Újból Hollandiában…

Úgy látszik a Holland naplóm nem ért véget és most talán még nagyobb fejezet kezdődik, mint az előző. Már elég rég elszoktam a korán keléstől, de talán ideje lenne visszaszokni a reggeli rutinhoz, habár vakáció időszakban az ember kiheverné a négy év egyetem fáradalmait. Most 2 hónap kemény meló vár még rám és szeptembertől újból várost váltok. Maastrichtban egy 13 hónapos mesteri elég hosszúnak bizonyul, főleg, hogy még most sem tudom, hogy mivel fogom fedezni a növekvő egyetemi költségeimet.

4 órás vonatutazás vár most rám, kettő darab váltással. A dortmundi Hautbanhofhoz már hozzászoktam, hisz nem egyszer kellett innen hazarepüljek. Még egy kis idő és újból elérem Hollandiát. A félbeszakított vallomásomba olvasva rájövök, hogy ezelőtt két vée mennyire más szemekkel vártam az új országot, az új várost és az új embereket. Utrechtet már ismerem, a régi munkahelyemre vettek föl nyárára és a régi ismerőseim nagyjából már más országokban tartózkodnak. Most talán így, két év elteltével (sokszor nem is jön, hogy rágondoljak, hogy maholnap már két éve telt el amióta először tettem a lábamat holland földre) már komolyabb és felnőttesebb szemszögből figyelem az egészet. Már nem új, hanem valami, ami hasznos lesz a karrieremben és a másokat való megértésben. Már tudom mi vár rám és nem mondhatom, hogy fél-lábon ugrálok az örömtől. Az egyetemi évek lejártak, ez a mesteri már kissé másról fog szólni. Az új egyetem és új környezet elegendő emléket fog megteremteni, de körülbelül kezdek ráébredni, hogy felnőtt lettem. Már magáznak az utcán, régi ismerőseim is kezdenek magázni (ami miatt folytonosan fölháborodom) és észreveszem az elmúlt négy év nyomát az életemben.

„Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel” és ez tiszta igaz, hisz az új szobámat csak Július harmadikán vehetem át. Peternek, Vasilnak és Georgnak is küldtem üzenetet, hogy lám nem-e tudnának befogadni, de sajnos ők most indulnak haza. Tehát valami lerobbant és méreg drága hosztel fogja fölemészteni azt a pénzt, amiből egy hónapig ennék. De ez most nem igazán zavar. Lehetett volna rosszabb is… Olcsó szobához jutottam, központi helyen, közel a Dómhoz és a munkahelyemhez és közel a Parnassoshoz. Úgyis ez a két hónap egy pénzszerzési lehetőség és úgy is fogom kezelni. Ugyanakkor jó alkalom lesz hollandul megtanulni és kissé a hollandokkal is vegyülni, hisz a tavalyelőtt más környezetben éltem.

Otthon eltöltött évemet nehezen tudnám felmérni, és nem is tudom igazán, hogy hogyan álljak hozzá. Tudom, jól, hogy nemegyszer voltam nehezére a körülöttem levőknek. Túlságosan kritikus voltam az országgal és túlságosan az előző évemet próbáltam fölülmúlni. Ilyen szempontból nézve az évemet csődnek nevezhetném, de nem volt az. Számos minden nem úgy alakult, amint szerettem volna, de végre először életemben rájöttem, hogy nem minden jön úgy össze, ahogyan azt előre megterveztem magamnak. Arra is rájöttem, hogy mennyire nem tudom saját magamat elfogadni, amikor valami nem úgy alakul, mint, ahogyan szerettem volna. De remek évnek bizonyult így is, hisz közelebb kerültem családomhoz (habár valószínűleg azt a látszatott keltettem, hogy elhidegültem tőlük), alkalmam adódott a testvéremen segíteni, kialakult az egyetemen egy olyan csapat, akik hangulatossá tették a kisbányai és Downtownos estéket és kiruccanásokat. Bevégeztem az egyetemet, év elsőnek neveztek ki, kissé csődöt mondtak kapcsolataim, de megláthattam Floridát, Miamit. Ha háládatlankodnék, valószínűleg Isten, Allah vagy Zeusz egy villámot küldene rám. Nincs mért… Most így visszanézve egy sikeres évnek könyvelem el és remélhetőleg az elkövetkező év is az lesz.

…Közben a vonat is álldogál…Eine kleine problem a vasúton. Kevesen ülünk ma délben a kis németországi vonaton. Nem messze tőlem egy idős német hölgy. Testtartásáról, modoráról és nézéséről megítélve egy tanult és művelt asszony lehet, akiről nem mondhatni, hogy nincs megelégedve életével. A háttérben egy gyorsan beszélő török, vagy netán arab ember hadarál a telefonon. A táskáim mellettem. 3O kilóban próbáljak mindent elhozni otthonról…Nem tudok már igazán kötődni az anyagiakhoz, hisz ez a két bőrönd követett engem mindenhova az elmúlt időben. Ebbe a két bőröndbe kellett bepakoljam mindazt, ami az enyém. Pár ruha, telefonok, számítógép, pár könyv és egyéb más limlomok…

…Eléggé lassan halad a vonat és félek, nehogy lekéssem az összeköttetésem Enschedeben… Az elmúlt hét mintha az ezelőtti két évi hetet követte volna. Búcsúzni mindenkitől, mindenkivel meginni egy sört, mindenkinek elmondani egy jó szót és a számos „Ügyelj magadra”, ami ráébresztett arra, hogy valójában egy hét alatt nem tudok mindenkivel találkozni…Mért? Mert azon szerencsés emberek közé tartózom, akik elmennek egy helyiségbe és nem egy asztalnál, hanem majdnem minden asztalnál meg kell álljanak szót váltani…

Majd meglátjuk mit hoz az új kezdet. Úgyis lesz még elég alkalmam a Holland Naplót bővíteni… Addig is megköszönöm mindenkinek, hogy elviseltetek egy évig.

Dortmund és Enschede között… 2009 június 29

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s