Mio primo articolo in italiano

Dunque, vediamo che succederà con questo articolo italiano. Solo per recuperare un può tutte che hanno successo in questi ultimi giorni…Il Più grande problema e quello della nostra casa, e il motivo e semplice. Mercoledì mattina vado al’agenzia immobiliare per parlare con loro. Gia siamo stati di la una settimana fa. Chiedo se hanno fatto i contratti, ma questo olandese con i capelli tipici biondi, con tanto gel, mi guarda e dice “Ma io non so niente de nessun contratto”. “Ma come non sapete niente? Ho parlato con questo ragazzo e lui mia detto che’l contratto sarra pronto questa settimana” – dico io con il polso crescendo. “Aaa.hh…No, lui era nuovo qui e non sapeva come fare le cose”. E cosi questo mi dice di ritornare il prossimo giorno, con Marco e Alessio, e cosi possiamo segnare i contratti. Giovedì andiamo di la con i nostri passaporti solo per sapere che i contratti sono pronti ma il proprietario non e sicuro 100% se ne vuole di la. Questo e’l momento quando il Transilvano perde la sua pazienza e si arrabbia “Ma che cavolo e questa stronzata?! Io gia ho pagato 250 euro per settembre, ho pagato 200 euro per il deposito, ho parlato 3 volte con questa donna che dice che lei e’l proprietario, e tu adesso mi dici che lei non e 100% siccuro”. Dopo questo circo una nuova bomba, tipica olandeze che mi fa adesso essere sicuro che in questo paese nessuno non lavora, solo prendono i soldi. Scopriamo che quella donna non e’l proprietario, e solo un intermediario tra noi, l’agenzia e il proprietario vero, che e una azienda e non una persona. Ma che cavolo!! Io gia non so niente come funziona. E adesso Lunedì prendiamo le cravatte con i ragazzi e andiamo a questa azienda (o non so che cosa e) e parliamo come i uomini maturi per che gia sono pieno di queste telefonate. (Ha, non vi ho detto che i nostri vicini vecchi hanno telefonato a’l proprietario per dire che forse questi tre non sono la scelta più buona)…

… Ieri siamo stati ragazzi bravi. Abbiamo pulito la cucina, buttato via la spazzatura (che si deve separare qui), dopo abbiamo trovato un posto per lavare i nostri vestiti, perché non abbiamo una lavatrice. Il nostro lavastoviglie non funziona e cosi dobbiamo lavare tutti i piatti di nuovo.

La prossima settimana gia devo andare ad Utrecht per lavorare un (forse due) giorno. Ho i compiti da fare, speriamo che possiamo segnare il contratto e fare la registrazione alla comune. Un’altra buona notizia che adesso ho il mio permesso de lavoro, lo devo inviare a IB Groep e speriamo che mi danno il finanziamento per gli studenti.

Ciao ragazzi. A dopo, e speriamo che anche la prossima volta scriverò qualcosa in questa lingua.

P.S. A, e neanche’l sistemo informatico dalla università non funziona bene…

Maastricht, 13 Settembre 2009

Az első Maastrichti hét….

Miközben a napok telnek, úgy alakul a Maastrichti életem is…Az egyetemen egyelőre hatalmas felfordulás, mivel most váltottak új számítógépes rendszert. Jelenleg még nem jegyeztek be semmilyen kurzusra, de az egyetemisták egyharmadával ez a helyzet. Tehát egyelőre ezért nem idegeskedek. Nincs mért…. A szobával kapcsolatosan, rendkívül szerencsés voltam, hisz két olasszal lakom, Alessio és Marco. Nyitott, komoly és segítőkész emberek, tehát jó kollégákra találtam. Ma elmentünk az ingatlan irodához is. Szerencsére csak egy normális összegű garanciát kellett letegyek. Állítólag a kulcsaim is meglesznek holnapra. A munkaengedélyem meglesz a jövő hét elején. Úgyis szeptember végéig most nem fogok dolgozni.

Tegnap Alberto ismerősöm fölajánlott egy terep bringát, ha megjavítom a hátsó kerekét. Egy új belső árába került az új bringa. Tehát most a szállítást is elrendeztem, na de mért írom ezt a kis bejegyzést…A mai reggel miatt…Nem tudom, hogy röhögjek, vagy rázzam a fejem, hogy mennyire bugyuta lehet ez a társadalom. Tegnap nem akartam a bringámat kint hagyni, hisz nem volt mivel lekössem, ezért elhatároztam, hogy a folyosón hagyom. Nos annyit kell tudni, hogy az új panel (tömbház) lakásban 3 egyetemista lakás kivételével, a többi szobákat hetven éves holland öregek lakják. Eddig semmi gond nem volt az öregekkel, de ma reggel nagy döngetésre ébredünk meg. Valaki döngeti az ajtót….Föltápászkodom. Gondolom, nem ártana egy nadrágot is húzni hisz nem bugyogóban fogok ajtót nyitni. Na és láss csodát. Egy pocakos öreg fölháborodva kezd szájalni. „A tied a bicikli??!!! Mert pont a nyomorék asszony kocsija mellett hagytad (olyan mint egy aranyos kis golfkocsi, majd el kell lopjam). Hogy ilyesmit…”. Közben a csipáimat törlöm. Nem igazán értem mi a baja. „Ahumm….Ja. Az enyém. Na de azért lehet szebben is beszélni. Nem tudtam, hogy nem szabad otthagyni.” Mielőtt bevágtam volna az ajtót, utánam ordította, hogy azért ő akar beszélni Alessioval. Közben megisszuk a kávénkat,  röhögünk egyet, megjárjuk az ingatlan irodát és kiderül, hogy az ingatlan irodát már 5 darab tata és mama hívta föl. Fölháborodva persze, hogy idegen emberek járnak a panel lakásban. Mármint én és egy ártatlan lengyel lány aki nálunk ebédelt….Uhhhh…nagy veszély. Közben hazaérünk, Alessio elmegy beszélni a másikkal és egyéb érdekes dolgok derülnek ki. Na itt meg kell fogózkodni. Fölsorolás lesz:

