XII FEJEZET

Az első igazi csók

A tizenötödik életévemet töltöttem be, amikor az első igazi csók megesett az én ajkaimon is. Ebben az évben kezdődött el falun egy újabb korszak, mely pár évig egy igazi mentséget jelentett számomra mindenattól ami városi, ami már néha terhelő kollégium, ami korlátokat és szabályokat jelentett. Pont, mint régen ezekből a nyarakból is egy és fél hónapokat töltöttem falun. A négyes csapat rég eltűnt, Emő már az egyetemet kezdte el, Laci is egyre kevesebbet járt és Jancsival is már néha rohantam össze Dányánban. Egyre kevesebb nyár volt, amikor legalább a három fiú egy hétig együtt lehettünk. De ettől eltekintve rendkívül érdekes nyarak és ugyanakkor kezdtem életemet egyre jobban eltagolni. Minden ami munka, karrier, emberi durvaság azt Kolozsvárra hagytam. Falun lehettem igazán szabad, itt már nem kellett pontos órára otthon lennem, a falubeliek egyre jobban kedvelték a Szilágyi kisebbik unokáját és éreztem, hogy az enyém a világ. Az esküvők és konfirmálások után a vénasszonyoktól és részeg emberektől próbáltam megtanulni a nótákat és már bekapcsolódtam a részeg nótázok közé józan létemre. Felejthetetlen élmény volt hajnalban egyedül hazakószálni a falú utcáin és a lelked mélyéből énekelni, miközben a hűvös szellő csipkedte bőrödet. Embernek érzed magad … érzed, hogy élsz, hogy nem parancsol senki. Hóbortos vagy és fiatal, reményekkel és álmokkal teli és szeretnéd ha az a pillanat örökké tartana.

Egyre nagyobb szükség lett már még egy plusz kézre a gazdaságban. Ovidiu, nagyapám és én vagy aki unoka arra járt vezettük a gazdaságot, hiszen nagyanyámnak is fordulópont jött az életében. Még Kolozsváron értesítettek, hogy nagyanyám pár napja a dicsői kórházban fekszik és mi megint semmiről sem tudunk semmit, mert nem értesítettek, nehogy túl nagy ,,bajt hozzanak a fejünkre”. Sürgősen Kolozsvárra kellett hozni. Ha valaki járt a dicsői kórházban elképzelheti az ottani körülményeket, amik inkább egy Kusturica filmet idéznek fel, mint egy most már EU tag országot. Pár hétig minden nap ott voltunk mama mellett, köztünk volt Emő is aki most már Kolozsváron végezte a teológiát. Akkor éreztem igazán először, hogy valaki rendkívül közelit, aki annyi mindent megtett értem, el tudok veszíteni. Szörnyű érzés és sok ismerősöm már átment rajta. Én még nem. Elborzadsz amikor látod, hogy az életerős nagyanyádból nap alatt egy roncs marad. Egy éjjelig komába esett és akkor éreztük igazán, hogy ott a vég. De helyrejött. Mégsem volt itt az ideje. Ezek után próbáld megmagyarázni egy embernek aki életét ledolgozta, hogy már csak ezentúl a ház körül fog sürögni forogni és nem tud kimenni, hogy lássa a határt, már nem fog a mezőre járni dolgozni és az egyszerű étel készítés is megterhelővé válik ,,Mért nekem vette el az erőmet az Isten? Mért nekem aki annyira szeretem ezt az életet?” Hányszor hallottam ezt tőle, és mégis próbáltuk vigasztalni, hogy még közöttünk van és igenis itt van még négy unoka körülötte. Ilyenkor tényleg elgondolkozol, hogy egy alkoholista sokszor mért él el 7O éves koráig és másvalakit mért súlyt a betegség ennyire erősen. Azóta hozzá kellett szokni a mindennapi öt fajta gyógyszerhez, ahhoz, hogy már nehéz vizet merni és a meleg konyhában jó lenne minél kevesebbet ülni. Bár ha lenne aki meghallgasson, de a válasz olyannyira igaz ,,Mégis ki csinálja meg, ha én nem?”. Valójában ki csinálná ezt meg. Nagyapám is ezúttal sokat megöregedett, mert most már a munka egy része áthárult rá és ugyanakkor öreg létére meg kellett tanuljon főzni, kenyeret dagasztani és edényt elmosni és azonkívül élettársának minden mozdulatát követni.

