‘ t Oude Pothuys

Egy füstös gyertya pislákolt a kopott és karcolt asztal közepén. Többen ülünk a kerek asztal körül a ‘t Oude Pothuys egyik eldugott pince sarkában… A háttérben a ma estéli csapat hangja hallszik, amint lassan egybeolvad a több tucatnyi koccanó sörös pohárral. A kopott pince falakat ezernyi történet festette szürkére a felszálló cigi füsttel. Újabb történetek sora hallszik el asztalunk körül. Előttem Richard épp Romanaval társalog, miközben Dom kissé fáradt szemhéjakkal követi a köztem és Dan között lezajló párbeszédet. A két szicíliai lány szemei mellettem ragyognak a tompuló gyertyafényben. Carla beszédünket hallgatja. Kezemet megfogván, Martina fejét gyöngéden a vállamra helyezi… – Talán március elején ütött meg igazán annak gondolata, hogy most már visszafele számoljuk a hónapokat. – mondom Dan-nek miközben egy korty üdítő haladt végig torkomon. – Ez is véget kell érjen egyszer – szólalt meg Cambridge-i kollégám. Mindez nem tarthat egy örökkévalóságig. Egyrészt már megszoktam a gondolatot, hogy otthoni életemet tovább kell folytassam – folytatja brit ismerősöm. Mindez le kell járjon, hiszen nem egy normális életet élünk. Ezen mindenki át kéne egyszer essen életében, hogy meglássa miről szól mindez. – hozzáteszem. Szőke brit ismerősöm egy pillanatra elhallgat, majd sörös poharából kortyol. Talán, ha mindenki egyszer átesne mindezen, akkor véget érne minden háború…. – Igen Dan, mert megtanuljuk értékelni az embert. Idejöttünk a világ minden sarkából. A holland társadalomba nem igazán integrálódtunk, hiszen mi létrehoztuk saját nemzetközi világunkat, ahol mindenki megkapta a helyét. Majd hazamegyünk és habár olyanok leszünk, mint honfitársaink, mégis valamiért különbözők és kívül állok maradunk. Nem fogják teljesen megérteni mi itt min mentünk keresztül… Párbeszédünk még pár percig folytatódott, amíg szép lassan elvesztődött a pince zajos füstjében. Egy világot hagyunk hátra, amit megteremtettünk magunknak és ami nemsokára véget ér. Nem egy normális világ ez, nem a megszokott de egy emberibb, mint amihez azelőtt hozzászoktunk. Hogyan tovább? Már csak két hónapunk maradt hátra…Kik leszünk amikor visszatérünk? Kérdések, amire választ igazán nem keresünk, hisz túl sok mindent akarunk még együtt átélni…A pultos srác elveszi az üres poharakat. Már mehetünk is. Kezeink kioldják a bicikliláncokat. Az öreg csatorna tükre felénk mosolyog és lámpásaival végig kíséri utunkat…

Utrecht 2008 április 21

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s