“IB Groep”


Utolsó utrechti napjaim és a délelőttök már csak futkározással telnek, miközben a fejem még mindig a másod napossággal hadakozik. Utolsó vizsgák, munkahelyről való eltávozás, reggelig tartó bulik és elkésett dolgozat leadások… A banktól futók vissza a munkahelyre. Ez a papír még nincs rendben, ennyi pénzt kell átutalni erre és erre a számlára és ha minden jól megy a holland állam még valami kis összeggel megsegít, mert mégis itt dolgoztam egy pár hónapig. És így találom magam az IB Groepnál. Helyet foglalok a váróteremben. A cetlimet, amin a sorszámom szerepel (104), a számmal fogom miközben a táskámból kotorászom elő utolsó papírjaimat. Végre akadt egy kis idő körülnézni. Jó hogy föltalálták a várótermeket. Előttem nem messze ül a 100. sorszámú nő. Ölében egy mosolygós dundi baba jóízűen lakmározik a cuclis üvegből. Rám mosolyog a kis dundi majd édesanyja a földre teszi. Pár lépést totyog majd a földre cuppan. Fölemeli buksiját, rám néz és elkezd mosolyogni… Mellettem egy apa a fiával. 101. sorszám. A kamaszkor vége fele járó fiatal apjával fecseg, miközben az idősebb figyelmesen olvassa a kérdőívet. A személyazonossági a suhanc ujjai között, a golyóstoll az apa kezében; a kérdőív már készen áll. Szól a csengőhang. A 102-es számú két fiatal lány fölkel és az információs asztalhoz közelednek. Talán húsz évesek. Jól öltözöttek, átlagnál jobban gondozottak és vadonatúj táskák lógnak a vállaikon…. Átnézem a dossziémat. Úgy néz ki, hogy minden papír rendben van. Kissé bal felemre nézek. Két gyönyörű barna szem néz rám. Pár pillanatig figyel. Fejem még mindig az estéli mámorral vetélkedik és nem igazán fogom fel a pillanatot. Figyelem két másodpercig majd tekintetemet a kivetítőre fordítom. Még pár perc és eljön az én sorom is. Fölkelek. Elmegyek az illemhelyig és megmosom az arcom. A dossziémat a kezembe veszem és máris közeledek az információs asztal fele. A harmincas éveiben járó, kissé tömzsi asszonyka rendkívül illedelmesen bánik velem. Talán meglepett egy pillanatra. Átnézzük a papírjaimat. Sajnos hiányzik a munkaszerződés. – tudomásomra hozza. Semmi gond. Fél óra alatt itt leszek. Addig legyen szíves félretenni a papírjaimat. A nő rám mosolyog és helyesel. Látja valószínűleg, hogy nem vagyok száz-százalékosan a földön még. Táskámat fölkapom és máris szaladok a biciklim fele. Visszanézek egy pillanatra. Ja nem mondtam el valamit. Én voltam az egyedüli fehér európai arcú az egész teremben…

Utrecht 2OO8 június 27, valamikor déltájt

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s