak, kolozsváriak. És ezek még mind magyarok. Még nem is beszéltünk a románságról.

Nem egyszer észrevettem, hogy a Kolozsvárra tanulni jövő diák sok mindent nem ért és elfelejti, hogy egy új közegbe csöppen. ÉS e-miatt afféle hibákat is elkövet, mint:

1. 1. nagy-magyaroskodik egy már Funár korszakot átélő városban, ahol épp a nacionalizmustól undorodik az ember.
2. 2. elzárkozik a románságtól anélkül, hogy arra gondolna milyen jó alkalom lenne megtanulni az ország nyelvét és kissé fölzárkózni.
3. 3. a Krajczárban vitatja a nagy autonómia gondokat (persze, hogy most általánosítok).

Habár mit itteni magyarok más életet élünk és más közegben nőttünk fel…

1. 1. sokan anyanyelvi szinten beszélik a románt hisz a Marasti téren, Monostoron, vagy Hajnal-negyedben felnövő gyermekek általában román közegben társalogtak, játszódtak, mozogtak. Mért? Hiszen az én tömbházamban is 3O román gyerek volt és 3 magyar.
2. 2. a konyhanyelvünk igenis kevert és e-miatt nem kell csodálkozni. Igenis mi rácá şi vânătoriit játszódtunk, sztiklucáztunk, a lányok kordélucáztak és lehet az Energetikai líceum mellett korkodust loptunk. Ez a mi gyermekkorunk, a mi konyhanyelvünk, de ez nem azt jelenti, hogy nem annyira magyarok vagyunk, mint bárki más.
3. 3. átéltük a Funár korszakot – ami azzal járt, hogy lebozgoroztak, anyád úgy indított el iskolába, hogy „fiam ne beszélj magyarul hangosan a buszon” és Funár atya minden március 15-én jött tűntetni egy sereg mokánnyal.
4. 4. nagyon is föltaláljuk magunkat egy román közegben – lehet volt román szeretőnk, lehet anyuéknak van román kereszt gyerekük, lehet magyar húsvétkor vittünk egy tojást a román szomszédnak és ő hozott egy tojást a román húsvétkor. Lehet azzal köszöntött, hogy „Hristos a-nviat” és mi válaszoltuk „Adevărat a-nviat”, vagy netán befogadtuk a román kántálókat. Igenis vannak különbségek, de nem okoz akkora gondot, ha román közegben kell éljünk.
5. 5. nekünk nem segít az autonómia – és ez így igaz. Mi eddig is kisebbségben éltünk és ezután is így fogunk. Egy csíki, udvarhelyi, gyergyói emberre nem igazán mondanám azt, hogy kisebbségben élt egy magyar többségű városban. Nekünk az autonómia semmivel sem segít, hisz úgyis egy elrománosodott közegben kell feltaláljuk magunkat. Lehet még rontani fog a román-magyar viszonyunkon, hisz majd a román haver föl fogja hányni, hogy igen, mert ti extrémisták el akartok szakadni. Hát nekünk ez nem igazán lehetséges.
6. 6. mi is magyarok vagyunk – itt vagyunk, létezünk és az erdélyi magyarság szerves részét képezzük. Talán jobban tudjuk, hogy milyen volt magyarként felnőni egy ilyen közegben, mint sokan mások. Nekünk nem adatott meg „Kis Magyarország” és nekünk nagyon is furcsa volt elmenni gyermekkorunkban olyan romániai helyekre, ahol bármikor, bárkivel magyarul tudtunk beszélni.