1. Mi az, hogy félmeztelenül járunk a lakásban, hisz az egyik ablakon nem volt függöny és ma reggel egyik mama meglátta a félmeztelen Marcot. (Lehet meg is kívánta)
2. Mi az, hogy kék függöny van az egyik ablakunkon. Hogy lehet így vendégeket fogadni, hisz ők majd megmondják, hogy milyen lakónegyed ez, ahol kék függöny van a többi száz szürke mellett.
3. Mi az, hogy szemetet láttak a konyhánkban és, hogy kitesszük a törülközőt a balkonra. Nem oda tesszük a dolgokat száradni.
4. Mi az, hogy idegen emberek (én, csak most már nem vagyok, hisz kifizettem a bérem és a garanciát, és persze a lengyel lány) járkálnak nálunk.
5. Mi az, hogy az egyik ablakon nincs függöny, hisz így a vendégük láthatja a mi szemetünket.
6. Mit gondolunk, hogy itt egyetemista zóna van??!!

Nos annyit elárulok nektek, hogy én még ennél rendesebb egyetemista lakást nem láttam Hollandiában. Minden tiszta, szépen be van rendezve, eddig még nem dorbézoltunk. Közösen főzünk és eszünk. Nem dübörög a zene. Nem koslatunk részegen. Illedelmesen köszönünk.

Ha legközelebb valaki is valamit mond, nem az anyjába fogom elküldeni mert annál civilizáltabb lettem (nahát!!) hanem majd szépen megmondom, hogy:

1. Mi az, hogy bemer nézni a lakásomba!!!
2. Mi az, hogy kritizál engem, amikor egész nap semmi más dolga nincs, mint utánunk leskelődni.
3. Mi az, hogy függönyt kell cseréljünk. Fizeted a függönyt tata, kicserélem.
4. Mi az, hogy egyáltalán kimered tátni a szádat, hisz én fizetem a bért. Az én lakásomban ha akarok, épp csóré seggel járok!

Úgy hiszem ezek az öreg múmiák nem tudják milyen más országban élni. Lennél te otthon vén tata és akkora két seggberúgással távoznál, hogy a lábad sem érné a földet. Nagyanyámék kapálnak ezek meg a nyugdíjukat nincs mire szórják és egyetemistákkal kezdenek ki. Sorry opa, maar ik komt uit Roemenje en Roemenje is en andere land dan Nederland.

Maastricht szep. 3, 2009

Gashinak…

“Hogy érezd és tudd, hogy gondoltunk és gondolunk rád! (S reméljük, most mosolyogsz!)

Vigyázz magadra és kitartást!

sok-sok szeretettel

Galurszág “

“So that you feel and know, that we were and we are thinking about you!  (And we hope you are smiling now!)

Take care and endure!

with much love

Galurszág “

Köszönöm szépen mindenkinek. Ez nagyon jókor jött. Galurszág rulllzzz

Thanks a lot guys. It came at the right moment. Galurszág rullllzzz

Nyári frusztrációk és kezdődik a befosás…

Nem gondoltam volna, hogy cikket kell majd erről is írjak de már ismét kezd tele lenni a tököm a folytonos, véget nem érő bürökráciával. Röviden bemutatnám, hogy megint miféle keresnivalóm van Hollandiában.

2OO8 Decemberében visszajöttem egy hétre Utrechtbe, hogy valahogyan tegyem rendbe gondolataimat. Akkor jött a remek ötletem, hogy netán nem ártana egy mesterit is elvégezni errefele, hisz valahogyan másképp mutat egy itteni, mint egy otthoni mesteri. Elhatároztam, hogy Maastrichtba fogok feliratkozni. Tehát ugyebár, mivel már fölemésztettem az Erasmus lehetőségemet egy évvel azelőtt, saját magam vágtam neki… Semmi gond, hisz nem hátrálok meg semmi bürökráciától. Fölveszem a kapcsolatot a Maastrichti egyetemmel….közben millió egy papír, fénymásolás, csomó pénz a hiteles fordításért, villámgyorsan elfutni Nagybányáig egy TOEFL vizsgáért (114 pont 12O-ból, ezzel nyugodtan mehettem volna Oxfordba is, csak ott már van ismerősöm). Minden papírt elküldeni Január elejéig hisz a Huygens ösztöndíjat akartam megpályázni. (1O ezer euró, tehát nem kis összeg)….Közben készülj a JESSUP nemzetközi szimulált per versenyre, közben szessziózzál és tarts életben egy kapcsolatot….

Az elmúlt félévem egy hihetetlen idegemésztő időpontok összegzése. Maastrichtból érkezik a levél. Jujjj be jó!!! Fölvettek. Persze 16OO euró a tandíj, na meg kb 65O-7OO a havi költségek. Érkezik a válasz az ösztöndíjtől… száraz és sovány válasz „Sorry you have not been accepted”. Oki…Folyik az élet, a szesszió, az egyetem, a bulik…közben megpróbálok még egy kelet európaiaknak szánt holland ösztöndíjat és a Friends make the Difference ösztöndíjat. Megint 2 hónapnyi várás és idegesség, amikor nem tudod mit tegyél. Válasz: „Ez van…Nincs zsé”. Közben elkezdem a tézisemet írni, megjárom Amerikát, lejár a Jessup… Próbálkozom a CNBSS-nél és Patriciunál. A feltételek között, persze az is ki van kötve, hogy csak úgy adnak pénzt, ha visszajössz az országba, ugyanannyi időre, mint amennyire kimentél. Egy nagy Lóó…szt. Ezzel úszna a brüsszeli karrier, amire vágyom. Közben megpróbálom az ETDK-t, amiről kiderül, hogy egy nagy előre elrendezett lószar. Kár volt azért időt pazarolni. Tehát onnan se jött be semmi zsé. Semmi gond. Találok egy internshipet Amszterdamban. Megint millió egy papír…. Közben írom az államvizsgám, jönnek az új vizsgák, nosztalgia és részegségek, kineveznek „şef de promoţie”-nak (négy év alatt asszondják, hogy a legnagyobb volt a médiám, vagy efféle). Elmondom a nagy speechet (ami rövid volt), anyu, apu és nagy famili sír. Közben várom a válaszokat, befejezem a tézist, be is mutatom. Június 15 körül járunk. Jön a válasz Amszterdamból…”Sorry, but there were too many exceptional applicants and bla bla bullshit”.

