Üzleti gondolatok

Szóval (ugyebár nem illik így kezdeni egy kis irkát, de most megengedem magamnak – nem, mintha máskor nem) a múltkori bejegyzést elolvasva, az egyik kis aranyos leánka, azt mondta, hogy nagyon szórakoztató volt. Nos az ő kedvéért még írok egy kis elbeszélés féleséget arról, hogy általában mi zajlik le a fejemben munka közben.

Hát kezdjük azzal, hogy a múltkori bejegyzés óta már egy másik üzletnél is dolgozom. Rendkívül rendes volt velem a menedzser és két üzlethez helyezett, hogy ezáltal legyen meg a heti 35-4O óra mindig és valami zsével is maradjak. Az élet drága ugyebár…(fél kiló eper 3 euró…na még ilyet…és még nem is finom…naa).

Szóval tegnap reggeltől egy másik üzletnél is „dolgozom”. Most ugyebár idézőjelbe tettem, azt, hogy dolgozom. Eddig meg voltam szokva, hogy temérdeknyi árút kell föltenni a polcokra. Reggel munka kezdéskor, délben és késő délután mint egy sáska raj, özönlik a holland népség az üzletbe. (Ekkor magas a nyanya forgalom is ugyebár). Hál’Istennek az új munkahely kissé nyugisabb. Jóóóval. Tized akkora az üzlet. Hárman dolgozunk és abból is ketten néha a kasszánál. Azonkívül a floor manager általában egy tizennyolc éves kölyök. Gondolhatjuk mennyire szigorú. Kevesebb ember, szűkebb hely. Lent a raktárban minden áldott alkalommal beverem a fejem. És jó egérszagú a raktár, habár bevallom lestem a kis bestiákat, de egyet sem láttam…De ott vannak!!! Figyelnek!!

Szóval a meló kissé emlékeztet az otthonra. Héé Leon, ezt a terméket nem találom! – Nem gond, improvizálj! És persze improvizál az ember és talál egy új helyet, ahol az ördög tudja mi lehetett azelőtt. (vagy mis van most?) Leon. Még van egy órám hátra. Mit csináljak? – Hmm…amm…hmm…5 perc után megjön a válasz. Kissé rendezzek a polcon. Végignézem a kollégáimat is. Marokkói tizenéves, amelyik döglik meg az unalomtól és minden második nő láttára megfordul, középkorú holland nő, aki ezt csinálja 2O éve (Jesszus Márja), szakállas kelet európai (az alulírott) és így tovább.

Rakosgatás közben az ember nagyon sok mindenen elgondolkodik. Például ki az ördög venne meg egy borkán löttyben úszkáló aszalt, fokhagyma ízű paprikát. (Olvassátok el jól…tehát aszalt, paprika, de fokhagyma ízű és még löttyben is úszik. Közben megjelenik egy nyanya. Leveszi a polcról és a kosarába teszi. (Ejsze az ördög maga? Hiszen más ki venne ilyesmit.) Elmegy a nyanya…Közben visszajönnek a gondolatok. Kár, hogy nincs burkám, mint a muszlim csajoknak, hisz akkor én is hallgathatnám alatta a zenét (hehe, ez titok. Ne mondjátok el senkinek). Eszembe jut tegnapi maastrichti kiruccanásom is (ez most történet a történetben…licista magyarórák…be rég voltak).

Tehát szobát találtam a netten a szoba kereső oldalon (Kamernet.nl). Leírás: 13 nm, 22O euró, központtól 5 percre. Hmm…Mondom magamban. Ez nem is rossz. Közben kettő db üzenetet váltok az asszonysággal…Igen. Jó. Szerda délután. Na jó. Tehát szerda délután megnézem a szobát, kezet csapunk és kész a pakli… Meló után rohantam is a vonatállomásra. Közben, majd szívem megszakadt, amikor megtudtam, hogy 4O euró arra-vissza a jegyecske. Na egye fene. Egy ilyen szoba megéri. Intercity. Kettő óra alatt odaröpít… Száguld a vonat, lemegy az mp3 lejátszóm eleme, megcsíptetik a jegyem, horkolok, megébredek, unalmas táj, horkolok, kifolyik a nyálam, letörltöm, megiszom a vizem, vakaródzok egyet, nyújtózkodom egyet és voilea, itt van Maastricht. (leírás helyett meg kell ennyivel elégedjetek. Melóból jövök. Fáradt vagyok). Gyorsan leszállni. Megnézem a vonatállomásban ácsorgó térképet. Egyenes előre. Gyalog átrohanok az új központon. A Maas folyón keresztül ívelő hídon kissé megállok. Szép, szép. Teccik, de nagyon. Közben elérem a régi központot….Mag ik een vrage? – Leszállok a sörös ládámról. Nem értem el a felső polc hátsó részét. Egy nyanya zavarja köreimet. Hmm…Nem tudja lemérni a pityókáját. Nem megy a mérleg. – dünnyögi szegény. Megsajnálom. Ehh… hátra hagyom a szarkazmust és nem vágom rá, hogy „Ja, tudjuk”. Megmutatom neki, hogy igenis működik, csak nem köpi ki a ragacsos cédulát. Tehát rá kell írni golyóstollal. A műveletet elvégzem. Közben a nyanya sunyin bedob még egy pityókát a zacskóba. Teszem, hogy nem látom. Nem az én pityókám…Vissza Maastrichtba. Teljesen más a hangulata, mint Utrechtnek. A terek kissé nyitottabbak. Egy kis dombocska is a láthatáron (ők valószínűleg hegynek nevezik…ez van…3OO méteres hegy…uuhhhh). A központ hemzseg. Gyönyörű napsütés, teraszok, németül beszélő turisták (felvilágosításként, Maastricht a belga és német határok közötti sávon fekszik. Ugyebár sok a német egyetemista turista is….Hova méssz Hansi kedves? – kérdi a német anyu. – Áhh, csak itt né. Lötyögünk majd egyet a haverekkel a közelben. Közben átugornak Hollandiába, befüstölnek jól és Hanzi egész nap mosolyog, mint egy lopikula).

