Most épp, hogy megszusszanhatok. Az éjjel érkeztem meg Skóciából, a metró félúton elhatározta, hogy fölmondja a szolgálatot, tehát félig meddig gyalog kellett hazamenjek. És Hamburg nem kis város. Reggel korán kelni, újból pakolni és most itt vagyok az új Berlin-Tor-i szobámban, a 14. emeleten…Holnap este újból pakolok és Hollandiában leszek pár napig…Közben pár sor essék Skóciáról.
Aug.26 – késő este ültem a repülőre és valamikor éjfél tájt pillantottam meg Edinburghot, ahol Zita várt a Haymarketi buszmegállóban… Érdekesen alakulnak az emberek történetei. Zita már 8 éve, hogy elhagyta Erdélyt és Szolnokra költözött…Még valamikor lici elején dolgoztunk együtt a suli újságon, azaz „Cipó”-n. Tavaly találkoztunk egy esküvőn Kolozsváron és lám csak az idén összefutottunk épp Skócia fővárosában. Nyolc év alatt tehát kétszer váltottunk szót és mintha tegnap láttuk volna egymást utoljára. Sok minden történik egy emberrel nyolc év alatt de az alap karakter mindig ott marad. És hát öröm volt látni, hogy talpra esett fiatal asszony lett Zitából és még ott van benne az erdélyi vér J
Aug.27 – Egy nem annyira kényelmes konyha kanapé alvás után ideje volt fölkelni is. Edinburghban minden Augusztusban megrendezik az edinburghi fesztivált. Színjátszó társulatok százai jönnek a világ minden feléről, hogy bemutassák tudásukat. Zita is félig meddig önkéntesen került ki és le a kalappal előtte és a többi ember előtt akik 6 hét alatt reggel estig húzták az igát, hogy minden jó legyen. Első nap tehát Edinburghgal ismerkedtem. A város 25%-a UNESCO védelem alatt, a központ pezsgett a több ezer turistától és fesztivál látogatótól. Hagyományos kiltbe öltözött Skót dudások, utcai muzsikások, bohócok és varázslók. Minden amit egy fesztiváltól el lehet várni. A város maga hűen őrzi középkori örökségét és keskeny utcái egy egyedi hangulatot teremtenek. Az étel azonban, mint általában minden északi országban, íztelen és a város maga rettentően drága. Tehát bárhogy is tervezné az ember a költségvetést, úgysem lesz elég a pénz. Edinburgh is már eléggé kozmopolita, kevesebb a bevándorló, de az Egyesült Királyság minden részéről élnek itt népek. Tehát lehet, hogy a bristoli, a yorki vagy a cockney akcentussal gyakrabban találkozik az ember, mint a skóttal. Bármilyen jól is beszélném az angolt és már volt alkalmam minden akcentust megérteni, a Scots-val (sajátos angol, skót keverék, nyelvjárás?) már meg kellett birkóznom.
Volt alkalmam fölmászni a Hollyrood parki sziklára, ahonnan az ember elé az egész város és környékének látképe terül. Hasított a szél odafönt, de hát megérte az a fél óra mászás. A látvány lenyűgöző. Este már várt a kocsma hangulat, ideiglenesen megismert emberek és a méreg drága alkohol J
Aug.28 – Közben a második kanapén egy olasz tag jelent meg. A calabriai Giuseppe, aki sajnos épp az angolt nem beszélte. Nekem jó alkalmam adódott felfrissíteni olasz tudásom, tehát bajtársra találtam. Újból körbejártam a várost vele, de most már minden zeg-zúgát megnéztük és talán az ottani tartózkodásom legszebb pillanata következett. Újból megmászva a sziklát, a tetőn egy dudás fiatalra akadtunk. Ha valaha is a skót hangulatot akartam elkapni, hát ez volt az a perc. A süvítő szélben sírt az évszázados duda, talán egy nép sorsa hangzott el azokban a dallamokban. Nem az utcai nyüzsgés-forgás, hanem egy büszke, de széthúzó nép élete…Kissé ismerős volt a történet…Este sikerült ingyen becsempésznünk magunkat az egyik japán előadásra (honnan most 1O sterling font még arra is) majd este Luizellával és Giuseppével elkészítettük a csirkés gnoccat J
Aug.29 – Korán keltünk, hisz stoppolni kellett. Loch Nessig akartunk fölstoppolni, hisz 3OO km-re volt tőlünk. Három óra kínos és hideg, szélfutta és esős várakozás után föladtuk a harcot. Hát sajnos a skótok a stoppolás szempontjából is fukarok. De hát a reményt nem adtuk föl. Egy olcsó buszra találtunk és két óra múlva már Glasgow utcáin kóboroltunk. Glasgow már teljesen más. Régi központja elenyésző az edinburghiéval szemben és a városban még nagyon is érződik a hatvanas hetvenes évekbeli iparkrízis és munkanélküliség. Érdemes megemlítenem, hogy útbaigazítást kértem egy nő személytől, akiről eleinte nem vettem észre, hogy nyugodtan lehetett volna a „Trainspotting” főhősnője. Fél csorba arcával elmotyogott valamit, látta, hogy nem értjük és erre fel bocsánatul mindkettőnk arcát megcsókolta…Hát ennél gusztustalanabb élményben rég nem volt részem…Innen egy óra alatt elértünk Loch Lomond tavához. Hát nem épp a Loch Ness, de azért megérte az egy óra utat. Egy más Skócia, a Highland alatt, messzi a várostól… Gazdagabb skótok hétvégi csónakázó helye, gyerek játszmák a tó szélén és egy eltévedt kastély a domboldalon…
Aug.3O – Már a stirlingi várról szólt és a kis városkáról, melyre sajnos nagyon kevés időnk jutott a problémás közszállítás miatt…Így is megpillantottuk a várat és a távoli Wallace emlékművet. Itt aratta első győzelmét William Wallace az angolok fölött…Mint Braveheart rajongó, muszáj volt ide is ellátogatnom…Az estét már elboroztuk szépen Giuseppevel, Luizellaval és Liviaval.
Aug.31 – Az utolsó nap jól kialudtam magam, hisz a sok menés jövést megérezték lábaim. Közben a skót váltakozó, semmit nem érő időjárás és szél megfogta a torkom. Most is zsebkendővel írom ezt a pár sort. A skót nemzeti múzeum készlete, Zitától és Luizellától való búcsúzkodás és Giuseppével egy utolsó városi kószálás…A repülő fölszállt és én elhúztam a csíkot….Majd valaha a Loch Nessi szörnyet is meglátom J
Hamburg, 2010 szept.1
Gashicsavargó's Weblog 