Ez volt a nyár eleji krízis. Augusztus végén kezdem az egyetemet, valami zsé van félretéve, amivel elélnek két és fél hónapig, de csak annyi. Lefoglalom a repülőt június 29-re és azelőtt két nappal írok a volt menedzseremnek. „Fel tudsz venni két havi melóra?”. Jön a válasz „Ülj a repülőre. Tudod, hogy itt mindig van helyed”. Annyi nagy akadémikus szar és pofon után, kisegít a volt munkaadóm. Még nincs szállásom Utrechtben. 28-án megtudom, hogy mégis lesz. 26O euró egy hónapra (remek ár!!), hatalmas szoba, központ…Idejövök. Pár napig hosztel, majd átveszem a szobám….

A nyarat már megírtam. Sok meló, amennyit csak lehet. Nagymamák, ivások, néha egy-egy poker-, filmest vagy hasonlók és közben már egy hónapja keresem a szállást Maastrichtban…. De itt jönnek megint a gondok. Kétszer kiderül, pont szerződés megkötés előtt, hogy a szoba épp Belgiumban van.

Elmegyek az IB-Groephoz, ugyanis, mint holland egyetemista jogod van egy havi 256 eurós állami, vissza nem térítő segélyre és ingyen utazásra. Leadom a papírjaimat még július elején és a munkaszerződésemet (hisz nem szabad több, mint 1O ezer eurót megkeressél egy év alatt). Pár hét múlva jön egy levél. Valami nincs rendben a munka engedéllyel. Sajnos igen. MÉG KELL MUNKAENGEDÉLY!!!!! Tehát beszélek a menedszerrel, ismét ő is megtesz mindent, jön a válasz, hogy kész lesz pár hét alatt. De addig nem adják ki az ingyen utazó kártyámat. ÉS Maastricht – Utrecht 4O euró arra vissza (most lejben elmondva, kb. 17O új lej) és ezt az utat kétszer kell megtegyem a hónap végén. (már egyszer megtettem). Tehát amíg nincs meg az új munkaengedély, addig halasztódik a segély és OV-kaart.

S akkor itt állok augusztus közepén. Még jó két hetem van hátra. Nincsenek szobák Maastrichtban. Éjjel nappal lesem a site-okat, amikért persze fizetni kell. A szobák fele Belgiumban, a másikoknál pedig csak hollandot, vagy csak kutyát, vagy csak macskát fogadnak be. Az egyetem húzza a vállát. „Sajnáljuk, de nincs bentlakásunk. Vagyis van 1OO szoba, de az nem EU-soknak van, és persze 5OO euró”. Ugyanúgy ki fognak baszni a kis kínaival, mint a tavaly velünk, hiszen kétszeres árakat kérnek és a kis zöldfülű külföldi ezt nem tudja… ÉS itt kezd már megtelni a tököm a Nyugattal, hisz egy közömbös nagy izé az egész, miközben a Kelet szép tisztára kinyalja a Nyugatnak a ….-t. A kolozsvári átlag szobabér 15O-2OO euró (szobáról beszélünk és nem lyukról) és a külföldi egyetemista 8O-ért vadonatúj bentlakás szobát kap. Itt nem az egyetem dolga…Munkaengedélyre vársz, mint bármilyen más orosz, vagy kínai, hisz EU-s vagy, de mégsem. Ez így volt most két éve és így van sajnos most is…

Próbálok nem idegeskedni, de tudtam, hogy így lesz. Azért jöttem ki két hónappal hamarabb, hogy mindent intézzek el addig. Most kérdés mi lesz ha Maastrichtban kapok helyet, hisz minden levelem az Utrechti címemre érkezik, na meg persze azon is jár az eszem, hogy lehet Utrechtben bérelek szobát, mert itt már van melóm meg minden és ingázok két és fél órát. Nem tudom mi lesz, hisz a menedzser beszélt két ottani üzlettel és az egyiknek nem kellek, mert nem beszélek rendesen hollandul a másiknak pedig TÚL ÖREG VAGYOK (22 éves az Istók verje meg).Will see what happens…DE addig is köszönettel tartózom Peternek, az AH munkacsoportnak, Alexnek, Fanjának és MZ-nek, hisz nélkülük kínos nyár lett volna…

Augusztus 12, 2009, Utrecht

Nyári rutin

Nevezzem nyári rutinnak, hát nevezzem annak…Nem eperszedőkkel megyek Spanyolországba, nem alszok hajon Nápoly és Catania között, nem bringatúrázok… múlt héten 48 órát melóztam, kettő darab üzletnél… jól elvagyok magammal a saját köreimben, rakom a polcokat, teherautókat, jól elvagyunk a kollégákkal, a száraz nyanyákkal…. munka után sörözünk… néhanapján több száz liter tejet eresztek le a kagylón, láda számra dobjuk ki a csirke húst…ilyenkor tépelődöm kissé, gondolkozom az afrikai éhezőkön, na de azután már azon sem….napi internet rutin: Szabadság, Ziua de Cluj, Manna és Egologo… Kamernet ( a francba, hogy már egy hónapja keresek szobát)….valamikor reggel, délben, este, hétvégén terem (már egyre kevesebb, nem fussa az energia)…na meg bürökratikus dolgok: egyetem (rakás hülye ember, akinek tízszer kell elküldeni egy kitöltött űrlapot), IB-Groep, OV kaart és hasonló dolgok, amik nektek most nem mondanak sokat….na meg ugyebár a tewerkstellingvergunning…és hasonlók….mosakodás, vásárlás az AH-ban és a török piacon, ruha mosás, mosogatás és egyebek… ÉS akkor persze az ilyeneket fölváltja a hong kongi FU látogatása, a Danivel a csónakon valós füst, az Alexxel és Fanjaval reggel négykor, tequilla shot-ok után való lipinkázás a gyermekparkban (persze miután átugortuk a két méteres kertet), a Fanja ruháiba való öltözködés, az Alex vacsorái és az a sok apró dolog, ami megtöri a rutint…ÉS mégis faxa ez a nyár