Rendkívül hamar átvágok a központon. Fölhívom az asszonyságot, hogy né itt vagyok. Hova kell menjek? Hát menjek a legközelebbi belga faluba, mert ott lakik. Közben megtalálom az egyetemi regisztrációs irodát. Ledobok egy papírost és vágok egyet a szememmel a kis szőkeségnek, aki az íróasztal másik végéről csodálta gyönyörű kalapom😀 Remélem még ott lesz, amikor az egyetem is megkezdődik.

Várom a buszt. Csak fél óra múlva jön. Addig is kuksolok a buszmegállóban. Elrohanok egy szendvicses üzletig. Máris észreveszem, hogy olcsóbb, mint Utrecht. Csak 3 euró és nem négy. Flörtölök kissé az angol akcentussal beszélő dundi holland csajjal (mi mást csináljak ilyenkor). Megjön a busz. Tíz perc alatt Belgiumba röpít. Veldwezelt kis falucskába, Kiezenweg utca 274 szám alá. Fölhívom a Mevrouwt (hölgyet). Megjelenik nagy mosolyogva (mint bárki, aki alig várja, hogy elkapja a klienst). Középkorú, fekete hajú nő. Fiatal korában biztos buktak rá. Most már eltelt az ideje (ez van…muhahaha :D). Kinyitja az egyik épület ajtaját. Tehát, amint látja, ez itt az egyetemista lakás. Kettő emeletes. Közös konyha és illemhely minden emeleten… – és félig angolul, félig hollandul, félig kézzel és lábbal, mondja a dumáját. Sloww down!! Jön az illedelmes kérdésem. Elnézést, de arról volt szó, hogy Maastricht központjától 5 percre, a Via Regia utcán van a szoba…Hmm, kissé meghökken az asszony. Feldobja pofájára a mosolyt…Ehhe…hmm…azok már beteltek sajnos, de ugyebár van ez… és röhög, mint egy vén faszuka (ez nem fakutya, hanem faszuka, ugyanis a szuka az nőstény kutya. Se nem a faszikának egy másik változata). Legszívesebben p…án rúgnám. Hmm…jaaa…Hát akkor köszönöm szépen és kezét csókolom. Menjen valahova a vén bestia. Egyet ír a hirdetésben és engem egy belga faluba hivat…Most mondhatnék egy pár jó jelzőt, de inkább nem….Közben „véletlenül” leesik az egyik konzerv doboz. Lehajolok érte, mint egy jó munkás és közben jó hosszasan megfigyelem a mellettem elhaladó szőkeség egyes mását… Tiszta szerencse, hogy nem jött egy nyanya is utána…ihhhh….(most az emberi képzelő erő irtó erős és biztosan többen közületek már próbáljátok is elképzelni…inkább ne!!).

Hopp. Délután öt. Végeztem. Le a  salopétámat. Föl a trikót és a sapkát. Máris franciának képzelnek és nem kelet európainak. Közben szépen hazagyalogolok. Megfigyelem a Willhelmina parkban napozó nőciket, szemezek az muszlim csajokkal, elmegyek egy idétlen gitáros csaj mellett, de nincs most aprópénzem, hogy a kalapjába szórjam, átmegyek a pirosan legalább tízszer, kinyitom az ajtót, fölmászok a meredek lépcsőkön a másodikra, megiszok egy csésze tejet, megeszek egy kiscsésze fagyit és helló itt vagyok és írok.

Utrecht, Július 16, 2009

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s