Mekkdonáldzzz…

A New Hempshire-től nem messze, egyik mellék utcán találtam menedéket. Az üzletek túl drágák, a „rendes étel” pedig meghaladja a büdzsét. Nincs más választás. Újból egy McDonald’s menü…

Nem is tudom hány éves lehettem, de nem sokkal a rendszer megdőlése után, kezdték elözönleni az otthoni üzleteket a „szabad világ” termékei. Talán ötödikes lehettem amikor anyum legelőször vitt el a Szécsényi téren nyílt csoda gyorsétkezdébe. Különleges alkalom volt. Nem emlékszem már, hogy egy jó jegy vagy az év végi átlag volt az oka a nagy napnak. Afféle mágikus helynek tűnt, ahol minden álma valóra válhat egy kölyöknek. Talán még épp egy Toy Story játék figurát is kaptál egy teljes menüért. Afféle szelekt hely volt ez, ahova néha napján eljártak a gazdag gyerekek vagy netán egy különleges alkalomkor megvendégeltek a szüleid. Túl drága volt ott minden….

… Alexék még az üzletben vásárolnak. Túl éhes vagyok, hogy megvárjam őket… I’d like three McChicken and a Medium soda, please. (Három McChickent és egy közepes üdítőt kérnék szépen.) – szólok a kasszás nőnek. Alacsony, kis hízott asszonyka. Latin amerikai és tört angollal felel vissza. Hátraszól a kollégáinak spanyolul, hogy készítsék el a menüt. Addig helyet foglalok. Két kupaknyi mustárt és ketchupot is teszek a tálcámra. Megtöltöm a poharamat narancslével és várom a sorszámomat.

Helyet foglalok egy sarok asztalnál. Minden falon az amerikai reklám mánia ordít. „Vedd meg ezt és még kapsz mellé egy azt! Csak nálunk ehetsz jól.” – meg hasonló baromságok, mosolygó fehérfogú kölykökkel. Körülnézek. Két lerobbant fekete utcaember majszol egy 1 dolláros szendvicset. Egy kopaszodó, elhízott rendőr rendel egy pár hamburgert… Anya, anya. Vegyél megkérlek egy Marty Zebrát is. – szól egy gyerek. Lenézek az kisgyerekre. Még mindig a Madagascar figurái a polcokon. Kis ázsiai származású gyerek. Az anyja tört angollal felel vissza. Első generáció bevándorló és ki tudja milyen bevásárló központban kell felmossa a földet. Most nincs pénz Marty Zebrára.

Pár elhízott iskolás kölyök is betoppan. Öltözetükről és beszédükről nézve nem a társadalmi létre tetején éldegélnek. Valahol ott a létre középső fokán. A tükörbe nézek. Pár napos szakállal majszolom a csirke szendvicsemet. Figyelem a mellettem lévőket, látom a már huszonéves arcomat…Latino elárusítok, fekete koldusok, első generációs bevándorló ázsiai; középosztályú iskolások és egy kelet európai egyetemista…Nem látom merre vannak a nagy fehér mosolyok, az örvendező gyerekek és az otthoni egykori gazdag gyerekek, akik csak néhanapján engedtek meg maguknak egy mekit…

Washington, marcius 28, 2009

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s