Utrecht aug. 3 (húha, már augusztus )

Büdi Nagyi, Murok és Ex-prosti története…

Hol volt, hol nem volt még az Északi-tenger habjain is túl, az Alsó Országok kellős közepében, volt egyszer egy parányi üzlet. Egyszerű kis üzlet volt, az Utrechti erőd keleti szárnyán. Az apró üzletben négy délceg lovag dolgozott minden nap. Yussuf, a közel keleti országok vitéz hőse pötyögtette minden nap a kasszagép gombjait. Robert, az északi népek magos és derék lovagja, épp egy ördögi találmánnyal mosta a földet. Gashi, a keleti nomád népek ivadéka rakta a polcokra az értékes portékát. Utolsó hősünk, Leon a skót McGregor unokaöccse, pedig felügyelte a szorgos munkálatokat…

Telt múlt az idő… Vásárlók lepték el az üzletet és vették meg a drága portékát. Vihogó gyerekek hada követte a mosolygó szülőket. Magos úriemberek és úriasszonyok vásárolták föl a világ minden feléről érkező ínyencségeket.  A négy délceg lovag ügyelt, hogy minden a kellő rendjén legyen, de Fortuna istennő sajnos nem így akarta. Komor felhők kezdtek gyülekezni Utrecht szilárd falai fölött… Megrezzentek a falevek, kutyák ugattak a távolban és kisdedek kezdek el sírni a közelgő vész láttára…

Elkezdődött…Négy lovagunk összenézett. Már érezték a levegőben az első boszorka közeledtét. Csípős szag előzte meg jövetelét. Egyszer csak szétnyíltak az ajtók! Mindenki pillanatra megállt. Félelem lepte el négy délceg hősünk izületeit…Ott ált az ajtóban, szalasztott ősz hajjal! BÜDI NAGYI…Már a neve is rettenetes félelmet okozott…Amint lábai lassan az üzlet padlóját taposták, hőseink visszavonultak a harmadik rajon védő falai mögé. Sajnos a falak nem tudták megállítani Büdi Nagyi leghírhedtebb fegyverét…a bűzbombát. Bűzbombák sorával ostromolta derék vitézeink védőfalát. Egyszer csak összeomlott a fal. Büdi Nagyi diadalos járásával elment hőseink előtt… Szaga csípős volt, mint a gyári salétrom. Könnyek csordultak ki vitézeink szemeiből. A bűz már szinte végzett Yusuffal, Roberttel, Leonnal és Gashival, amikor Fortuna istennő lenézett rájuk. Megállt egy pillanatig Büdi Nagyi. Mormogott valamit. Otthon felejtette a vásárló listáját…Megkönnyebbülve lélegeztek föl a délceg lovagok, de megvető szemekkel visszafordult az iszonyatos boszorka…”Még visszajövök!” – törte meg a síri csendet recsegő hangjával. Hőseink rögtön a mosogató veder fölé rohantak és szippantották annak tisztítószeres illatát…

… Halk léptek hallszódtak az üzlet folyosóin. Mint egy sovány szellem lebegett a padló fölött…Ő volt az. Ráismertek. Szikár teste és narancs parókája elárulta közeledtét. Murok!!! A második boszorka tette ráncos, eres lábát az üzlet földjére. Halkan lebegett végig a portékák között, majd kiszemelte a keleti nomád népek ivadékát. Gashit. „Te ott! Te fogod majd tarisznyámba rakni a portékát. Vézna kezeim nem bírják. De meg ne próbálj szökni mert iszonyatos parókámba rejtlek el egy örökkévalóságig!”

Hősünk meg sem mert mukkanni…Lassan tette a boszorka portékáját a mágikus tarisznyába, amikor kemény léptek alatt kezdtek el a polcok rezegni…Csakis ő lehetett az.  Hosszú vastag, stramplis lábai alatt repedezett a csempe. Idétlen és mesterséges keblei előtt szétoszlott a levegő és olcsó kínai parfümje tikkasztó fergetegként zúdult az üzletre. Csakis ő lehetett az. Kétméteres termetével és idétlen sárga hajával. Az Ex-prosti! A harmadik boszorka… Sámánok sora ijesztette a növekvő gyerekeket Ex-prosti történeteivel. Mondák és legendák fűződtek köréje. Sokak szerint férfi volt és azután lett nő…Lovagjaink halkan figyelték. Kiszemelte Leont…”Hékás…Mennyibe kerül a ruhaöblítő? De gyorsan mert szempillantás alatt végzek veled!”. A szavak hallatára Leon elővette ördöngös masináját…”Négy aranytallér és huszonöt fillér..” – „Ilyen sok!!! Hahahaha….” és démoni hangja alatt megrezzentek az ablakok. Leon furfangos agya gondolt egyet. „Önnek, azért 35 %-os kedvezménnyel is odaadjuk.” Ördögi mosoly terült Ex-Prosti arcára….Megmarkolta a portékát. „Jó lesz!”.

A harmadik boszorka is elhagyta az üzletet. Ismét összenézett a négy derék lovag. „Vajon mikor jönnek vissza?” – kérdezték szorongó szívvel. Kedves lovagok, azt csakis Fortuna istennő mondhatja meg…

Alsó országok, az Óperenciás tengeren is túl, Utrecht erőd…Az Úr kettőezer

Üzleti gondolatok

Szóval (ugyebár nem illik így kezdeni egy kis irkát, de most megengedem magamnak – nem, mintha máskor nem) a múltkori bejegyzést elolvasva, az egyik kis aranyos leánka, azt mondta, hogy nagyon szórakoztató volt. Nos az ő kedvéért még írok egy kis elbeszélés féleséget arról, hogy általában mi zajlik le a fejemben munka közben.

