II. Manixlaan

 

…A csomagomat a kezembe veszem, elköszönök a légkisasszonyoktól és hátranézek, hogy lássam ha Adela mellettem van. Az első lépés a Schiphol repülőtéren, az első benyomás…kicsit esős. És most mosolygok, de ez volt az első benyomásunk. Otthon augusztusi kánikulát hagytunk hátra a holland hőmérők pedig alig 16 fokot mutattak. Körülnézek és tüdőmet teleszívom az új levegővel… Vannak pillanatok, amikor nem tudod elfojtani mosolyod. Ilyen pillanat az amikor a tanár elcsúszik és a vederbe esik, a templomban eszedbe jut a kedvenc vicced és amikor érzed, hogy számos hónap kínlódás után mindez valóra vált. Ott állsz egy szempillantásig egyedül, elzárod magad és egy jó nagyot mosolyogsz… Gyere menjünk a csomagjaink után – hallom Adela hangját.

Lassan halasztod utadat a várótermeken keresztül, hisz minden még új, káprázatos, emberek ezrei nyüzsögnek. Van aki Afrikából, Ázsiából vagy Európa más országaiból pottyant ide. Mindenki saját nyelvén fecseg valamit és a fergeteg között megkérsz egy rohanó turistát, hogy mégis készítsen egy fényképet. Mosolyogsz egy jó nagyot és megköszönöd. Hol találja meg az ember a csomagját? Nem annyira nehéz hisz csak a nyilakat kell követni és remélhetőleg nem épp az illemhelyen fogsz kikötni.

Megvizsgálják az útleveled és némi büszkeséggel állsz a harmadik sorban hisz már EU tag vagy te is. A csomagokkal semmi gond. Pár perc alatt megérkeztek és irány a vonatállomás…Nos eddig minden hi-tech, túl új, patyolat tiszta és ha leejtenéd a kajád a földre valószínűleg felszednéd és megennéd. Az automata jegykezelő kicsit túl komplikáltnak tűnt, tehát megelégedtünk a hagyományos jegyárussal. 7 euro 5O feleli angolul a jegyárus. Na ez is egy újdonság, hiszen meg sem kellet kérdezzük ha dujú szpik inglis? A csomagok nehezek, mi kicsit fáradtak, de ugyanakkor szippantjuk az újat. Egy felvonó lépcsővel később már a vágányon termettünk.

Halló. Sziasztok…Igen…Megérkeztünk… és felhívja az ember az aggódó szülőket is, hiszen a repülő nem zuhant le, Osama kisöcséje is valószínűleg lekéste a repülőt és még ráhozzá a kellő vágányt is megtaláltuk. Most tudom meg először hol fogok aludni, hisz elfelejtettem, hogy a szobát csak egy napra rá fogják átadni. Egy világhálón, Adela által megismert alak. Lesz ami lesz mondom magamban és már a vonat is megérkezett. Háát nem épp a kedves kelet-európai személy szállító… egyik csomag fel, a második és a harmadik is. Helyet foglalunk… Mellettem egy valószínűleg suriname-i bevándorló asszonyság, nem épp kis termetű. Valamit hallgat az Ipodján. Előre nézek és egy négynyelvű felírat. A jegyellenőr ajtaját ne tessék elzárni. ÉS a négy nyelv között a holland is. Hm….Kicsit hasonlít a némethez – mondom magamban. Egy-kettő megtanulom majd (ugyebár mindenki tudja, hogy amíg az ember a fellegekben jár és nem száll egy kicsit a földre, addig minden szép és jó és megvalósítható). Előttem Adela figyelő alakja és mellette egy másik bevándorló. Az új nyugati társadalom ami még sokszor szokatlan az otthoninak, hisz szerinte csak szőke hollandok léteznek Hollandiában. Hát nem épp.

