Met de fietsen in de Benelux.

p2040432.jpg

…Biciklikkel a Benelux államokban. Semmi különös végül is, csak talán annyi, hogy Február elején, 4 fokos melegben, téli kabátokkal és 3O éves biciklikkel vágtunk a nagy útnak…Szerda este már készülődtünk hisz másnap a nagy kaland várt ránk. De ugyebár az ember sosem tudja mibe vágja a fejszéjét. A bringákat fölvittük a szobába, megszorítottuk a fékeket, ellenőriztük, hogy minden ideálisan működjön (leszámítva Javier fény felszerelését). A szendvicsek elkészültek, a narancsok, a doboz Mars csoki és a térkép is a táskába került….ÉS másnap kezdődött a nagy nap.

Utrecht→Nieuwegein→Gorinchem→Breda (na meg pár kiejthetetlen nevű település)

…Hajnali 6 és fél óra (hajnali, hiszen elszoktunk a korán keléstől). Egyikünk sem aludt valami jól. A bentlakás fele már valamerre üdül, páran már végleg el is hagyták a szobákat. Másnap Tim hagyta el Hollandiát, hiszen csak egy félévig jött. Várt rá Ausztrália. Egy képeslapot írtunk alá Javierrel (amin egy nagybögyű bamba kis szőke ápolónő gyógyított egy beteget) és küszöbjénél hagytuk…A sálat szorosan nyakunkra kötöttük, a kesztyűk ujjainkat melegítették és a sapka is jól betakarta a füleket…ÉS elindultunk.

Utrecht még édesen aludta az álmát. A csatornák csak néha-néha hullámoztatták vizüket és az utca piros téglái is még csak most készültek föl a forgalomra. Alig jó negyed óra kellett amíg elhagytuk a várost és vágtattunk Niewuwegein fele…A reggeli homályt egyszer csak egy vörösen alvó óriás kezdte szétoszlatni. Lanyha izzó narancs hullámokkal törte meg a fekete égboltot. Lassan kúszott fölfele miközben a két bringázóra vetette még álmos sugarait. Az első igazi holland napfelkelte. Kezeink fáztak, a fényképezők is a kabátban maradtak, mert talán nem akartuk senki mással megosztani ezt az egyedi látványt. Furcsa és meleg érzés fogott el és erőt adott az út folytatására. Innen Vianen fele kerestük az utat, hisz tudtuk, hogy a Lek folyón át kell kelljünk. Hatalmas híd tárult elénk és megpróbáltatta izmainkat, miközben a széllel szembe próbáltunk a híd túlsó felére érni. Máris érződött a levegőben, hogy nem vár ránk könnyű nap. ÉS sajnos mindez bebizonyosodott.

…1 euró 7O a jegy és komppal kellett áthajózzunk a Merwerde folyón. Nekünk nem mindennapi esemény, az azon utazó holland iskolásoknak pedig már rutinná vált. Így kellett haza jussanak. A folyó túlsó partján terült el Sleeuwijk és innen arra kezdődött a pokol. A falucska a folyó partján lustálkodott és figyelte a két idegen utast. Előttünk a még mindig virítóan zöld holland táj és egy-egy bringázó alak. Kezdetleges holland tudásommal megkérdeztem, hogy merre vezet az út Breda fele. Egy háromgyermekes anya mutatta az irányt Almkerk fele. ÉS nekivágtunk. Széllel szembe. Ha gyorsan akarsz hajtani, kétszeresen lelassít a szél ereje. Bárhogy is kínlódtunk aligha haladtunk valamit. Fölmásztunk a bringákra, de minden percben letepert róla a szél. Az arcunkat hasította, a lábizmainkat a tejsav árasztotta el és muszáj volt haladjunk. Türelmemet elvesztettem és iszonyatos káromkodásba kezdtem. Nem tudtam megérteni, hogy mért pont most kellett mindez történjen. Kész voltam föladni, amikor Javier vigasztalt, hogy lehetne rosszabb is. Legalább Bredáig jussunk el.