Hát kezdjük azzal, hogy a múltkori bejegyzés óta már egy másik üzletnél is dolgozom. Rendkívül rendes volt velem a menedzser és két üzlethez helyezett, hogy ezáltal legyen meg a heti 35-4O óra mindig és valami zsével is maradjak. Az élet drága ugyebár…(fél kiló eper 3 euró…na még ilyet…és még nem is finom…naa).

Szóval tegnap reggeltől egy másik üzletnél is „dolgozom”. Most ugyebár idézőjelbe tettem, azt, hogy dolgozom. Eddig meg voltam szokva, hogy temérdeknyi árút kell föltenni a polcokra. Reggel munka kezdéskor, délben és késő délután mint egy sáska raj, özönlik a holland népség az üzletbe. (Ekkor magas a nyanya forgalom is ugyebár). Hál’Istennek az új munkahely kissé nyugisabb. Jóóóval. Tized akkora az üzlet. Hárman dolgozunk és abból is ketten néha a kasszánál. Azonkívül a floor manager általában egy tizennyolc éves kölyök. Gondolhatjuk mennyire szigorú. Kevesebb ember, szűkebb hely. Lent a raktárban minden áldott alkalommal beverem a fejem. És jó egérszagú a raktár, habár bevallom lestem a kis bestiákat, de egyet sem láttam…De ott vannak!!! Figyelnek!!

Szóval a meló kissé emlékeztet az otthonra. Héé Leon, ezt a terméket nem találom! – Nem gond, improvizálj! És persze improvizál az ember és talál egy új helyet, ahol az ördög tudja mi lehetett azelőtt. (vagy mis van most?) Leon. Még van egy órám hátra. Mit csináljak? – Hmm…amm…hmm…5 perc után megjön a válasz. Kissé rendezzek a polcon. Végignézem a kollégáimat is. Marokkói tizenéves, amelyik döglik meg az unalomtól és minden második nő láttára megfordul, középkorú holland nő, aki ezt csinálja 2O éve (Jesszus Márja), szakállas kelet európai (az alulírott) és így tovább.

Rakosgatás közben az ember nagyon sok mindenen elgondolkodik. Például ki az ördög venne meg egy borkán löttyben úszkáló aszalt, fokhagyma ízű paprikát. (Olvassátok el jól…tehát aszalt, paprika, de fokhagyma ízű és még löttyben is úszik. Közben megjelenik egy nyanya. Leveszi a polcról és a kosarába teszi. (Ejsze az ördög maga? Hiszen más ki venne ilyesmit.) Elmegy a nyanya…Közben visszajönnek a gondolatok. Kár, hogy nincs burkám, mint a muszlim csajoknak, hisz akkor én is hallgathatnám alatta a zenét (hehe, ez titok. Ne mondjátok el senkinek). Eszembe jut tegnapi maastrichti kiruccanásom is (ez most történet a történetben…licista magyarórák…be rég voltak).

Tehát szobát találtam a netten a szoba kereső oldalon (Kamernet.nl). Leírás: 13 nm, 22O euró, központtól 5 percre. Hmm…Mondom magamban. Ez nem is rossz. Közben kettő db üzenetet váltok az asszonysággal…Igen. Jó. Szerda délután. Na jó. Tehát szerda délután megnézem a szobát, kezet csapunk és kész a pakli… Meló után rohantam is a vonatállomásra. Közben, majd szívem megszakadt, amikor megtudtam, hogy 4O euró arra-vissza a jegyecske. Na egye fene. Egy ilyen szoba megéri. Intercity. Kettő óra alatt odaröpít… Száguld a vonat, lemegy az mp3 lejátszóm eleme, megcsíptetik a jegyem, horkolok, megébredek, unalmas táj, horkolok, kifolyik a nyálam, letörltöm, megiszom a vizem, vakaródzok egyet, nyújtózkodom egyet és voilea, itt van Maastricht. (leírás helyett meg kell ennyivel elégedjetek. Melóból jövök. Fáradt vagyok). Gyorsan leszállni. Megnézem a vonatállomásban ácsorgó térképet. Egyenes előre. Gyalog átrohanok az új központon. A Maas folyón keresztül ívelő hídon kissé megállok. Szép, szép. Teccik, de nagyon. Közben elérem a régi központot….Mag ik een vrage? – Leszállok a sörös ládámról. Nem értem el a felső polc hátsó részét. Egy nyanya zavarja köreimet. Hmm…Nem tudja lemérni a pityókáját. Nem megy a mérleg. – dünnyögi szegény. Megsajnálom. Ehh… hátra hagyom a szarkazmust és nem vágom rá, hogy „Ja, tudjuk”. Megmutatom neki, hogy igenis működik, csak nem köpi ki a ragacsos cédulát. Tehát rá kell írni golyóstollal. A műveletet elvégzem. Közben a nyanya sunyin bedob még egy pityókát a zacskóba. Teszem, hogy nem látom. Nem az én pityókám…Vissza Maastrichtba. Teljesen más a hangulata, mint Utrechtnek. A terek kissé nyitottabbak. Egy kis dombocska is a láthatáron (ők valószínűleg hegynek nevezik…ez van…3OO méteres hegy…uuhhhh). A központ hemzseg. Gyönyörű napsütés, teraszok, németül beszélő turisták (felvilágosításként, Maastricht a belga és német határok közötti sávon fekszik. Ugyebár sok a német egyetemista turista is….Hova méssz Hansi kedves? – kérdi a német anyu. – Áhh, csak itt né. Lötyögünk majd egyet a haverekkel a közelben. Közben átugornak Hollandiába, befüstölnek jól és Hanzi egész nap mosolyog, mint egy lopikula).