A kinti sötétbe nézek, amit néha egy-egy kivilágított épület tör meg. Ajax Stadium és mindketten felszökünk egy percre. Na, majd ide is el kell menjünk. Feltétlenül meg kell nézzünk majd egy mérkőzést – szól Adela (elárulom elég nagy foci rajongó). Alig jó fél óra telt el és halljuk állomásunk nevét Utrecht Centraal….az új otthon… a vonat fékez, felkapod csomagod és még egy lépést teszel. Körülnézel. Hűvös, kissé koszos és a számos beton oszlop között keresed a lépcsőket. Nahát van felvonó!! Egy gonddal kevesebb… Egy bevásárló központ tárul elénk. Újból emberek százai nyüzsögnek, fura holland felíratok és még furábban beszélő emberek… El sem telik pár perc és előttünk egy rasta hajú laza holland tag. Bemutatkozik. Ő lenne Core a ma esti házigazdánk. Átlagnál magasabb, kabátja kissé koszos, szőke haja tipikus rasta stílusba fonva és mégis árad belőle a lazaság. Elveszi egyik csomagomat és gyorsabb léptekkel haladunk a buszmegálló fele. Ez már új világ. Az első benyomással teljesen ellentétes. Habár minden modern és karbantartott, a föld koszos, jó egynéhány eltévelyedett papír játszik a hűvös széllel. Számos bevándorló, füvező junkyk…az utrechti buszmegálló péntek este 1O után…Egymásra nézünk Adelával és egy pillanatra észrevettük a kérdést mindkettőnk szemében, ha jó helyre érkeztünk…de a kétely két szempillantás alatt eltűnt. Sajnos csak egy bringám van, de azért szívesen elviszem az egyik csomagotokat. A 3-as busszal kell elmenjetek a Manixlaan megállóig és ott majd megvárlak. – szólal meg Core miközben mi azon csodálkoztunk, hogy egy bringára, hogy fog feltenni egy 2O kilós csomagot. De hiszen ez Hollandia. Esős reggeleken miközben Ludivinnel hajtunk az egyetem fel nem egy holland anyát látni 3 szőke gyerekkel a kerékpáron… Kicsit hezitálok, de odaadom a kisebbik csomagom. Az újan megismert holland elhajt engem meg majd megüt a mennykő… Te jó ég!!! Benne van a számítógépem, mp3 lejátszóm, minden értékes holmim!!. – és pillanatra bepáníkolok, hogy mekkora fejetlenséget tettem. Adela nyugtat, hogy megbízható alak hiszen nem egyszer beszélt vele a világhálón és mások is javasolták. De ez engem nem nyugtat. Egy idegen városban, egy idegen embernek odaadod csomagodat és hiszel szavának, hogy majd megvár egy még kiejthetetlen nevű állomáson. Tehát gondolhatja mindenki, hogy egy jó félóráig egy pár csokor murok furdalta a hátsó felem. Minden percben mondtam magamban, hogy mekkora hülye vagyok…Miközben a buszra vártunk egy pillantást vetettünk a térképre és elkezdtünk tájékozódni. Itt vagyunk mi, ide kell eljussunk….Megérkezett a busz. A sofőr jópofa mosolygós alak, kissé elhízott a kormány mögött. Az angol nyelv tudása az valami hétköznapi tehát nem kellett kézzel lábbal elmutassuk, hogy hova kell eljussunk. 1 euro nyolcvan – és miután átvette a pénzt két Strippenkart-ot adott. Mielőtt arról mesélnék, hogy majd megint megütött a mennykő a buszjegy árának hallatára, két szó essék erről a sztrippppen mütyüről. Hollandiában az ember bármilyen buszjeggyel tud utazni. Nem számít, hogy Hágából vagy és épp Rotterdamban kószálod az utcákat, ugyanaz a buszjegy érvényes és attól függően, hogy hova utazol lehet egy, két, három sávos a jegyed (strippenes). Amint valaki már biztos kitalálta minél távolabb mész annál több a sáv és annyival könnyebb a pénztárca…Tehát visszatérve a jelenbe a szó megakadt két pillanatig a számban az ár hallatára, de mégis kifizettük. Nem annyira könnyű a blattolás. Felcipeltük a csomagokat és megkértük a buszvezetőt, hogy szóljon a kellő megállónál. Két sző essék a buszvezetőről is. Illedelmes, tud legalább egy idegen nyelvet, tőle veszed meg a buszjegyet és egyenruhát visel. Két szó az otthoni soferről. Ha netán magyar származású akkor két nyelven beszél, mert hát a románt is vágja vagy egy harmadikat (ez megfelelőbb) ami az előző kettő keveréke, körülbelül egy hete borotválatlan, a jegyet nem tőle veszed, sőt egy üvegbura mögül ordibál egy másik hitvány vezetőre miközben a 4O fokos nyári melegben a meztelen pocakja lóg a kormányon. Lehet kicsit dramatizáltam, de sokan egyetértenének.