Nagyon is általánosítok ebben a cikkben, de ébredjen fel az RMDSZ is és az erdélyi magyarságot képviselő szervezetek is, hogy még van nyolcszáz-ezer magyar, aki lehet másképp nőtt fel, lehet másképp gondolkodik és akinek az autonómia nem fog változást hozni az életében. Nemegyszer észreveszem, hogy az erdélyi magyarság szakmailag nem felkészült, érdekeit nem tudja megvédeni és ennek egyik fontos eszköze a nyelvek ismerete. Ha már alkalma van valakinek K-váron tanulni négy éven keresztül, akkor vegye a fáradtságot és tanuljon meg románul és vegyüljön egy kicsit a román közegbe. Ezzel csakis nyerni fog. Számos kollégám van, akik ezt a lépést megtették, akikre büszke vagyok és akik szerintem sokat el fognak érni az életben.

Éppolyan fontos az erdélyi magyarság keretén belül is az egymás megismerése, mint a románokkal való kapcsolat teremtés. Hisz lehet egy gyergyói magyar és egy kolozsvári magyar között nagyobbak a különbségek, mint egy palatkai román és palatkai magyar között.

I started watching people again….

It’s one of the best things you can do on a chilly Sunday afternoon, while waiting for the bus in a dusty bus-station. I almost forgot how well it feels to stop and look around for a second and just forget about everyday life. Probably everyday worries, because everyday life is what surrounds us, but we just have a natural tendency to avoid what’s happening next to us…Two images caught my attention and both of them put a smile on my face…

Switching buses, I came across this older man with a small child sitting on his shoulders. I think it was his granddad, or probably an older father…Something struck me seeing these two. The older man had some loose pants on, some enormous glasses, scruffy gray hair and a beard to top it. The blond child was sitting happily on his shoulders and grabbing his hair. But it wasn’t the beard, nor the blond child…it was something else… They had the same smile on their faces. No words, no laughter, not even a sound…but the same childish smile on both of their faces….

As I came to the second bus station, two small girls were running around… most probably two sisters still in kindergarten with amazingly beautiful curly blond hair. Be careful girls…stop fooling around. – said a rugged and almost drunken voice. I looked at this older man, probably in his early sixties…small in stature with some shabby jeans on and a face that told me that he used some alcohol in his life. I felt a small outrage in me, seeing this man taking care of these two little girls. Are you hungry kids? – the old man asked the two girls. Both of them nodded their small heads. Com’on. Pappy’s gonna buy you some fries. The two kids started jumping around. He picked both of them up. So, ain’t you gonna give pappy a little kiss? –the old man asked them with a smile on his face. The two little girls kissed the cheeks of their gran’pappy. All three of them smiled. It was the same smile that I saw some moments before. The same childish smile on a chilly Sunday afternoon in two dusty bus-stations…

31^st of May, 2009, Sunday – Kolozsvár/Cluj-Napoca

Kolozsvári román nyelvlecke nem kolozsváriaknak (4) – Ámintyirj gyintró troskolétă

Troskolétă? Na ámú lá csé mám gândit jó, când ám foloszit cuvântú esztá…Păj já sză vă zic jó. Troskolétá jé un nyizslok gyé tránszport. Nuj nics áutóbuz, nyics Romică (ágyică kámianyélé márká ROMAN)… Gyín păkáté nu máj vézj troskolétyé în zuá gyé ázj, dár cândva când jérám koptyil frumosz cu pletyé cu áşe csévá szé csirkulá între szátú bunicsilor şi Târnăvenj. Feri jérá soférú… Si damnyé férj dacă trebujá sză té ducsj lá târg cu troskolétá. Tyé szkuláj lá pátru diminyácá. Lá pátru zsumátyé îl ástyéptáj pé Feri sză vină. Si áşe máj trécsjá gyín timp…Trécsjá o oră. Aményii jéráu dézsá nyérvosj şi mă trimétjáu pé minyé szăl szkol pé Feri…

Mă ducsjám jó szub zsámú lú Feri şi sztrâgám…

-         Măăă Feri măă! Apăj szkalătyé mă Feri mă, că aményi szé duk lá târg!

-         Jajjj…Mă koptyilé mă. Lászămă sză dorm.

Si máj trécsjá gyín timp. Máj sztrigám odată.