Rendkívül hamar átvágok a központon. Fölhívom az asszonyságot, hogy né itt vagyok. Hova kell menjek? Hát menjek a legközelebbi belga faluba, mert ott lakik. Közben megtalálom az egyetemi regisztrációs irodát. Ledobok egy papírost és vágok egyet a szememmel a kis szőkeségnek, aki az íróasztal másik végéről csodálta gyönyörű kalapom Remélem még ott lesz, amikor az egyetem is megkezdődik.

Várom a buszt. Csak fél óra múlva jön. Addig is kuksolok a buszmegállóban. Elrohanok egy szendvicses üzletig. Máris észreveszem, hogy olcsóbb, mint Utrecht. Csak 3 euró és nem négy. Flörtölök kissé az angol akcentussal beszélő dundi holland csajjal (mi mást csináljak ilyenkor). Megjön a busz. Tíz perc alatt Belgiumba röpít. Veldwezelt kis falucskába, Kiezenweg utca 274 szám alá. Fölhívom a Mevrouwt (hölgyet). Megjelenik nagy mosolyogva (mint bárki, aki alig várja, hogy elkapja a klienst). Középkorú, fekete hajú nő. Fiatal korában biztos buktak rá. Most már eltelt az ideje (ez van…muhahaha ). Kinyitja az egyik épület ajtaját. Tehát, amint látja, ez itt az egyetemista lakás. Kettő emeletes. Közös konyha és illemhely minden emeleten… – és félig angolul, félig hollandul, félig kézzel és lábbal, mondja a dumáját. Sloww down!! Jön az illedelmes kérdésem. Elnézést, de arról volt szó, hogy Maastricht központjától 5 percre, a Via Regia utcán van a szoba…Hmm, kissé meghökken az asszony. Feldobja pofájára a mosolyt…Ehhe…hmm…azok már beteltek sajnos, de ugyebár van ez… és röhög, mint egy vén faszuka (ez nem fakutya, hanem faszuka, ugyanis a szuka az nőstény kutya. Se nem a faszikának egy másik változata). Legszívesebben p…án rúgnám. Hmm…jaaa…Hát akkor köszönöm szépen és kezét csókolom. Menjen valahova a vén bestia. Egyet ír a hirdetésben és engem egy belga faluba hivat…Most mondhatnék egy pár jó jelzőt, de inkább nem….Közben „véletlenül” leesik az egyik konzerv doboz. Lehajolok érte, mint egy jó munkás és közben jó hosszasan megfigyelem a mellettem elhaladó szőkeség egyes mását… Tiszta szerencse, hogy nem jött egy nyanya is utána…ihhhh….(most az emberi képzelő erő irtó erős és biztosan többen közületek már próbáljátok is elképzelni…inkább ne!!).

Hopp. Délután öt. Végeztem. Le a  salopétámat. Föl a trikót és a sapkát. Máris franciának képzelnek és nem kelet európainak. Közben szépen hazagyalogolok. Megfigyelem a Willhelmina parkban napozó nőciket, szemezek az muszlim csajokkal, elmegyek egy idétlen gitáros csaj mellett, de nincs most aprópénzem, hogy a kalapjába szórjam, átmegyek a pirosan legalább tízszer, kinyitom az ajtót, fölmászok a meredek lépcsőkön a másodikra, megiszok egy csésze tejet, megeszek egy kiscsésze fagyit és helló itt vagyok és írok.

Utrecht, Július 16, 2009

Mért drágább a kinti tisztítószer, mint a benti? A „nyanyák”

Na ugyebár kedves olvasó mi üthetett belém, hogy megint ilyen kérdéssel kezdem egyik irkámat. Hát bevallom megosztanák veletek egy pár kérdést, amivel a nyanyák terhelik drága formatálandó agyamat, minden áldott nap.

Szóval, aki még nem tudná, a nyaramat nem spanyolban, görögben vagy olaszban töltöm (mint máskor), hanem egy holland üzletben rakom az izéket és mizéket a polcokra. Lerakjuk a teherautót, fölmossuk a földet, na meg egyéb jogot elsőként elvégző diákhoz illő munkákat végzünk (na jó na, a pénzért csinálom, mert az egyetemtől egy nagy hosszú ló…szt sem kaptam teljesítményemért és egy rakás ösztöndíjamat visszautasították…kell a pénz, ez van).

Semmi gond a melóval. Néha (mint pl. most) hullafáradtan kerülök haza, de a menedzser és a kollégák előtt le a kalappal. Van itt minden féle nemzet, a pénz meg jó. A gond azok…a …várjatok…meg kell nézzem ha nincs egy itt a közelben…oké….a gond a …pssztt….a „nyanyákkal” van. Nos kik a nyanyák? A nyanyák az emberi faj egy egyedi csoportja. Általában hollandul beszélnek (néha németül is megszólal egy-egy szpecimen). Külalakjuk is úgyszintén egyedi. Általában 7O év fölöttiek, szürke és borzos hajúak, derekuk már rég derékszögben és a lábukon kötél vastagságnyi visszerek. Agyi kapacitásukat nézve, a szenilitás jellemző rájuk. Soknak már reszket a keze (feje, lába). Van olyan amelyik speciális járógéppel döcög az üzletbe.

Nos a nyanyák rendkívüli abszurd kérdő tehetséggel rendelkeznek. Először is megszólítanak….Sorry Jongen (Elnézést fiatalember). Waar kan ik …. finden? (Hol találhatom meg a …..t?). Nos ugyebár eddig semmi gond. Csak ezután jön a társalgó kedv. A holland tudásom is itt véget ér. Bólogatok, mosolygok, halkan elmondom, hogy Sorry, maar mijn Nederlands is niet so goed. Kunnen wij in Engels praaten? (Elnézést de a hollandom nem annyira jó. Beszélhetünk angolul?). Nos ezt a nyanya sajna nem érti. Ő tovább mondja az övét. És ilyenkor jönnek a kérdések. Például a tegnap az kérdezte az egyik, hogy – Na most már elnézést fiatalember. De, hogy lehet, hogy a rendes csirkemell 2,54 euró, de a bió csirkemell az 8,25 euró? – Hát kezét csókolom, azért mert bió csirkemell. – Na de azért mégis. Ekkora különbség?!!!! – ????? – (ezek a kérdőjelek most a fejemben vannak). Há mégis minek nézek én ki? Kár, hogy nem látjátok milyen bájosan mosolygok és bólintok ilyenkor. Hát honnan az ördögből tudnám én?? Ik, eu, je, me, hogy ez mért annyi. Mi vagyok én? Bió csirke farmer izé? Biztos a nagyanyám tyúkja olcsóbb lenne és bióbb.

