Megint csend vesz körül

Megint csend vesz körül… már mindenki elaludt. Érdekes, hogy mi minden kiválthatja az emberből a vágyat, hogy írjon. .. Már 3 hét eltelt amióta valamit is papírra vetettem és most megint elkap az estéli álomtalanság.. Tudom előre, hogy hiába is próbálnék elaludni, mert egész este gyötörni fog…. Holnap épp vizsgára kell menjek, most meg már elmúlt éjfél, de mégis itt ülök ….. Tegnap jön egy üzenet, egyszerű pár szavas kis mondat, hogy megjöttek a vizsga eredmények. Nem tétovázok, kapom is a nadrágom, elrendezem a hajamat és rohanok  a buszmegálló felé… Különösen szép nap volt az utóbbi esős hetekhez képest, érződött a levegőben a Nap növekvő ereje és még egy kis szelő is csintalanul belopakozott a város szürke beton falai közé. Meg is jött a busz, épp a 7-es számú… Elég tűrhető a légkö – gondoltam magamban, a busz sem túl zsúfolt és még a hőség is elviselhető… Szép lassacskán haladt a központ fele, itt-ott egy jókora gödröt is elkapva, de kit is érdekelte volna. Ugyanazt az unott, már megöregedettnek tűnő arcomat látom magam előtt az ablakban. Hunyorítok egyet Tyűhh, de ronda vagyok. Megárt ez a szesszió is gondolom magamban. Újabb megálló, épp a kétágú templom előtt. Bal felemen egy zajos gyermek csoport száll fel, a tanítóné kiabálásai között… Elfordítom fejem és egyből elfásulnak lábaim, moccanni sem tudok. Hogy került ő ide mellém, kicsoda, micsoda? – kérdezem magamban. Magas, őztermetű fiatal lány állott mellettem… alig féllépésnyire. Egyszerű nadrág és kis felső lobogott rajta, hullámos barna haja pedig félig meztelen vállán szaladgált a dereka felé. Én csak álltam és néztem, szót sem szólva. Sima, selymes bőrét figyelve szemeim szemeivel találkoztak. Különlegesen fekete szemek, a szembogár és írisz szinte egybefolytak…. ábrándoztam. Nőies és még sok szempontból gyerekes kis arcán egy apró mosoly jelent meg. Az a csintalan kis mosoly, ami egy embert megöríthet. Majd szép lassan büszke tartással elfordította fejét és tekintetét másfele fordította. Rémülten én is elfordítom fejem és a zajos gyerekek veszik el figyelmemet. Kívül változatlan minden. Épp a régi iskolám előtt haladunk el. Kitekintek valami színlelt érdeklődéssel, hogy lássam hogyan haladnak az út javításával… Egyszer csak valami nekem jön… Vagy valaki? Lenézek. Egy kis elemista lány nagy táskáját lábamnak lódítja, majd a busz másik felébe rohan… Mérgesen fújok egy jó nagyot, mikor szemem megint a fekete szemeken ragad le. Rám néz… megint mosoly szalad át gyönge kis arcán. Mit akar jelenteni… tán épp annyira bohócnak tűnök, vagy nem áll jól nekem a harag, vagy tán látja ő is, hogy kicsit lekonyult az arcom… Vagy tán csak mosolyog mert ő is osztozkodik utazó sorsomban…. Felkapom fejemet. Hú, már le kéne szálljak… Gyorsan, kapkodva, nagy nehezen kifeszítem magam az iskolás gyerekek közül és nagyot ugorva máris a járdán teremtem. Megigazítom felsőmet, megnézem, ha még nálam van a pénztárcám és akkor jut eszembe, hogy az autóbusz már elindult… még egy utolsó visszatekintés. Szemem találkozik szemével, majd a jármű végleg eltűnik… Egy pillanat, vagy tán több kis perc ami többet ért mint az utolsó hét összes napja. Ki tudja, lehet még majd valamikor egy unott nyári napon még találkozik majd tekintetem azokkal a korom szemekkel… vagy talán már sohasem fogom többet őket látni. Előre nézek az utca zajába és fergetegébe, morgok egy jó nagyot,  majd unott léptekkel elindulok az egyetem felé…..

2006 Június 14 Kolozsvár

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s