Képek

106.jpg

…Barnult arcok, rozoga bringák, nyakkendős végzősök, komoly arcok egy kisminkelt tablóképen, mosolygó kollégisták… Hajnali háromkor egy utrechti szobában figyelem a régi képeket. Maholnap már két hónapja, hogy eljöttem és még sok hét kell elteljen amíg hazatérek. Talán először érzem a honvágyat amióta itt vagyok. Régmúlt emlékek törik meg az estéli csendet. Nehezen nézem a képeket. A kerek vagy sovány arcú gyermekek most már mind felnőttek. Mindenki a maga útját járja már. Mosollyal az arcomon nyitom egyik foldert a másik után…Biciklitúra 2005, Timzum buli, Kollégiumi napok és a lista nem ér véget. Mosollyal az arcomon és ugyanakkor a tudattal, hogy ezek már elmúlt idők. Mindenki felett elmúlik az idő. Még él benned a hóbortos és álmodozó kamasz, de kérdés még meddig? Pénztárcádban már bank meg egyéb más tucatnyi kártya. Már egy idegen rendszerbe is százfele bejegyeztek. Már felnőtt vagy és az élettel birkózol nap, mint nap. Folyik az élet nap, mint nap. Már itt is beállt a rutin, de mindig adódik valami új. A tükörbe nézek. A hosszú, homlok fölött zselézett hajat, rövid szálak váltották föl. A sima arcot már rég átvette a szakáll és a valamikori vékony kezeken izomcsomók lógnak. Változunk. Mindnyájan, egész életünk végéig. Ez mindennek a rendje. Oly annyira egyszerű gondolat, hogy sokszor nem is figyelünk rá. Mindenki tudja, az emberiséggel egyidős és mégis minden újabb generáció ezen töri a fejét. Sokszor fájdalmas de ugyanakkor szép. Mindig lesz valami új. Új helyek, új ismerősök, új arcok, kalandok, küzdések, álmok, remények, csalódások… Új emberek közé érkeztem újból, új barátok, új kalandok és arcok és majd ez is véget ér. Az azt követő nosztalgiát is majd újabb események fogják fölváltani. És ez kell mindenkinek. Folytonosan megújulni, hajtani az új fele, de ugyanakkor ügyelni arra, hogy megőrizzük a régi emlékeket. Jó érzés betoppanni valahova, leülni egy pohár bor mellé és elbeszélni sokszor nem is annyira régi emlékekről. Majd fölállsz, kilépsz a küszöbön és újabb láthatár fele nézel. És szereted az életet, ezt a már olyannyira elcsépelt utat. Majd egyszer elvágják a szalagot… Továbbélsz elhomályosodó képekben, barátok emlékeiben, gyermekek meséiben, a földbéli porban, míg végül elfelejtik emlékedet. Költők százai vágytak a ,,halhatatlanságra”, de talán te megelégszel azzal, hogy egy szem por leszel a többi millió mellett. Addig még sok új áll előttünk….Hajnali háromkor szaladni egy holland város üres utcáin. A több-százéves köveken haladnak lábaid. Minden kő között porszemek ezrei. Haladsz az ismeretlen fele, egy örült vágy hajt előre. Ujjaidat csípi a hideg, szemedbe ver az eső de vágtatsz előre. A csatorna halvány fátylát leheli az utcákra. Izmaid kimelegednek és izületeiddel együtt folynak. Egy homályos híd fele térsz és megállsz. A szürke fák lombjai között szállingózik a hamu fátyol és lassan elnyeli az utcát. Körülötted csend. Szíved hangos verését hallod, amint rádöbben, hogy már nem kell vért pumpáljon az izmaidba. Körülnézel. Egy még nem érzett öröm fogja el testedet. Hátra fordulsz majd előre nézel. Ordítani tudnál. A szív megdobban, az oxigén dús vér újból eljut izmaidhoz és lábaid újból a köveket tapossák. Haladsz. Mész előre. Régi már ismerős utcák és új még addig nem látott ösvények. Haladsz előre…

Utrecht 2OO7 okt. 22

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s