Valószínűleg…

Utrecht….Falnak támaszt. Egyik lábammal a falon. Bal kezemben ő, jobb kezemben egy üveg vodka…Maholnap egy éve nem láttam. Külföldről érkezett. Már ő sem utrechti… Nem igazán tudom mit érzek most iránta….valami még ott van… Még mindig érzem benne a lappangó vadat…kissé elfásultam, mozdulataim elvesztették folyékonyságukat. Kezdek újból fölébredni. Nem tudom mi éget jobban, ajkaimon csókja, a vágy, hogy újból vele legyek vagy a hangszálaimon végigfutó korty vodka…

-         Kívánlak, de nagyon…suttogja fülembe.

-         Tudom….és kortyolok még egyet az üvegből. Ajkaiból áramló cigifüst oltja az égető vodkát.

-         Nincs szobám

-         Nekem sem

-         Majd meglátogatsz…és fejét mellemhez simítja.

-         Valószínűleg…

4.45 perc…Gyors és mámoros léptekkel megyek a vonatállomás fele. Valószínűleg.

 

Utrecht ….őszi reggel, hajnali 5 körül, vonatállomás

Dă-mi un iieuro în Brussel…Eşti un om rău…

Slavă Domnului că am scăpat pentru o zi de cerul tipic olandez de noiembrie…un cer apăsător, cenuşiu care l-ar face şi pe Bacovia să-şi taie venele….În frumoasa zi de sâmbătă am avut norocul de a mă întâlni cu Rossana în Bruxelles. Numai pentru câteva ore, dar când este vorba de o prietenă Erasmus, din Parnassos nici nu te mai interesează orele petrecute pe tren…O zii însorită, mii de turişti pe străzile oraşului. În fundal muzicieni sud americani, gălăgia mulţimii, blitzurile japonezilor, Grand Place sau Grote Markt, Manneken Pis îmbrăcat în ţinută sportivă şi desigur o terasă simplă în mijlocul mulţimii. Pe fiecare colţ de stradă cerşetori, şi în mulţime zăresc şi o ţigancă. Să zicem o gaboriţă după cum era îmbrăcată. Mă întorc spre Rossana – „Cât îmi dai dacă îţi spun că-i din România?” – “Da de unde ştii? Nici n-ai vorbit cu ea.” – „Crede-mă, ştiu.”

Mai bine de o oră vorbim încontinuu. Multe s-au petrecut într-un an şi din păcate timpul ne apasă…Oricum o cafea, un capucino şi două bucăţi de croissant. Poveşti după poveşti. În câteva minute simt cum scap de sistemul mai închis în care am început să trăiesc. Oamenii-s mai deschişi, mai veseli….O zi să zicem cât se poate de ideală…Ce-i mai face iubitul, cum merge facultatea, cât de greu este conservatorul sunt întrebări la care aştept răspunsul prietenei din Abruzzo. O zii aproape perfectă după cum am zis, numai că păsărelele nu cântă pentru-că este deja noiembrie….”Offrir un euro pour moi et mon bébé.” – aud dintr-o dată. Mă uit spre dreapta mea şi o văd pe gaboriţă. Cu o franceză mult mai clară decât cea a lui Băsescu repetă întrebarea, după care continuă şi în româneşte. „- Dă-mi un iieuro că am un copil”. Nu-mi vine să cred. Îmi deschid ochii şi urechile şi mai mult. Poate n-am auzit eu bine. „Ce vrei?” – o întreb în româneşte. Se vede cum se schimbă mimica pe faţa ei. O mimică care trădează ce gândeşte („Clar că ăsta n-o să-mi dea nicun ban că-i de acas’ “). Mai repetă o dată întrebarea. „Te rog frumos lasă-ne în pace.” – îi zic cu un ton mai sever. „Eşti un om rău” – îmi zice gaboriţa şi se duce la următoarea masă. Săraca Rossana se uită mirată. Nu ştie ce s-a petrecut s-au ce am vorbit. Asta e, sunt un om rău, îmi zice o gaboriţă care probabil şi-a lăsat acasă lanţurile de aur şi care ajută foarte mult la promovarea imaginii dragei noastre ţări…Asta-i lumea în care trăim şi data viitoare când călătoriţi, nu vă miraţi că cei de la Passport Control se uită mai ciudat la paşaportul vostru.