-         Apăj măj Feri măj, szkalătyé odată mă, bátyătjár szarélé!

-         Binyé mă..Binyé… Dútyé si zâlé că vin în csincs minutyé…

Şi áşe kám pé lá csincs zsumátyé vénjá Feri cu troskolétá. Apăj damnyé férj gyé kurszá ásztá. Feri jérá gyézsá în întârzieré, gyécsj kokszá troskolétá ájá, nu glumă. Numáj că végyjáj cum szár băbucélé pé skáunyélé gyín lémn. Apăj sză nu máj vorbésty gyé práf si mizérijé. Jérá máj binyé cu usá gyészkisză, că măcár nu tyé szufokáj gyési îc inghécá kúrú…

şi áşe ázsundzsám lá târnăvenj kám pé lá septyé…Nyé ducsjám lá târg, jó sztrigám „Hájdác lá porodics, pjáré şi fuszájkă”, vingyám gyín márfă şi după-masa lá csincs nyé întorcsám.

…. Nyirosz gyé pork…Já ghicicj ungyé. Păj în troskolétă. Că ámú omú szé întorcsá gyé lá piácă. Bábélé máj luáú câtyé o găină, dár Feri Bătrânú ó luát un şoldán gyé csinzăcsj gyé kilé. Apăj damnyé jártăné dápăj kjár un pork în troskolétă. Apăj gujcá szarákú şoldán cât putyá. Şi áşe ám încsăput să vorbészk cu bágyjá Filon…

-         Apăj bágyjá Filané. Máj áj csévá în tyémnică?

-         Ajajaj koptyilé (bágyjá Filon jé máré goszpodár). Máj ám vró două vedré gyé zsinársz şi csinzăcs gyé vedré gyé zsin.

-         Na átuncsá sztáj binyé bágyjá Filané. Si vó fătát váká?

-         Je măj koptyilé. Ám gyézsá o zsicikă gyé trí lunyj.

…Si intré tyimp troskolétá mérzsá, soldánú gujcăjá si práfú intrá ungyé putyjá.

Kolozsvári román nyelvlecke nem kolozsváriaknak (3) – Ofu’ lu’ nyá Costică

Na mám întorsz…Ázj nyácá ká gyé obicséj mă duc cu tréjsunulé. Gyézsá szé szimcjá ájérú káld gyé váră kánikuláră.  Gyészigur nú numáj în stácijá gyé áutóbuz, dár máj álész în áutóbuz. Şi áşe vin lângă minyé doj bérbácj, áşe gyé o vârstă máj înaintată (zic jéj, jó zic că o şi ávut kám csinscsinj gyé ánj). Nászú méú nu dă greş şi szimtyé că acséstj domnj részpéktábilj or szé szpálă inkă în ligján or nó văzut apă gyé mult (Száu patyé szé szpală duminyéká, inaintyé sză szé ducă lá biszérékă )

-                     Na szervusz Petrică….- zicsé ăl cu kélijé máj máré

-                     Szervusz Costică. Apăi csé mai fácsj Costică?

-                     Jaj mă. Apăj uitătyé lá ăstyá gyé lá Éléktriká (o şi firmá ájá máré káré nyé dă lunyină). Ó szăpat trotuarú gyin fácá kászéj. Apăj dăó inkoló gyé trábă mă Petrică mă, că gyé o szăptămână sztáu fără lunyină (dár robinetú şi ápá totuşj meré, dár szé páré că nyá Costică nó foloszésté préá mult).

-                     Da măj Costică. Tată cárá ásztá meré gyé ráhát mă. Şi tyitikú ălá gyé Bokk nu fácsé nyinyiká lá Guvérn…Apăj csé sză máj ástyépcj gyé lá ăstyá gyé lá Éléktriká.