Na és akkor ma jön a másik áldott szpecimen. Bekezdő duma persze…Elnézést fel és le, meg oldalt és elől. – Hol találhatnék valami csempe tisztítót.? – Illedelmesen elvezetem a nyolcas polcig. Megmutatom melyikből milyen fajta van (legalább 25 és csak padló csempének) és szépen visszamegyek rakosgatni. Közben egy ujj kezdi ütögetni a vállamat. Megfordulok. A NYANYA!!! (reszkessetek). Legszívesebben belérúgnék, de akkor oda a melóm és meg kéne fizessem, mint egy újat. Tehát jön megint az illedelmes pofa. – Igen kezét csókolom. Valami nincs rendben? – Hát magyarázza meg nekem fiatalúr, hogy lehet, hogy a külső csempe tisztító 3,79 euró és a belső pedig 3,99 euró? – Hú vén Isten. (ez most megint a fejemben zajlik le). Ez vajon mit akar? – Igenis kérem szépen. Annyi az ára. De nem látom mi a gond? – mondom bambán. – Na de azért mégis. Egy külső csempetisztító mindig drágább, mint egy belső… – ????!!! – Na szentséges szűzanyám. Na bezzeg ezt nem tudtam.

Tehát elmentem szépen a szkennerhez. Megnéztem az árát. Valójában annyi az ár. Ez van nyanya. Life sucks. Get used to it. Elmondtam neki szépen, hogy ez van. Ennyi és ennyi.

Nos ez így megy minden áldott nap, még kb. 7 hétig. Ezért megkérlek értsetek meg, ha netán nyanya fóbiás leszek és a falra ugrok, amikor egy efféle szpecsimen közeledne felém az utcán.

Nobelstraat 1 bis…Formáting Drájv Cé…

Két hónapig úgy látszik erre a címre fogja majd a Rabobank küldeni a havi számlámat, erre a címre fogom majd az Albert Heijntól a fizetés papíromat kapni és erre a címre várom az otthoni képeslapot (és persze az otthon felejtett fényképező gépem).

Ma végre valahára átvehettem a szobámat. A 4 napi hosztelezés elég sok pénzbe került, de most nyugodtan hintázok egy hintaszéken, az épület tetején. Előttem egy koszos műanyag asztal, mögötte törött lábú székek és nem hiányozhat a mellettem levő fekete macska. Babonák. Ma reggel épp a fekete macskával ébredtem meg és nem esett semmi bajom… Nem tudom mi van ezzel az országgal, de lenyugtat.

Reggel hétre mentem be dolgozni a napokban, újból egy táskából éltem, amíg tizen osztottunk meg egy zajos hosztel szobát. Nem igazán tudtam kialudni magam a napokban. A munka kissé fárasztó volt, de a pénz miatt nem siránkozom. Ma ötvenezer eurónyi terméket kellett kidobjunk az üzletből. Két teherautónyi sajt, hús, zöldségek, mivel tegnap este meghibásodott a hűtő berendezés. Ezek mind olyan dolgok amik máskor zavarnának de most teljesen hidegen hagynak…Közben az öreg őr is nézeget engem. Nem gondoltam volna, hogy egy központi épület tetején fogok hintaszékben ülni, miközben a Dóm szürke tornya tőr a levegőbe…

Fél tíz óra és még csak most kezd sötétedni. A felhők nyugati fele mind rózsaszínben úszik, amint az enyhén szürkülő ég átadja helyét az éjszakának… Minden szomszédom lakásába beláthatok innen, de nem érdekel. Mást sem érdekel, hogy én itt épp mivel foglalkozom. Reggel meló, néha délután. Terem, kaja, egy-egy sörözés és persze Format Drive C. Ebben a pár sorban is keverem a stílusokat. Nincs kedvem a közeltől a távol fele haladni, nincs kedvem betartani semmilyen formaiságot. Négy év után úgy érzem, hogy a szoftverem kissé megtelt és ideje lenne takarítani benne. A munka nem okoz különös feszültséget. Egyedüli agybonyolító tevékenységem a holland tanulás. De ezekben a napokban nem volt igazán kedvem rá. Feltűnően jól kijövök régi munkás kollégáimmal, akik nem egyetemet végett emberek, sőt nem is tudom hány fejezte be a líceumot. Ez most így jó. Sokszor elképedem, hogy az elmúlt négy év egyeteme mennyire elszakított egy másik, nagyon is valós világtól. Nagyapáméknál bambultam az első két órán keresztül, mintha elfelejtettem volna, hogy ott töltöttem nyaraimat. A nagy véghetetlen dumákat fölváltják az egyszerű „Hogy vagy?”, „Mit láttál a TV-ben az este”, „Honnan jössz” és egyebek.

Talán ez a fajta vakáció kellett nekem. A semmittevéstől két nap alatt frászom lesz, az a heti 4O óra meló (remélhetőleg meglesz minden héten a negyven) pedig épp betölti a napom egy részét. De szükségem volt kissé megszabadulni a sok ócska otthoni politikai dumától, a sopánkodásoktól és elégedetlenségtől, miközben remek otthoni emlékeket tudok feleleveníteni. A Hold is föltette állát egy szürke felhőre és közömbösen figyel. A félig kiszáradt pálmát ledöntötte a szél, a macska már alszik, egy pár ázott és aszalt zokni szunnyad a törött lábú piros szék alatt és talán ideje lenne lefeküdni.

