… Mi lesz ezután?

Elgördülnek a kerekek az aszfalton és nézed amint újabb ember hagyta el a Parnassost. Alig virrad a Nap és táskák kerekei gördülnek a folyosón. Utrechti évem végéhez értem. Még négy nap választ el a bizonytalantól. Elszállingózott az olasz csapat. Martina, Carla, Rossana és ma reggel Giorgia is hátára vette csellóját… Szótlan vagyok, mert nem gondoltam, hogy valaha tudok emberek után sírni. Nem sírtam dédnagyapám temetésén, nagyanyám temetésén, nem sírtam ballagásomkor, az utolsó oszi órámon. És most érzem, hogy nem tudok uralkodni magamon. Rendre szétbomlik a Parnassos csapat. Itt maradnak a mosolyok, a bulik, a részegségek, a hajnalig tartó beszélgetések, az öreg Dóm és a kövezett szűk utcák, a könyvtár és a Tivoli, a munkahely és a stroppwaffel. És itt van tíz hónapnak a vége. A folyosó már félig üres. Akik legelsőknek jöttünk még itt vagyunk. Még pár napig vigadunk együtt, Javier, Elise, Ludivine, Katya, Amelie, Richard és Alex. Kinek tudom majd elmondani, hogy nekem mit jelentett ez az év? Ki fogja megérteni, hogy legszebb évemet hagyom hátra. Sokukat ki tudja mikor fogom majd látni? Annyi kérdés és mégis még örvendünk ennek a maradék pár napnak…..

Utrecht, június 25 2008

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s