-                     Áj dréptátyé mă… Că pe vrémurj jérá áltfél. Şi cu Cséáusészkú, dár stiáj că áj un loc gyé muncă, un szálár (cu káré cumpăráj o félijé gyé tyită şi un zsumát gyé szálám pé lună, ádáog jó). În zuá gyé astăzj nu nyé máj dă nyimiká  sztátú.

-                     Da măhh….(Szuszpină gyin gréú nyá Petrică). Apăj noj csé sză máj fácsém? (márjá intrébáré) Új şi cu tinyéri ăstyá. Nu styiú mă, dá Dumnyézó styié csó sză fié gyin cárá ásztá cu ásztfél gyé tinyéri (E, patyé ca nyá Costică nu végyé că-s în szpátyélé luj. O şi bárbá mjá gyé vină şi patyé crédé că-s préot? Numáj că nu preá vézj popă în ádidási).

Între tyimp vinyé kontrolorú. Cséré abonámentyélé. O cigănkucă szé ducsé în spátyé şi komposztyáză în ultimú momént. Că lá noj áşe szé  fácsé…kontrolorú szé ujtă lá ábonáméntú méu. Szé védé că nuj plácsé sză vadă că álcii (adică jó şi încă kâcjvá nyí gyé sztudéncj) călătorészk pé grátisz, dár na, ámú jó csé szăj fák.

Na şi áşe ázsung kumvá şi jó în cséntrú cu gândú lá éxáményé şi patyé o szăj szkriú lu’ Mós Krăcsun szăj áducă lú nyá Costică un săpun şi o kádă şi patyé o mintyé máj bună, că szé páré că mintyá luj jé gyin vrémjá lú Csáskă.

McChicken, avagy a „csürke bécsi”….

Hétfő hajnali öt körül jár az idő. Szombaton járt le a kicsengetésünk, tegnap d.u. 3-kor elkezdtük a bankettet és a „magyar autonóm gárda” (egy jó páran, akik most negyed évre igazán összeszoktunk) hajnali ötkor vánszorog hazafele az After Eightből. Lábaink már tyúkszemesek, vízhólyagosak, a lányok kezűkben cipelik a magas sarkúikat. A zakók csak lógnak rajtunk, mintha vasvillával hányták volna ránk, a nyakkendők valahol a zsebünkben hevernek és szánkban még mindig érződik a fahéjos Szambuka. Lassan lődörgünk a hajnali utcákon… Nemsokára föl kéne ébredjen a város. A Malom-árok bűzlik, pont mint a mi ingeink, de hát kit érdekel ebben a hajnali órában. Fő, hogy rég nem buliztunk ennyire jól, megtáncoltattuk a tanárokat, egyik szambuka a másik után égett szájüregünkben és most mindenki hulla fáradtan kíván valami kaját.

A McDonald’s elé vánszorgunk. Ez órában igazán nincs semmi más nyitva. Egy eléggé unott alak mossa a kinti teraszt. Leülhetünk? – kérdezzük, hisz észrevettük, hogy épp az estéli munkáját tesszük tönkre. Persze. Nem igazán érdekli a tagot. Még egyszer lemossa a slaggal és problem solved.

Gergő áll a kisablakhoz (hisz ilyen órában csak a kisablakon árulnak). Fölsorakozunk a háta mögött.

- Na… Ki mit kér!? –kiálltja hátra Gergő.

Megnézzük a borsos árú menüt. Hmm… Egye fene. Kell minden, hisz éhesek vagyunk.

- Egy BigMac menü – mondjuk vagy hárman.

- Jó, szóval egy, kettő. Három Bic Mac menüt legyen szives – számolja Gergő

- Nekem legyen több saláta. – mondják a lányok.

- Na és te Csabi? – kérdi Gergő…

- Te Gergő nekem egy Csürke Bécsit kérlek szépen.

- Miiit? – majd seggre esünk. Bevallom még nem hallottam egy amerikai kaja efféle megnevezését.

- Egy McChickent, mi mást…

Kolozsvár, valamikor irtó korán, május 11-én, 2009