2009 Július 3, Utrecht

Újból Hollandiában…

Úgy látszik a Holland naplóm nem ért véget és most talán még nagyobb fejezet kezdődik, mint az előző. Már elég rég elszoktam a korán keléstől, de talán ideje lenne visszaszokni a reggeli rutinhoz, habár vakáció időszakban az ember kiheverné a négy év egyetem fáradalmait. Most 2 hónap kemény meló vár még rám és szeptembertől újból várost váltok. Maastrichtban egy 13 hónapos mesteri elég hosszúnak bizonyul, főleg, hogy még most sem tudom, hogy mivel fogom fedezni a növekvő egyetemi költségeimet.

4 órás vonatutazás vár most rám, kettő darab váltással. A dortmundi Hautbanhofhoz már hozzászoktam, hisz nem egyszer kellett innen hazarepüljek. Még egy kis idő és újból elérem Hollandiát. A félbeszakított vallomásomba olvasva rájövök, hogy ezelőtt két vée mennyire más szemekkel vártam az új országot, az új várost és az új embereket. Utrechtet már ismerem, a régi munkahelyemre vettek föl nyárára és a régi ismerőseim nagyjából már más országokban tartózkodnak. Most talán így, két év elteltével (sokszor nem is jön, hogy rágondoljak, hogy maholnap már két éve telt el amióta először tettem a lábamat holland földre) már komolyabb és felnőttesebb szemszögből figyelem az egészet. Már nem új, hanem valami, ami hasznos lesz a karrieremben és a másokat való megértésben. Már tudom mi vár rám és nem mondhatom, hogy fél-lábon ugrálok az örömtől. Az egyetemi évek lejártak, ez a mesteri már kissé másról fog szólni. Az új egyetem és új környezet elegendő emléket fog megteremteni, de körülbelül kezdek ráébredni, hogy felnőtt lettem. Már magáznak az utcán, régi ismerőseim is kezdenek magázni (ami miatt folytonosan fölháborodom) és észreveszem az elmúlt négy év nyomát az életemben.

„Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel” és ez tiszta igaz, hisz az új szobámat csak Július harmadikán vehetem át. Peternek, Vasilnak és Georgnak is küldtem üzenetet, hogy lám nem-e tudnának befogadni, de sajnos ők most indulnak haza. Tehát valami lerobbant és méreg drága hosztel fogja fölemészteni azt a pénzt, amiből egy hónapig ennék. De ez most nem igazán zavar. Lehetett volna rosszabb is… Olcsó szobához jutottam, központi helyen, közel a Dómhoz és a munkahelyemhez és közel a Parnassoshoz. Úgyis ez a két hónap egy pénzszerzési lehetőség és úgy is fogom kezelni. Ugyanakkor jó alkalom lesz hollandul megtanulni és kissé a hollandokkal is vegyülni, hisz a tavalyelőtt más környezetben éltem.

Otthon eltöltött évemet nehezen tudnám felmérni, és nem is tudom igazán, hogy hogyan álljak hozzá. Tudom, jól, hogy nemegyszer voltam nehezére a körülöttem levőknek. Túlságosan kritikus voltam az országgal és túlságosan az előző évemet próbáltam fölülmúlni. Ilyen szempontból nézve az évemet csődnek nevezhetném, de nem volt az. Számos minden nem úgy alakult, amint szerettem volna, de végre először életemben rájöttem, hogy nem minden jön úgy össze, ahogyan azt előre megterveztem magamnak. Arra is rájöttem, hogy mennyire nem tudom saját magamat elfogadni, amikor valami nem úgy alakul, mint, ahogyan szerettem volna. De remek évnek bizonyult így is, hisz közelebb kerültem családomhoz (habár valószínűleg azt a látszatott keltettem, hogy elhidegültem tőlük), alkalmam adódott a testvéremen segíteni, kialakult az egyetemen egy olyan csapat, akik hangulatossá tették a kisbányai és Downtownos estéket és kiruccanásokat. Bevégeztem az egyetemet, év elsőnek neveztek ki, kissé csődöt mondtak kapcsolataim, de megláthattam Floridát, Miamit. Ha háládatlankodnék, valószínűleg Isten, Allah vagy Zeusz egy villámot küldene rám. Nincs mért… Most így visszanézve egy sikeres évnek könyvelem el és remélhetőleg az elkövetkező év is az lesz.

…Közben a vonat is álldogál…Eine kleine problem a vasúton. Kevesen ülünk ma délben a kis németországi vonaton. Nem messze tőlem egy idős német hölgy. Testtartásáról, modoráról és nézéséről megítélve egy tanult és művelt asszony lehet, akiről nem mondhatni, hogy nincs megelégedve életével. A háttérben egy gyorsan beszélő török, vagy netán arab ember hadarál a telefonon. A táskáim mellettem. 3O kilóban próbáljak mindent elhozni otthonról…Nem tudok már igazán kötődni az anyagiakhoz, hisz ez a két bőrönd követett engem mindenhova az elmúlt időben. Ebbe a két bőröndbe kellett bepakoljam mindazt, ami az enyém. Pár ruha, telefonok, számítógép, pár könyv és egyéb más limlomok…

…Eléggé lassan halad a vonat és félek, nehogy lekéssem az összeköttetésem Enschedeben… Az elmúlt hét mintha az ezelőtti két évi hetet követte volna. Búcsúzni mindenkitől, mindenkivel meginni egy sört, mindenkinek elmondani egy jó szót és a számos „Ügyelj magadra”, ami ráébresztett arra, hogy valójában egy hét alatt nem tudok mindenkivel találkozni…Mért? Mert azon szerencsés emberek közé tartózom, akik elmennek egy helyiségbe és nem egy asztalnál, hanem majdnem minden asztalnál meg kell álljanak szót váltani…

Majd meglátjuk mit hoz az új kezdet. Úgyis lesz még elég alkalmam a Holland Naplót bővíteni… Addig is megköszönöm mindenkinek, hogy elviseltetek egy évig.

Dortmund és Enschede között… 2009 június 29