IX. FEJEZET

Mit hoz majd a következő évnyitó?

 

A rettentő hőség ami már több mint egy hete ellepte a várost szép lassan kezdi takaróját fölvenni a város poros beton utcáiról. Egyre fáradtabb vagyok, kikészít a napi tíz óra munka, a meleg és annak a hiánya, hogy nehezen tudok szabad percet és helyet találni, hogy írjak. Egyre több lelki gondot hallok egyre több embertől. Különleges érzés amikor valaki megbízik benned és kibontja lelkét, félelmeit, gondolatait, csalódásait…..

Ez a gimnazista kor sok változást hozott életemben. Sok szempontból lebecsültem magam a fekete földig, de ugyanakkor nyolcadik végére éreztem, hogy új erőre kapok. A családi gondok ebben az időben kezdtek igazán szaporodni. Ötödikes voltam, amikor anyám elkezdte a posztliceális asszisztensit végezni. Három évet jelentett. Három év a munkahellyel összefűzve, három év amikor már meg kellett szoknom, hogy sokszor én kell az ételemet elkészítsem és ugyanakkor sokszor csodálat, hogy valakinek még kedve van tanulni ebben a korban. Ez az idő volt az, amikor a családi veszekedések rohamosan nőttek. Az okait ezeknek, most nem tárom fel, mert nem akarok senkinek sem ezzel gondot okozni. Családi dolgok, amiket jobb magunk között megtartani. Sokszor fizikaivá vált az egész és nem egyszer testvéremmel kellett lecsillapítanunk a feleket. Sok minden elhangzott amit egy gyermek nem kéne halljon és annak idején sokszor sírtam, hogy az én szüleim között mért nincs az mint más szülők között. Szép lassan mindezeket elfogadtam, kicsit közömbössé váltam az idő elteltével. Megtanított arra, hogy tiszteljek bárkit aki ember és néha engedjek a magaméból, mert talán sokszor a problémákat el lehet simítani. Nem kenem a hibát egyikükre sem. Mindkettejüknek megvoltak a saját melléfogásai….Testvéremmel volt szerencsém, aki idősebb létére kicsit könnyebben vészelte ezt át és talán nem mutatta ki annyira.

A nyolcadik osztály egy újabb kor lejártát híresztelte. Újabb iskola, osztálytársak és környezet várt rám. Nyolcadik osztályban sok szempontból kezdtem megváltozni. Kezdtem felcseperedni és nőni és az agyamban valami változás történt. Három évig második tanuló voltam és akkor valami arra késztetett, hogy kicsit tovább lépjek. Első akartam lenni és jobban ráhúztam mint előző éveimben. Először éreztem igazán annak a vágyát, hogy első akarok lenni és megpróbálok túltenni magamon. Ennek meglett az eredménye és nyolcadik végére a lista tetején állt a nevem. Sokszor mámorító és szédítő érzés, mert érzed küzdelmednek eredményét, de ugyanakkor ahhoz vezethet, hogy elbizakodsz  és többnek képzeled magad, mint amennyi valójában vagy.

Szüleim megtettek mindent, hogy sikeres képességiben legyen részem, ezért román és matek órára jártam ekkortájt. Most visszatekintve úgy tűnik, hogy nem készültem sokat a képességi vizsgára, de nyolcadikos fejnek épp elég volt. Megjöttek az eredmények és a város magyar diákjai közül a második voltam. Felemelő érzés volt, de ugyanakkor váratlan és kicsit ijesztő.

Testvérem a kilencediket ennek idején már  a Kollégiumban kezdte, és habár más iskola volt egy épületben voltunk és ott lehetett mellettem amikor szükségem volt rá. Ekkortájt láttam legelőször Zsoltot, amikor előadást tartott a Kollégiumról. Tanárjaim mindent megtettek, hogy maradjak a Brassaiban és ne menjek a Kollégiumba, mert egy papnál soha sem leszek több. Tájékozatlan voltam heteken keresztül míg végül mégis a Kollégium mellett döntöttem.