Csigalépéssel haladtunk tovább és nagy nehezen kiértünk a főútra. Hogy lehetne rosszabb is? Az is lett nemsokára. Elkezdett esni az eső. Az elején csak csepergett majd a szél még a füled tövébe is vízcseppeket fújt. Bármennyire is undorítónak hangzik, taknyunk folyt és nem volt mit tennünk, minthogy haladjunk tovább. Elértem a túra mélypontját és már első nap. Átkozódtam magamban, hogy mért kell mindez így legyen. A következő gond már csak az volt, hogy Breda volt az egyedüli település ahol nem találtunk szállást semmilyen kalauzban vagy a világhálón. Talán a fordulópont a Breda nevet viselő útszéli jelző volt. Szapult az eső de örömmel ordítottuk, hogy megérkeztünk. A 😯 km-es útszakasz majdnem 12 órát emésztett föl és még száraz ágy sehol. Egy útszéli eresz alatt húzódtunk meg és elfogyasztottuk maradék ételünket.

35 euró egy estére – feleli az első hosztel tulajdonos. Túlságosan drága két csóró egyetemistának, tehát utunkat tovább folytattuk. A vonatállomáson sem bukkantunk jobb válaszra. Egy újabb kis szálódára találtunk. Sajnos már minden ágy foglalt, hisz a hétvégén karnevál lesz. – felelte egy kedves hölgy. De azért még lenne egy hely ahol meglehetne szállni. ÉS így kerestük a város széli Premier hotelt, hogy végre valahára fejünk feletti fedélre találjunk. Többször is elvesztődtünk, bőrig áztunk és 3 óra után miután a városba értünk átvehettük apró szobánkat. Két ágy, zuhanyzó, vécé. Épp ami nekünk elegendő volt. Hulla fáradtan estünk az ágyra. Majd holnap eldől, hogy mi lesz. Ha esik az eső hazamegyünk a legelső vonattal. Ezzel a gondolattal tértünk lefeküdni, de a fáradt test még aludni sem hagyott.

Breda→ Rijsbergen→Braschaat→Antwerpen (végre itt van Belgium)

Szólnak a csergő órák és nagy nehezen föltápászkodunk. Előző túrás tapasztalataimból tudtam, hogy a második nap mindig a legrosszabb. Tested zsibbadt, térdeid merevek és előző éjszaka nem aludtál jól. Nagy nehezen kibontom a hátizsákomat és utolsó szendvicsemet majszolom, amit csak egy naranccsal nyomtathatnék le. Feszült térdekkel és ellágyult lábizmokkal a zuhanyzófülkébe lépek. Folytassam e vajon? Vagy fújjuk le az egészet? Először tenném meg életemben, de adok még egy esélyt a túrának. Pár perc alatt összepakolunk, a kulcsot leadjuk, a biciklitáskát fölkötözzük és elindulunk. Breda központja kissé bonyolultnak bizonyult és nemegyszer kellet megálljunk, hogy az útszéli nagyanyától megkérdezzük az Antwerpern fele vezető utat. Ugyebár Breda kissé délebbre fekszik és már nem mindenki tud olyan jól angolul.

ÉS egy kis huza-vona után nagy nehezen kiértünk a városból, követve a dél fele vezető vízcsatornát. A szél még mindig szemből fujt, de már alábbhagyott és a véghetetlen szürke eget is kezdte fölszaggatni a Nap egyre növekvő ereje. Kb. 6O km-re terveztük a második napot és reménykedtünk, hogy hamar elérjük a célpontot….Lassan haladtunk Rijbergen fele, miközben a szél még mindig vágta arcunkat, de bármennyire is fájdalmasnak tűnt a hátnak és a könyököknek, előre hajoltunk és így próbáltunk hajtani. Az idő egyre javult és az egyik kis faluban az ebédünket is elfogyasztottuk egy benzinkút szemetesén (hiszen ideális asztalnak bizonyult 😛 ).

…Most figyelem a képet. Mindketten idétlen arcokat vágva és kezeinket az égbe emelve állunk egy kék tábla mellett. België – írja fehéren és sárga csillagok veszik körül. Bármennyire is képtelenségnek tűnt az előző nap, elértük Belgiumot. Határátkelő már régóta nincs errefele. Két tábla jelezte a két országot. Az egyik ház a belga területen, a szomszédja pedig Nederlandban….Átlépve a határt a nyelv nem változott, de az utak minősége elárulta, hogy más országba léptünk. Ez van, a belga utak az otthoniakhoz képest kitűnőek, de mégis a holland precizitás az holland precizitás.