Hogy a szót mégis boldogabb eseményekre tereljem, mert a fejezet címe is másról szól, elkezdődtek az éjjelezések. A kultúr otthon ajtaja bezárult előttünk, vége volt a Manele buliknak, de csak színteret kellett változtatni. Tibi újból elárúsító lett a boltnál, vagy mondjam talán, hogy a ,,bótban” és ez eleven azt jelentette, hogy a bulik hétvégéken hajnalig folytak, hétköznap éjjel egy két óráig és érdekes módon mindig 40-50 ember összegyűlt hétvégekre, hiszen akkor még sok városi járt vissza nyáron.

Két bejárata van ennek a valamikori iskola szerepét ellátó vidéki kocsmának, aminek nem ártana egy jó meszelés és egy pár új ablak. Az első bejárat, ahol maholnap a kis cserepes eresz a fejedbe esik, vezet az üzletbe a hátsó ajtó pedig a kocsmához… Itt teltek el az esték, miközben vittük magunkkal a ,,városiak” a CD-ket és maneletől elkezdve, Dupla Kávén keresztül és a legújabb R & B slágereken mi mindenen tudtunk bulizni. Ha netán Surányi Imréjék vagy Pityuék a rendőrséggel fenyegettek akkor a buli a Felszegbe került át, ahol sokszor a kapunk előtt hatalmas tömegek gyűltek össze az utcán, de persze csak halkan, hogy azért nagyszüleim mégis pihenjenek. Amikor nem volt nagy bulizó kedvünk akkor itt-ott egy kapualjban leültünk és elbeszélgettünk órákon keresztül.

A konfirmációtól már eltelt két év, K. is felcseperedett, én még jobban és ha azelőtt két évvel gyermekes hódolataimat visszautasította most azon ébredtem fel, hogy nagyon furcsa és sunyi szemekkel nézett egész este. Persze, hogy megakad minden a torkodban, próbálsz jobbra és balra nézni de a szemek mégis követnek, majd te is elkezdesz belemenni a játékba és keresed a tömegben és a cigifüstben az ő szemeit. Már elmúlt éjfél amikor a csapat a Tibiék kapuja fele indult. A kulcs megfordult a zárban és elindultunk felfele a kisutcai Felszeg fele, ahol Tibiék laktak. Közben A. és K. végig kezeimet csípdelték és jobbra-balra huzigáltak, míg csak felébredtem a Sorin kapuja előtt, hogy egyedül állok K-val. Hova tűntek a többiek és mikor én erre már nem emlékszem, de ott álltam az útszélén, a hátam mögött egy farakás, előttem egy 16 éves szőke lány ugyanazzal a tekintettel. Szívem a nyakamban, torkom száraz, a halántékomon repedtek meg az erek, egy hirtelen mozdulat és megtörtént az első csók. Szokatlan, kicsit nedves, de ugyanakkor puha és irtó kellemes egy érzés amivel igazán akkor találkoztam először. Van egy pár dolog amit sohasem felejtesz el és ezek egyike. Rám mosolygott, átölelt és a következő csókot már én kezdeményeztem. Valószínűleg rájött, hogy ez volt az első alkalom életemben amikor igazán megtudtam ízlelni egy lány puha ajkait, de ezt neki sohasem mondtam el. Innen indultunk el szép lassan Tibiék fele, kézen fogva mindenki huhogása között és az arcomon egy nem kimutatott de belül nagy mosollyal….