Nos e gyönyörű hasonlat után (ja ne beszéljünk a buszok minőségéről) térjünk vissza a busz belsejébe, ahol a két kelet-európai csomagjaikat fogva figyeli az utca széli bringákat… Ámultunk, bámultunk… Kis szürke holland házak, mind egyformáké biciklisávos utak, az útszélén száz meg száz bringa…Nem is tudtuk jóformán megfigyelni a várost, amikor hallottuk a megálló nevét…Manixlaan. Nos azt is elárulom, hogy amikor a busz megáll, akkor egy gombot is meg kell nyomni, hogy az ajtó kinyíljon (ez nem csak ott lóg pluszba, mint otthon és hiába nyomod meg, mert semmi sem fog történni). Leszállunk, a malac nagyságú csomagokat is a földre tesszük és láss csodát! A rasta hajú holland alak a szavát betartva ott vár. Egy mázsa kő esett le a szívemről és pár csokor murok hagyta el hátsó felem. A legnehezebb csomagot a bringára tettük és elindultunk szép lassan hisz az út javítása miatt megváltoztak a megállók. (most két szó a holland munka etikáról. Ha valaki, azt gondolta otthon, hogy száz méter út leaszfaltozása két hónap alatt sok, akkor ő valószínűleg még nem járt Hollandiában).

Hárman ballagunk a járdán, miközben Core figyelmeztetett, hogy a járda az járda és a biciklisáv az biciklisáv. A kettőt nem jó keverni, mert felébredhetsz egy szőke kétméteres égimeszelővel a nyakadban. Ahogy távolodsz a központtól minden egyre lerobbantabbnak tűnik. Eléggé lerobbant negyed, nem messze az Overvecht-től. De valami furcsa dolog történt. Nem érdekelt egyáltalán. ÉS ez nagy csoda, mert arról vall, hogy mégis valami más mentalitás lebeg az itteni utcákon. Amint látjátok ezek itt mind egyetemista lakások. Néha feketén béreljük, mert elég olcsók. De jövőre kilakoltatnak, mert a városi vezetők valami nagy bevásárlóközpontot akarnak építeni. – mondja kissé fitymálóan Core. Megérkeztünk! És előveszi kulcsát. Előttünk egy alig félméternyi széles folyosó, amin végighaladva elénk tárult a szerintünk szerény egyetemista lakás, de amint később megtudtuk Holland standardokhoz képest eléggé tágas lakásnak felelt meg. Ez az egyik nagy meglepetés. A legmagasabb nép a világon a legszűkebb lakásokban lakik és a világ egyik legzsúfoltabb országában. ÉS mégis kihasználják a helyet. Minden milimétere a városnak beépítve és egy tenyérnyi föld sem áll parlagon. Érdekes módon miután a szűk folyosón végighaladsz általában egy tágas helyiség terül eléd és csodák csodája még egy kis zöld kert is van általában. Nos erről a lakásról is essék két szó (lehet három). Amint már mondtam szűk folyosó vezetett a konyha fele. Három hálószoba, egy konyha, fürdő és nappali. Eléggé szépen berendezett, amint megtudtuk minden bútordarab az utcaszéléről vagy másodkéz alól. Alig egy nap és az ember már mennyi mindent megtud a holland életről. Sokan amikor megunják a régi matracot, kanapét vagy karosszéket szépen kiteszik az utcára. Hogy azt majd a szemetes autó vagy egy pár csóró egyetemista fogja elvinni a régi tulajdonost már nem érdekli.

Van egy kis pizza – szólalt meg Core. Miközben az itáliai eledel szépen pirult a holland illemhelyet is meglátogattam. Sok helyen a zuhanyzó és wc külön helyiségben. Általában szűk és egy kis kézmosó kagyló is lóg a falon. Nem sok fürdőkádat látni errefelé és ha valaki azt, gondolta otthon, hogy a 1O négyzetméteres fürdője szűk, hát el kéne ide is látogasson.

Helyet foglaltunk a nappaliban, ahol mindenféle egzotikus tárgy díszítette a polcokat és falakat. Amint megtudtuk nem rég jött vissza a Közel Keletről. Szívjatok egy pár füstöt Alma ízű. – nyújtja felénk a török pipát. Kissé vonakodom de végül is kit érdekel. Csak egy sisa, nem a világ vége. ÉS miközben lazultunk és fecsegtünk erről arról felébredtünk, hogy valami bűzlik. A pizza! – és máris rohan a holland rasta a konyha fele. Egy konyhakesztyűvel megfogta az elégett falatot és szempillantás alatt kihajította a hátsó udvarra. Csak akkor vettem észre, hogy rozoga bringáktól kezdve, elégett pizzákig és rongyos matracokig mindent meg lehetett ott találni. Még pár órát beszéltünk és érdeklődtünk, hogy ha nem e lehet valami olcsóbb szállást találni.

Közben a 2O évemet is próbáltam befejezni. Habár úgy terveztem, hogy az utolsó fejezetemet majd a repülőn fogom megírni az idő hiánya miatt nem sikerült. Még két fejezet várt hátra. Pötyögtettem még pár óráig miközben néha-néha Adela és Core hangját hallottam… A takaró a fejemen, a párna alatta és szép lassan elaludtam kíváncsian, hogy mit hoz majd a holnap.

Utrecht 2OO7 december 8

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s