 

Bruxelles 14 noiembrie 2009

Maastricht

Vonati gondolatok

00.41 perc és még mindig a vonaton utazom hazafele. Roermondot hagytam el és Sittard fele közeledek. Még kb. fél óra és Maastrichtban vagyok. Az eddigi nehéz péntekeim még nehezebbé váltak. Reggel fél kilenckor szemináriumon kell forgassam agytekervényeimet, 1O.56-kor már a vonatot kell elkapjam Utrecht fele, fél kettőkor kezdem a melót és este fél tizenegykor végzem.

A több hónapig húzódó gondok javarésze megoldódott. A héten Zummal találkoztam és kissé bejártam vele Utrechtet. Holnap már Brüsszelben kell kávézzak Rossanaval, hisz pár napig ott tartózkodik. Érzem az elmúlt Isten tudja hány év fáradalmait- Egyszerűen kimerültem, de nem panaszkodom. Kezdek egyre jobban a holland társadalom részévé válni és néha félek ettől a gondolattól. Semmi sem zavar, nem idegeskedem igazán, kis jegyzőkönyvecském mindig nálam, amibe lejegyzem a különböző dátumokat, teendő valókat. Zum látogatása alatt vettem észre, hogy mennyit változtam hisz otthon normálisnak tünő dolgok már nem azok számomra…Nehéz hetem volt. Most már hétfőn is kell melózzak. Kell fedezzem a költségeket- Az egyetemre is irtó sok az anyag, a Jessup versenyre már kell írjuk a Memorial-okat és Januárban csakis a szóbeli részére összpontosítunk. Június vége óta már eltelt pár hónap. Már a harmadik lakásomon tartózkodom, de ez már végleges. Mesteri cserém sikerrel végződött. Nem tudom még mire lesz pénzem és hol leszek másodévben- Igenis két éves lesz a mesteri és 1 vagy 2 másik testvér egyetemen kell majd töltsem másod évemet. Dél Afrika és Chile az első két választás, de majd meglátjuk, még hogyan alakulnak a dolgok. Januárig már le kell adjam a papírokat. Januártól kezdődnek a francia kurzusaim is, Február elején a verseny holland szakaszára kerül sor. Majd meglátom ha idén is eljutok Washingtonba vagy nem….Mindez jól hangzik, mind e-mellett sok munka, erőfeszítés és tervezés. Érzem jól, hogy ez az évem nem az utrechti év. Már alig-alig vetődök egy-egy bulira. Megkomolyodtam, sok a teendő valóm és félek, hogy kezdek betokosodni.

Lefoglaltam a repülőjegyem is hazafele. Brüsszelből repülők Pestre és onnan elvesz a nagy bratyó. Honvágyam van. Nem titkolom, hisz nem volt könnyű félévem és igazán érzem, hogy haza kell menjek. Sovány két hetet fogok otthon ülni, de most érzem, hogy hiányzik az otthon. De legalább felkészít majd a második félévemre. Ki tudja ha lejutok a déli féltekébe, onnan, még hogyan fogok visszakerülni. Sok a terv, afrikai túrák, Andok megmászása meg hasonlók forognak most a fejemben, de érzem, hogy kell az otthon most. Kell Kolozsávr, kell Dányán, kell a család, kellenek a barátok, az otthoni légkör, a por, a zsúfolt gödrös utak, az anyjapicsázó taxi sofőr. Még egy jó 5, 6 hét és otthon leszek kissé. Majd meglátom az Új Évet milyen erővel kezdem. Lehetőleg frissebben, mint most.