Eléggé könnyű napban volt részünk. Időnként az útszélére húztunk félre, hogy falatozzunk, miközben a mellettünk elmenő helybéliek jó étvágyat kívántak. Itt-ott Javi kellett szemcseppeket csepegtessen a kontakt lencséire, vagy netán épp a kis dolog érte utol egyikünket. Dél körül lehetett, amikor átléptük a határt és délután négy körül már Antwerpen külnegyedeiben botorkáltunk. A központ fele haladva éreztük az új ország illatát. Az épületek már megváltoztak, a hollandot már flamand akcentussal beszélik és az emberek sem kétméteres szőkék, hanem az atmoszféra alacsonyabb rétegeiből szívják a levegőt. Magával ragadt ez a város. Kozmopolita, kereskedelmi és divat központ, száz meg száz különféle arc néz rád a világ minden sarkából.

Némi keresés után a Provinciestraat-béli kis hosztelre is rábukkantunk, ahol egy kedves szakállas öreg tata adta át a szoba kulcsát. Nyolc ágyas szoba, ami nem telt meg és még a reggeli is beleértve. Mindez tűrhető áron…Még napvilág indultunk a város felderítő utunkra. Elsőként a csak kultuhhh műsorokban látott fekete kalapos zsidó gyémánt kereskedők fogták le figyelmünket. A hírhedt gyémánt negyedben nem volt szabad ugyebár a ’portékát’ lefényképezni, de érdekes módon mégis találtam három képet a fényképezőmön. Vajon, hogy kerültek oda :P?

A központi vonatállomás lenyűgöző csarnoka és a négy szinten beérkező vonatok folytatták a bámészkodásunk sorát…Szürküledett és a város megváltoztatta arcát. Fényben úszó utcák, melyek kirakatait teledes teli töltötték a márkás ruhadarabok, divatos fiatalok, gyémánt kereskedők és mosolygó kis japán turisták. Minden utcasarkon új tér tárult elénk pompásabbnál pompásabb épületekkel, katedrálisokkal, éttermekkel és kávézókkal. Nagy nehezen a folyó partjára is kiértünk, ahol megcsodálhattuk az estéli várost. Egyedi egy hely, ahova bármikor visszatérnék, ha a pénztárcámban nem fújna a szél….

Antwerpen→Vrasene→St. Niklaas→Lokeren→Gent (kissé eltévedtünk az elején).

A harmadik nap reményteljesnek ígérkezett. Korán keltünk és meglepetésünkre bőséges reggeli várt az étteremben. A kulcsokat átadtuk és már szokásossá vált a pakolás meg készülődés. Minél hamarabb elindulni, hogy ne fogjuk ki a város forgalmát. Kinéztük az útszakaszt, de sajnos az egyik nagyi rosszirányba irányított és felébredtünk, hogy nem a legjobb úton haladunk.

Mellettünk az antwerpi iparvidék, a másik felünkön a zöld pázsit, na meg egy autópálya, ami egy országos út kéne legyen. Felénk jövő kék bringa ruhás szuperment kellett megállítsunk, hogy útbaigazítást kérjünk. A tag kb. apámmal egyidős, rendkívül sportos, biciklije a miénkhez képest az Apollo űrhajó és minden nap 4O km-t bringázik. Na ennyit a nyugati kultúráról és az egészséges életmódról. Elmesélte, hogy melyik híd, hányadik letérőjénél térjünk Vrasenen fele, de ugyebár senki sem csodálkozik, hogy érdekes módon egy zsákutcába találtunk. Na de nem gond és pár perc múlva ismét a jó úton voltunk. Nagy nehezen a Vrasenen nevű falura is rátaláltunk és halaszthattuk utunkat St. Niklaas fele. Az utóbbi településről csak két szót. Talán akkora, mint Torda, a központban egy nagy Széjnt Niki szobor áll és a főtere nagyobb, mint bármely eddig általam látott városé. Hogy minek ekkora főtér? Ők tudják. Valószínűleg sok ’marhát’ árultak ott annak idején.

Talán ez a nap arról nevezetes, hogy sokszor eltévedtünk és ez így történt meg a következő Lokeren nevű településben is. De kein stressz, hisz idő, mint a tenger (nem éppen) és az étel is elég (na persze, egy pár szelet kenyér, sajt, felvágott és három narancs J ).

Még sötétedés előtt értük el Gentet. A város fokozatosan tárta fel kincseit és a központba érve tátott szájjal figyeltük az épületeket, mint a bálám csacsik. A város jelképe épp három torony és azért, mert erre—fele elég gazdag nénik és bácsik éltek a városban, akik öt székesegyházat építettek és három közülük épp egy utcán fekszik, tehát az egyik is hídról egy Michelin Guide 4 csillagos látképe terül eléd. ÉS megérte az összes csillagját, hisz lenyűgöző látvány. Ezt ugyebár már csak egy 12-ik századi kastély tetőzhette.