És folytatódtak a tizenéves nyári esték, amikor már alig vártam, hogy teljen el a nappal, hogy végre vele találkozhassak. Sok kis eldugott hely van egy öreg isten-háta mögötti faluban, de a legkedveltebb volt a felszegi iskola bejáratánál, ugyanis sötét kis sarok volt, távol az úttól és távol a házaktól. Itt láttam először meztelen női testet. Egyedi látvány amit nem felejtesz el soha és örökre megragad. Elámítnak a gyöngéd és még félig gyermekes félig felnőttes mellek, az egyenes és fehér kis has és a már gömbölyödő női csípők és, mint furcsa kábítószer egy életre elhomályosítja elmédet valaha is ezzel a látvánnyal találkozol….

Talán egy két történetre is kitérnék. Habár kevesebbet találkoztunk Lacival, ha találkoztunk akkor biztos kicsit félreléptünk. Nos Hajniékkal átellenben (ő lenne Gácsér anyja, aki valamelyik előző fejezetben jól megverte a szememet téglával betörő fiát – na micsoda jelzővel illettem meg szegény gyermeket J) állott a Márika Ilonáék háza. Az öreg Feri bácsi már évek óta elhunyt és pár évvel ezelőtt Ilona néni is férjéhez csatlakozott. Feri bácsi apró termetű, már görnyedt hátú és pöndörített magyar bajuszos öregember, aki épp unokatestvérem dédnagyapja is egyúttal. Egyik lábára mindig sántított, mert egy golyót hordozott benne élete végéig. Mért nem ment el sohasem orvoshoz? Talán azért, mert a II Világháborúban az új országhatár a héderfájai dombságon húzódott, Dányántól 10 km-re, vagyis a falu Dél Erdélyben, Romániában maradt. Egy gond volt, az öreg lábában román golyó volt, hiszen dezertált a magyar oldalra és sohasem mert elmenni e-miatt, hogy megoperálják. Inkább egy életen keresztül sántítsz, minthogy később bajt okozzanak a hatóságok. Egyszer amikor a nagyszüleinél jártam, elővett Laci egy borítékot. Már félig megtöredezett, papír vastagságú fakérgek voltak. Ezek voltak a Feri bácsi hazaérkezett levelei. A Don kanyarból küldte és kérdezte szeretett Ilonájától, hogy a felcseperedő Piroska érdeklődik-e apja iránt. Már nem láttam az addig smucik és sokszor mogorva vénembert, hanem egy fiatal apát, aki nem tudván miért és kinek, egy idegen országban harcolt azért, hogy családja békében éljen…Embert láttam…

