Egy fejezet vége/ The end of a chapter

dortmund1

Egy dortmundi ír kocsmában kell bevégezzem az utrechti fejezetet. Egy pár pohár forralt borral az asztalon, a reggeli repülőjáratra várva próbálom elviselni a hosszúnak ígérkező éjszakát. Nem lesz ma este alvás és az múlt éjjel sem volt. Úgy érzem most igazán véget tudok vetni ennek a szakasznak az életemből.

Már maholnap egy féléve ért véget az utrechti év. Sok minden történt ez idő alatt, de fejem mégis valahol Utrecht utcáin kószált. Az ú.n. rehabilitációmra nem került sor otthon. El kellett jöjjek és újból lássak mindent. Lássam a Dóm ködös tornyát, a vörös biciklisávokat, a bringázó hollandokat és a Parnassost. Alig-alig pár ember maradt még a több száz ismerősből. A Parnassos is más arcot öltött. Már csak Giorgia és Rossana fogadott a régiek közül. Új emberek a régi szobáinkban. A régi szobánkat is mások vették át. Már nem lóg a bringa kerék a falon, sem a szerszámos láda nem kandikál ki a kagyló alól. A reggeli dohos fiúszagot fölváltotta a rózsaszín illat. A büdös zoknik helyett csínos női cipők sorakoznak a polcon. A bulizó tömeg eltűnt. Az új emberek már komolyabbak, megfontoltabbak.

Sok minden megváltozott. Tudtam, hogy így lesz, de ezt szemmel kellett látni. Egy öt perces összerohanás Katyaval és Enivel, egy estéli vacsora Giorgiáékkel, egy születésnapi jókívánság Alexnek. A régi munkatársak és a menedzser, az amszterdami utcák, a UCU-i kocsma, a Baden Powellsweg-i egy hetes szállásom és egy füst fű Dimóval, Peterrel, Danival, Zolival és Ovival a „Csónakon”.

Most tiszta fejjel tudok hozzálátni az itteni élethez. Még sok mindent fogok Utrechtről írni, de magamban lezártam ezt a fejezetet. Túl sok a teendő az elkövetkező hónapokban és ehhez egy tiszta fej kell…

———————————–

I have to finish the last chapter of Utrecht in an Irish pub, not far from the Dortmund train station. With a couple of glasses of mulled wine I quietly wait for the morning flight. It’s going to be a long night without much sleep. I haven’t slept properly last night either. I really feel that the time came to end this part of my life.

Almost six months have passed since my year in Utrecht came to an end. A lot has happened in this time, but my mind somehow kept wondering on the streets of the big “U”. My so called rehabilitation back home did not happen. I had to come back and see everything once again; the Dome tower lost in the morning mist, the red bike lanes, the cycling Dutchies and the Parnassos. Only a few have remained of the old group that once numbered hundreds. Only Giorgia and Rossana could greet me from the old Parnassos. New people in our old rooms… The rusty bike tires don’t hang on our wall anymore. The once useful toolbox isn’t lying around under the sink. The morning stench in our room was replaced by pink perfume. Stinky socks don’t lie on the shelves anymore. Cute girly shoes line up on them. The partying crowd disappeared. The new people are more serious and thoughtful.

A lot of things changed. I knew it would be like this, but I had to see this with my own eyes. A five minute long encounter with Katya and Eni, an evening supper at Gio’s place and a birthday greeting for Alex. My old coworkers, the manager, the streets of Amsterdam, the UCU pub, my one week sleeping place in Baden Powellsweg and a puff of joint with Dimo, Peter, Dan, Zoli and Ovidiu on the “Boat”.

Now I can start my life back home with a clear had. I will still have plenty to write about Utrecht, but I’ve closed this chapter inside of me. Just too many things in the upcoming months and I need a clear head for this…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s