…Nos eddig nem sok akció történt, de a Fennvaló teljesítette az olvasó kívánságát és a város kellős közepében kipukkadt a hátsó kerekem. Pukkk. Egy istenes káromkodás, hiszen már kezdett sötétedni és még a hosztelt sem találtuk meg. Ja meg még valami. Utrechtben, Katya születésnapját ünnepelte és megígértem még decemberben, hogy részt veszek a ’ folyosónk bébiének’ a születésnapján (ugyanis ő a legkisebb :P). Tehát a megsérült „csata lovat” (gyengébbek kedvéért bringa) a szálláshelyig toltam és Javi elvállalt, hogy megjavítja. Én közben elvéve biciklijét hajtottam a vonatállomás fele. A sárvédőt tartó csavarok a kövezett utcán szép egyenként kihulltak én meg pokoli csörömpöléssel raktam frászt a város tisztes polgáraiba. A biciklit lerakom, a vonatot épp, hogy elérem és máris tartok Utrecht fele. Antwerpenben és Rotterdamban váltottam és este 1O-kor már Katya ugrott meglepődve a nyakamba, hogy mégis betartottam a szavamat. A buli jól telt, a bébi egy évvel nagyobb lett, a társaság lerészegedett én meg reggel hatkor már Amszterdam fele tartottam, hogy onnan ismét Belgiumba jussak. Hogy az út alatt mi történt, nem igazán tudom, de arra emlékszem, hogy elég furán nézett a mellettem ülő négy afrikai tag hiszen magam is felébredtem a sajt horkolásomtól. Na most mi? Az ember kell aludjék is 😛

Reggel 1O-kor már Javira vártam és napomat csak a tucatnyi karneválra készülő, prostiknak öltözött srácok vidíthatták fel.

Gent→ csatorna, meg egynéhány kis falu → Brugge (áááhhh, vasárnapi séta)

Hát a vasárnapi napot nem is nevezhetném másképp. Valami 5O km a két város között, végig egy csatorna mentén haladni egy biciklisávon. A Nap lustán szórja a földre a sugarait, a sirályok valamiféle hal után kémkednek és a flamand szupermenek (értsd jól felszerelt bringások) pedig minden két percben előztek.

Lazán haladtunk, hiszen nem hajtott sem a tatár sem a török. Az ég kristály tiszta, már-már kisebb jachtok is kezdtek megjelenni és egy pár elhízott pónilóra is rátaláltunk. Fecsegtünk erről-arról, néha elvesztődtünk, néha ettünk, néha meg lusták voltunk kibontani az elemózsiás tasakot. Nem írhatok sok mindenről hiszen nem sok minden történt. Idő előtt beértünk a középkori turista központba. Egy Snuffel nevezetű olcsó kis hosztel nyújtotta a túra utolsó szállását. 12 ágy egy szobában, de nem sokat tartózkodtunk ott. Hisz a város várt ránk.

Brugge egy tökéletesen megőrzött középkori gyöngyszem, ahova McDonald bácsi nem tette be a lábát és a központban csak a híres Vlaamse Frites-el lehet jól lakni (Flamand szalma krumpli, a műveltebbek kedvéért hasáb burgonya). Még télen is turisták százai özönlik el a régi központot. Kő kolosszus templom tornyok, a flamand építészet remekei, lovas hintók, flamand étel, vízcsatornák és hangulatos kövezett utcák. Ha valaki a drágáját el akarja vinni egy romantikus helyre, ajánlom ezt a kis nyugodt csodavárost, ahol síró fűzektől, kivilágított csatornákig és szélmalmokig mindent meg lehet találni. Nyugodtan és magabiztosan indultunk lefeküdni. A túra végére minden jól összejött. A bárban egy pár belga sört is elfogyasztottunk és nehezen gondoltunk arra, hogy majd újból a rutin vár ránk.

Brugge→Zeebrugge→Blankenberge→csúcsú tréjn → Utrecht (Héé…..a bicikliink!!!)