Ahogy öregszik az ember egyre nehezebben gondolkodik és már a természete sem a régi. Én sajnos nem tudtam Ilona nénit fiatalabb korában megismerni de az biztos, hogy vénségére nem valami adakozó szellem volt és saját dédunokájának is ritkán adott valamit. Feri bácsi talpraesett ember volt és a kertjében földi eper érlett tavasszal, vajalma és körte nyáron és augusztus közepe fele már a barack és oltott szőlők is hívogatták illatukkal az arajárót. Erről persze kevesen tudtunk, de elég volt, hogy Lacival megéreztük ezen injencségek hívását. ÉS egyik ilyen este, amikor a vidám csapat a kapunk előtt beszélgetett, sörözött és hallgatta a zenét, mi ketten szépen eltűntünk. Zseblámpával a kezünkben és sötét felsőkkel a Komáromi Laci háza melletti, a Gyuri kertje teteje fele vezető úton kezdtük el az akciót. Átugrottuk az első kerítést, áthatoltunk a töröbúzáson és újabb drótkerítés állta el utunkat. Itt már a Péjú bá földje terült el. Hogy ne keltsünk zajt, mint mezei ürgék bujtunk át a szúrós drót alatt mikor felvakkantott a kutya. ..Elhallgattunk…Figyeltük, ha nem-e kapcsolják fel a villanyt…Nem…Már csak egy kerítés választott el minket. Ezt már átmásztuk, a káposztáson átvágódtunk ( egy-egy káposztát egészen salátának takarítottak be, mert nagy valószínűséggel találkoztak egy-két 45-ös cipővel). Ideérvén egy kis kert kaput kellett óvatosan konyítanunk ..Az első áldozat a barackfa, majd mint akik jól végeztük dolgunkat lehevertünk a fűbe és, mint a római császárok nagy lustán falatoztunk a felettünk lógó szőlőgerezdekből. Ne felejtsük el, hogy mi lopni indultunk, de azt sem, hogy egy 9O éves vénasszony valószínűleg már azt sem hallja, hogy kedves macskája mikor veri le a protézises poharát. Egy jó félóra is eltelhetett így, amikor visszaindultunk a zsákmánnyal. Ugyanis mi gondoltunk a többi éhező társunkra is. Nem szatyorral mentünk, hanem egyszerűen a kis tréning kabátot kifordítottuk, ujjait megkötöttük és kész is volt az improvizált szatyor. Kit érdekelték a szőlő foltok, hiszen úgyis a bélés lett koszos. A kapu előtt nagy meglepetés és öröm az injencségek láttára és e-miatt Léla és K. Kinga megkérték, hogy engedjük másnap őket is velünk jönni. Egy tanács mindenkinek. Nővel ne menjetek lopni.

El is jött a másik este. Előbbi terveink szerint ugyanazt az útvonalat választottuk és mindenki sötét ruhákban jött. Ahogy átléptünk a Gyuri kertje tetejébe, máris észrevettük, hogy Kinga pár méterre hátrább van. ,,Gyorsabban”- mondtuk. Hogy a két lány ne bújjon át a következő drótháló alatt a felette fekvő bokros rész választottuk, ahol a már úgyis azelőtt sors által megedzett Léllának nem adódott gondja és a Kinga hosszú lábainak sem mutattak túlságos nagy akadályt, azonban a következő kerítésen semmi áron sem akart Kinga átbújni. ,,Hát jó, másszál át akkor.” Ennyit is kellett mondjunk. A Kinga lába a dróton, a másik a levegőben, a keze a sasfán, a sasfa kidőlt… Puff … Kinga is a földön fekszik és a dominó effektusnak köszönhetően a fél kerítés a már megkorhadt sasfákkal épp Kingán hevert. Erre újból elkezdett ugatni a dög és máris láttuk, amint Péjú bácsi jön felénk a vasvillával. ÉS láss csodát. A falusi ember aztán igazán aludt. Lehet egy két halott a temetőben megfordult a zaj hallatára de ezek az emberek igazán mély álmot aludtak, ha nem hallották, hogy a fél kerítésüket ledöntöttük. ÉS megérkeztünk a kertbe. Az ember ilyenkor a legóvatosabb, hisz csak most kezdődik a lopás. Na erre láss te zajt és női levadultságot. Mint akik életükben nem láttak gyümölcsöt, a fát elkezdték rázni, a szőlőbokrokat tépni és mi ketten Lacival fogtuk a fejünket, hogy az ég szerelmére, hát lassabban mert netán még fejbe ütnek. Pár perc ilyen szorongás után lecsillapodtak. A vénasszony még mindig aludt. Ezt is megúsztuk….

