Energia Ital vs. Pálinka


palinka_redbull.jpg

Nemrég keltem fel és elhatároztam, hogy ma is ellátogatok a kondi terem fele. Habár próbálok minél egészségesebben táplálkozni, sokszor nem elég, tehát az ember kissé „beadagol” magának. A bal kezemnél épp üresen áll egy piros és szürke „Rodeo” alumínium bádog…nem nagy szó…lehet az Bullit, Red Bull és még tudom is én milyen Burn fel és le…Nem szaporítom sokat a szót hiszen a emberi társadalom egyik alap tulajdonsága, hogy idők kezdete óta doppingolja szervezetét egyéb más anyagokkal. Sokan munka előtt tették és teszik, mások buli előtt vagy netán, hogy növeljék estéli teljesítményüket 😛. Még Afrikában a Cola mogyorót (vagy dió?) rágcsálták, addig az inkák a koka leveleket majszolták miközben a „világ tetejére” mászkáltak, hogy megnézzék a krumplitermést (ugyanis több oxigént juttatott a szervezetbe és kb. szükséged van rá, ha öt-hatezer méter magasban kapálsz). Hmm….Coca Cola? Valami rémlik. Nézzetek utána az eredeti receptnek….Itt-ott ópiumot használtak az ázsiaiak és az európaiak persze inkább az alkoholt kedveltét (In vino veritas). Mindezek valószínűleg a géneket is befolyásolták, mert hiszen nekünk egy pohár pálinka még nem kottyan meg, azonban a szegény Hong-Kong-i kollégám a falon volt egy fél pohárka után. De ő valószínűleg jobban bírná az ópiumot. Közben ugyebár minden megjelent a száz fajta kávétól kezdve, az energia italokig és vitamindús löttyökig….ÉS akkor felmerült bennem a kérdés. Ki adagolta be magát jobban? Nagyapám vagy én?

Kezdjük a idősebbel. Reggel fél hatkor felkelt, kúrált (adott a marháknak enni…Múúúú), majd evett és egy kupica pálinkát felhajtott. Fiam ez erőt ad! Innen kiment a mezőre, délig dolgozott, majd ebéd után még felhajtott egy kupicát és egyet vacsora után is. Most ugyebár voltak kivételes napok, mint esküvők meg János és Péter napok. Pálinkát végül is mindenből lehetett készíteni: alma, körte (az öreg szerint ez a legjobb), cseresznye, szilva (hmmm, hagyományos), mindezek keveréke na és még ilyen legendák is vannak, mint a „pufaaajka pálinka” (ezt majd négyszemközt elmesélem, kissé guszta). A hatás az a változékonyság skáláján bárhol mozoghat. Kis mosolytól kezdve komáig minden lehetséges….De érdekes módon, ha az a kupica pálinka hiányzott az öreg már nem dolgozott ugyanolyan hatékonyan. 5O% feletti alkoholról van szó, tehát az ereket kissé megduzzasztja és a cukor tartalma is elég nagy és a dokik szerint is a kis mértékű alkohol nem káros. Tehát valami rejlett ebben a magic potion-ban. Valószínűleg a kitágult erekben több vér jutott az izmokba, vagy több oxigén az agyhoz, vagy tudom is én mi, de a fő következtetés, hogy az ember valahogy nagyobb hatékonysággal dolgozott aznap.

Most ismét ránézek az alumínium bádogomra és habár úgyis tudom mit tartalmaz, felsorolnám, hogy lássa az olvasó is. Tehát ez tök legális és sehol sem tiltják be, vagy nem írják ki, hogy az energia ital döünjáző gráv szönötőci (káros az egészségre). Esetleg egyes klubokban megtiltják, hogy vodkával kombináld, de ezt sem mindenhol (főleg nem Hollandiában). S akkor jöjjenek az íngrídienccek: víz (logikus, hiszen nem fejték meg az energia ital tehenet), cukor (cukor betegek of limits), vitaminok (B1, B2, B3, B5, B6) na és innen arra jönnek az érthetetlen dolgok, mint: fruktomütyüszirop-citrikiusvalamivel-szodiumglükozos-ördögkeverékkel (őszintén ne kérdezzétek ezek micsodák) és jönnek a kétes elemek, mint: a híres „E vitaminok”, mint E 150, 200 (mesterséges színezékek, tarosító szerek és mindazon anyagok amelyek amolyan ízet adnak a löttynek, mint a régi komcsi színes és kerek rágógumik); a következő érdekesség az inoszitol (ez valamiféle B8 vitaminként van elkönyvelve, tehát valószínűleg nem káros a szervezetnek) és nem utolsó sorban a mindnyájunk kedvence a taurin (ez is valamiféle szerves sav, ami állítólag jó a szervezetnek – hiszi a piszi, hiszen nem egy súlyozó majom fújja fel izmait mindenféle taurin keverékkel).

Szóval összehasonlítva mindezen csodabogarakat a nagyapám pálinkájával arra a felvilágosult következtetésre jutottam, hogy ez utóbbi fáról leszedett gyümölcsöt (biztos szeretik a bio cuccokat kedvelők) tartalmaz, a másik pedig valami mesterségesen előállított hókusz-pókuszokat, amiket elhiszünk nekik, hogy hatékonyak az egészségünkre. Ja és azonkívül a pálinkát zsibbasztótól, fertőtlenítőig , kocsi üzemanyagtól fa gyujtásig mindenre lehet használni. Try that Red Bull 😀

Ennek a cikknek semmi tudományos jelleget ne tulajdonítsatok, hiszen valószínűleg egy liter pálinka kitol a szervezeteddel és egy jó energiaital adagolástól pár napig levertnek érzed majd magad. De ugyebár mi kis mértékekről beszélünk és annak hatásairól. Maradjunk annál, hogy ezentúl is időnként fogok energia italokat fogyasztani, amikor nem bírom már a strapát na meg Billy Hong-Kong-i kollégámat is még megkínálom majd egy pohár üsti pálinkával. Ezzel a pár sorral csak annyit akartam mondani, hogy kissé figyeljünk fel arra, hogy mit tiltanak be nekünk és mit nem és, hogy valójában gazdasági érdekek vannak mindezen tiltások háta mögött. Nem igazán érdekli a multi céget a mi egészségünk…Ki tudja. Lehet pár év múlva taurinos tejpor is lesz, hogy a kis bébi kellő időben megszerezze az „egészséges” élethez szükséges anyagokat 😛 Super Baby!!!! Awaaayyy!!!

Utrecht 2008 április 3

Advertisements

One response to “Energia Ital vs. Pálinka

  1. i love burn and red bull

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s