Rövid kalandunk utolsó napjához értünk. Várt ránk a végső célpont, a Belga tengerpart. Elég korán indultunk és a városszéli négy szélmalmot egy lerobbant iparvidék váltotta fel. Hát igenis, a Benelux államok minden oldalát megláttuk. A szelet, a csatornákat, a szélmalmokat, az elkápráztató városokat, a zöld füven legelő duci pónikat és az ipart. Jó 1O km-nyi iparvidék feküdt előttünk. Érdekes lenne csak ezt a részét bemutatni az országnak. Biztos nem sok turista jönne erre felé (szerintem érti mindenki mért írom ezt hiszen a Dallas Pasamente meg hasonló filmek, nem épp a gyönyörű szász városainkról mesélnek.)

Utolsó napunk rövidebbre sikerült, mint gondoltuk, hisz Javier lába kezdte fölmondani a szolgálatot. De semmi gond, annál több időnk lesz a tengerpartot csodálni. Nemsokára Zeebrugge terült elénk és a házak mögül a végtelennek tűnő Északi-tenger. A túra vége, a csúcspont, a tenger. Hatalmas tengerpart terült el előttünk és jó öt percbe telt, amíg átgázoltunk a homokon és elértük a víz habjait. Előttünk a nagy kérdés, hogy elhajtunk-e Oostende-ig, vagy itt véget vetünk a túrának. A maradék 2O km már nem volt alkalmas Javi lábának, de se gond, hiszen a legközelebbi vonatállomás a Blankenberg-i üdülőközpont.

Szép lassan elhajtottunk addig; megtudtuk, hogy a bringákat elég olcsón haza tudjuk vinni és nem kell őket eladjuk, na meg az egész délután szabad volt. Amint fel és le kószáltunk a kis üdülő telep utcáin egy remek isteni ihlet ütött meg. A hőmérők +0,5 fokot mutattak, mindenki két-rendbéli ruhában sétáltatta kutyáját, macskáját és akkor….Gyere Javi, szaladjunk be alsó gatyáinkban a tengerbe. Igenis, kissé őrület. Otthon ilyent csak a vízkeresztes ’bobotyázás’ buzgó ortodox hívek hajtanak végbe, amikor a pópa által eldobott kereszt után úsznak. Szóval. Lehajtottunk a tengerpartra, a fényképezőt a bringára tettem és neki láttunk vetkőzni. Az emberek tátott szájjal nézték, hogy mi ütött belénk, majd amikor csak egy szál boxerben álltunk, rájöttek, hogy mi a szándékunk. Egy, két és a harmadikra már a tenger fele rohantunk. Csak derékig tudtunk bemenni de egymást priccoltuk és szaladtunk, mint a szanatóriumból kiszabadult lükék. Egyedi pillanat. Ezek azok a percek amik örökre agyadba vésődnek és amik után fogsz sopánkodni, miközben 7O évesen a kandallód mellett ülsz…Visszaszaladtunk a partra és még jó egynéhány percig hülyültünk, miközben a mellettünk elhaladó öregek fejüket csóválták. ÉS épp így vizesen és egy szál boxerben kértünk meg egy pár mamát és tatát, hogy készítsenek rólunk egy fényképet….

Véget ért Gási – hallom Javi hangját a vonaton Gent fele. Javi addig nem ér véget, amíg nem lépünk be a szobánkba. ÉS az Isten úgy adta, hogy Gentben mi leszálltunk, de a bringákat elfelejtette visszaadni a kalauz. Kányec bicikli. Rögtön az információs irodához szaladtunk, neki veszekedni és máris egy első osztályú (őszintén nem tudom valaki mért fizetne többet két centiméternyi ülésért) vonatra ültettek, hisz bringáink Brüsszel fele tartottak. Brüsszelben még egy kis veszekedés, de a jószágok megkerültek és most már nyugodtan haladhattunk haza fele. A kaland véget ért, a rutin visszaállt, de a következő túra már vár ránk. Groningen! Look out here we come!

Utrecht, 2OO8 Február 6

 

.

Advertisements

3 responses to “Met de fietsen in de Benelux.

  1. 70 évesen,a kandalló mellett ülve vissza emlékszel és az unokák körül üllnek és elcsodálkozva hallgatják a nagypapa bolondos ifjú kori kallandjait,ezek lesznek igazi esti mesék a gyerekeid és unokáid számára.

  2. következőkor ne hagyj ki!! egy jo kis bicitura, miko atmegyek hozzád.ok?

  3. Pingback: Approaching Swiss bike-trip…Csavargó’s getting back in business « Gashicsavargo’s Weblog

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s