Eljött a reggel. Lacival épp az Ovidiu kertjében kellett a szénát megforgassuk. A munkát elég hamar elvégeztük és indultunk is hazafele. A villák a vállunkon, a vizes korsó a kezünkben és az úton lefele szegény Ilona nénénk pityereg. Görnyedt hátával ült a háza előtti farönkön, vézna és száraz kezeivel fogta az ágas-bogas pálcáját. ,,Jaj, Ilona néném há’ mi történt?” – kérdeztük valójában meglepődve. Ki tudja mi érte a szegény vénasszonyt. Megdöglött talán a macskája vagy micsoda. ,,Jaj, Jaj. Megloptak ezek a betyárok az éjjel. Mind tönkreverték a barackjaimat és a szőlőtökön sem lesz már szőlő az idén.” – hallszott egy öreg és kiszáradt torokból. Erre összenéztünk Lacival, jó nagyot nyeltünk és folytattuk a párbeszédet. ,,ÉS nem tudják kik voltak? Nem hallottak semmit”. ,,Dehogynem fiam” – na és erre a szíved valahol már a nyelved alatt dobog ,,Péjú bácsi hallotta amint a kutyája ugatott. Biztosan, hogy ennek a Pistának (az-az Gácsérék) voltak a gyermekei. Sosem bíztam azokban. Mindig megakartak lopni” és újból csak jajgatott. ,,Hát valószínűleg Ilona néném, mert mi sem láttuk a este őket” . Persze, hogy nem láthattuk, hiszen még nem konfirmáltak és nem volt szabad az utcán járkálniuk ,, De azért megteszünk mindent, hogy kiderítsük ki volt”. A szerencsétlen vénasszony meghálálta, elköszöntünk. A farkunkat a lábunk közé vettük és hazáig nem szóltunk egy szót sem. Itt a lopások véget értek…

Azért még egyszer megtörtént (na lehet még kétszer is), hogy loptunk, de ez már bosszúból volt. Ugyebár elmondtam már, hogy konfirmáltam, de ez azzal is járt, hogy hétvégén el kellett menni a paphoz dolgozni. Nos a tiszteletes nem lakott a parókián, hiszen ide csak bejárt szolgálni, de azért a gyümölcsöket be kellett takarítani, a füvet le kellett kaszálni az udvarról és a papi lakot is ki kellett valaki takarítsa. Erre voltak jók a konfirmandusok. Vasárnap délben amikor más alszik mi egyik hordó szilvát töltöttük a másik után. Két szót ezekről a szilvákról. Édesek, kiváló a pálinka amit belőlük főznek és őszibarack nagyságúak. Meg is fogadtuk, hogy még arra járunk mi majd és két évre rá már Néksával ugortuk át a papilak kapuját, a csűr mögött osontunk a gyümölcsösbe és két tíz kilós szatyorral állítottunk haza. Természetesen másnap a ,,Hát erre tanítottalak, hogy lopjál” meg hasonló kellemes szavakat kellett végighallhassam, de azért a szilvák nagyon édesek voltak (Mért két évre rá loptuk meg ? Mert a szilva arrafele csak kétévente terem J ).