Különösebb eseményekre nem hiszem, hogy nagyon emlékszem ebből a korból. Talán az, hogy amikor beoltottak, már első voltam a sorban aki akarta, hogy megszúrják és nem a katedra alól kellett kiszedjenek. Ebben az évben hagyta el Ricsi is az osztályunkat és visszament a zene suliba. Jópofa embert vesztett el az osztály. Megtörtént a nagy év végi bankett is. Emlékszem, hogy mennyit tökölődtem amíg a hajamat rendesen bezseléztem és nagy büszkén átvettem a díjat. A bulin éreztem,  hogy még mindig azon kategóriába tartózom, amelyik nem rendelkezik társsal és itt-ott hébe-hóba táncol valakivel és még sokáig éreztem így…

Ebben az évben kezdett nőni az ego-m ami aztán csúcspontját líceumban érte el. Egyre nyíltabb lettem és merészebb sok szempontból. Kezdtem kitörni a dióhéjamból. Sosem felejtem el, amint testvéremmel mentünk haza a határról és kezdett egy két énekre tanítani, hogy majd a kórus tagja lehessek és lehetségesen ne ,, a herélt basszusok” egyike, hanem egy igazi basszus, ezért akaratlagosan mélyítettem a hangomat. Most már rég nincs gond, mert sokszor mintha a pince mélyéből beszélnék J

Falúról különlegesebb események nem jutnak eszembe. Már konfirmáltam, tehát szabad volt éjfélig ülni az utcákon és elmenni a ,,bálba”. Nos a bált azt mi rendeztük egy Philips kazettafonnal, amelyik még valamelyik szekrény tetején pórosodik. Mindig Surányi Pityutól kellett elkérjük a kulcsot a Kúltur Otthontól és ott tartottuk a hétvégi mulatságot. Elég szép számban gyűlt össze vagy harminc-negyven ember minden hétvégén. Ezek voltak a DJ Bobo, a Dupla Kávé és a Manele partik. Órák hosszát tudtunk szórakozni és az ég világon nem érdekelt semmi, egész addig míg nem kellett a kúltur otthont kiseperjük és a részegeket felszedjük a földről. Egy későbbi bál miatt, amin mi már nem vettünk részt, betiltották, hogy ott mulassunk, ezért a falu boltja kezdett a kultúr központtá válni. Ekkor barátkoztunk össze Patika Tibivel, nálam majdnem tíz évvel idősebb ifjúval, aki a boltban volt elárúsító. Kicsit más volt a szokásos falubelidtől és más témákról is lehette beszélni vele, mint az aznapi tej adagról vagy szénahordásról. Ezek a bulik is az elkövetkező években érték majd el a csúcspontot. Ugyanakkor testvérem már felcseperedett legény volt és sosem fejtem el amikor hazajött az egyik este,  mi már aludtunk Lacival és mondta, hogy leállt az egyik lánnyal. Kezdtünk felnőni, az idők változtak.

A hitem ebben az időben megerősödött és az estéli imáimban erőt kértem a másik napra. Éreztem, hogy valaki láthatatlan kézzel segít az életben és sokszor Neki tulajdonítottam, hogy talán először életemben kezdtem néha megbecsülni magam.

A nyolcadik utáni nyár nyugodtan telt le. Volt mindenre időm, senki sem siettetett és próbáltam a képességi vizsga ,,fáradalmait” kipihenni. Sokszor manapság még jól fogna egy efféle nyár. Úgyszintén újabb vizsgát kellett leraknom, hogy az új iskolába felvételizzek. Egy egyszerű vallás vizsgát. A konfirmálási öltönyben jelentem meg a vizsganapom. Hajam elrendezve, fejemben a Hiszek Egy, a Miatyánk és a Magvető története. ÉS elég is volt ennyi. A kicsi tanáriban tartották meg a vizsgát, Zsolt és az igazgatónő, de ezek már új személyek akikről ezután esik majd szó…..

 

Kolozsvár 2007 július 24

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s