És újabb történet jut eszembe melynek főszereplője épp a bratyó. A szüleink egyáltalán nem tudtak az itteni kapcsolatainkról ez időtájt, mert egy két megjegyzés biztos született volna. Nos ha én K-val, Jancsi épp a nővérével Cs-vel járt (most lehet megharagszik a bratyó, hogy beszélek erről, de majd elfelejti :P). Szüleim az esetek kilencven százalékában azelőtt egy héttel már bejelentették, hogy aznap este meg fognak érkezni. Ezen az estén már nem így történt. Nem emlékszem pontosan milyen körülmények között, de aznap hamarabb kerültem haza és hoppá meglepetés. Hát anyámék. Puszi fel, puszi le, na meg mit csinál a gyerek és jó-e és nem-e pofázik? Ilyenkor segít a nagyszülő mert nem árul el és egy igazi gyöngyszemnek mutat be. ,,És hol van Jancsi?”. –kérdi anyám, ,,mért nem jött haza veled?”. ,,Na basszusgitár egy szoprán fuvolával ékesítve”. Franc tudta, hogy merre van, de sejtettem, hogy valahol Cs-vel. ,,Ahehhehee…Hát én nem mondhatom el” – mert őszintén nem tudtam mit hazudjak. ,,Mi az, hogy nem mondhatod el ?!”– ordított rám anyám „Rögtön előkerítsd. Nézze meg az ember. Éjjel két óra és ő még sehol.” …Rohantam is eszeveszetten fel és le az utcán és szerencsémre Tibivel találkoztam. ,,Nem láttad Jancsiékat?” – kérdem félig elakadt hangon. ,,De. Épp az iskola udvarán vannak.” Futás fel, szólók neki is. Szedelőzködés, öt perc alatt a Kis Utcán volt. A good-bye estéli puszi. Én visszamegyek. Az inkvizíció folytatódik. ,,Na hol van?”. ,,Mindjárt jön, de nem mondhatom el”. Már készültem egy két nyaklevesre, amikor hirtelen megjelenik Jancsi. A szájából lógott ki a nyelve és a kabátjában egy rakás barack. ,,Elnézést, de épp barack lopni voltam Márikáénál.”. Erre megengeszült az anyu szíve, nagyanyám lekapta a lopás miatt és szépen lefeküdtünk egy jó és hosszas duma után… Este kérdem a bátyámtól ,,Na de mégis, hogy az Istókban tudtál elmenni Márikáékig?”. – mert egész este ölt a kíváncsiság. ,, Márikáékig egy francot. Elfejtetted, hogy Boti nagyanyjáéknak is van egy barackfájuk és épp az utcára lóg ki, na meg mellette egy farakás. Hát onnan loptam, hiszen útba esett”. Furfangos egy bratyó és még el is hitték a történetet… egy kis füllentés. ..

Két szót a K. és közöttem kialakult kapcsolatról. Egy idő után mamának is feltűnt, hogy Jancsi kettőkor már otthon van én meg valamikor négykor vánszorgok hazafele. Rövid idő alatt az is kiderült, hogy merre is járkálok és kivel. ,,Hogy micsoda? A Bari Géza lányával? Hát az nem a te fajtád. Az nem neked való.” Ezt még hallottam majd egy párszor az elkövetkező években is. ÉS persze tűrtem egy ideig, hallgattam és tovább ittam a reggeli kakaós kávét amíg egyszer csak ,,Nekem nem kell Bari Gézának az unokája”. Nos erre én is elvesztettem a türelmemet ,,Há maga mit akar tudni mama? Hogy megizéltem? Azt ? 15 éves vagyok és még nem. NA és ha meg mi lenne a gond, úgysem Gézát csinálnám, hanem a lányát.” Aki épp csínos fiatal és szőke lány volt. Kemény szavak, most meg sokszor jön, hogy nevessek rajtuk. Ez is ahhoz vezetett, hogy kapcsolataimat nem szeretem kimutatni. Ezek az én és az ő ügyei és nem tartóznak másra. Utálom a kritikákat, az afféle megjegyzéseket, hogy ki kinek a fia vagy sarja és, hogy az nem neked való. Milyen beleszólni valója van másnak a te saját életedbe. Azzal jársz akivel akarsz, mert úgysem az apját vagy az anyját öleled (na már ha nem csínos még az anyja 😉 ). Ezért mai napig anyám sem ismeri egy barátnőmet sem személyesen. Így alakultak a kapcsolataim és olyan időszakokban amikor távol voltam az emberi szájaktól és kritikáktól.

A nyár végére a kapcsolat véget ért. Ez van. Engem várt az iskola vissza Kolozsvárra és nagy valószínűséggel 2O éves fejjel már nem tudnék ezzel a lánnyal lenni, de egy 15 éves suhancnak ennél több nem kellett. Én vetettem véget ennek a kapcsolatnak is és rá egy pár évre tudtam meg Tibitől, hogy nemegyszer mesélte neki K., hogy mennyire szeret. Ilyenkor mit csinálsz? Nyelsz kettőt és mész tovább.

Itt véget ért ez a nyár is, jött az iskola, a félévik, a felmérők, de ugyanakkor számos emlék egy másik kalandról, amiről a következő fejezet fog már mesélni.

Kolozsvár 2007 augusztus 2

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s