Kis beszámolónak szántam ezt az irkát, azoknak főleg, akikkel régóta nem beszéltem és netán kérdezősködnek merre kóborlok mostanában.

 

Roermond-Sittard között – 2009, nov.14

I just have a face for it ;) …

Mielőtt arról beszélnék, hogy a bőrömből ugrok ki a boldogságtól, mert végre van hivatalos lakásszerződésem és a mesteri cserém is végre befejeződött, kissé mesélnék arról, hogy igaz, hogy a RUHA TESZI AZ EMBERT!!! Ha nem a ruha, legalább a szakáll.

Kb. kettő éve hordok folytonosan szakállt. Mikor körszakáll, mikor kecske, mikor bajusz, mikor 5 napos borotválatlan. Jelenleg az öt napos borotválatlan a stílus. Mindig is kedveltem a kapucnis felsőket, rajta tavaszi kabáttal de most már egyre kedvelem a kalapokat és símédereseket is. Sőt az egyik új kalapommal tisztán Rocky Balboanak mutatok. Most mi az érdekes ebben? Hogy valami módon én nagyon is vonzom azokat az embereket, akiket mások elkerülnek. (Plusz, hogy sötétebb bőrű és hajú kelet európai is vagyok. Már többször megkérdezték ha nem-e Marokkó kedves tájairól pottyantam ide ).

Íme a példák:

-         Múlt évben Utrechtben szegény Adela nem tudott lopott bingához jutni, mert egyik bringa kupec sem állította meg. Engem mindem második este, valamelyik sötét utcában megállítottak a szürke alakok és kérdezték „Fietsen, Fietsen? – Bringa, Bringa?”

-         Általában, amikor segíteni akarok az öreg hölgyeken, mogorván visszautasítanak. Előtte persze mindig fentről le átvizsgálnak. „Aham, trógerül öltözik, bevándorló, szakállas. Biztos akar valamit tőlem” – kb ez megy végbe a nyanya fejében.

Na de azért ma már egyenest drogkereskedőnek néztek. Fél órát kellett várjak az állomáson, hogy az új lakótárssal beszéljük meg a szoba dolgot. Várás persze, hogy a Maastrichti vonatállomás előtt történt, és persze, hogy ez az a hely ahol minden drog kupec (bevándorlók mind) tanyázik. Ugyanis itt folyik jól a drogturizmus. A belga és a német ifjaktól hemzsegnek a coffeshopok.

Na és várás közben 4-szer kérdezték meg tőlem a kupecek ha netán akarok valamit. Először hollandul, majd arabul, aztán már angolul is. Közben az utca másik felén figyeltek a rendőrök is. Ezek tudják, hogy mi megy végbe de sosem szólnak bele. Én ráztam a fejemet, hogy „Nem”. Na közben megjelenik egy hülye-lüke-drogmuki, aki kb. úgy nézett ki, mint a Trainspotting főszereplője (gatya a segge alatt, mosatlan, kb 19 éves és drogos, besüppedt szemek, nyálazó száj és fehér, mint a fal) és ő már egyenest kereskedőnek nézett. Ő már hozzám jött, hogy vegyen „some stuffot” tőlem.

Persze, hogy a hülye gyerek alig akarta megérteni, hogy nekem nincs árulni való „stuffom” és még megsértődve ment el, hogy nem akartam neki semmit sem eladni. Lehet még anyámba is elküldött, de most mit kezdjek ki egy efféle salakkal.

Na e mellett a jegyellenőrök folytonos kétkedése, amikor a nyakkendős ingyen utazó kártyámra néznek minden áldott alkalommal (és jól megnézik, hogy biztos én vagyok az) éppen csekélységnek tűnik.

Maastricht, 2 November 2009

Újabb holland bürökrácia – IB Groep beszélgetés – nyelvtan mellőzve

Fél kettő…Péntek…Utrechtben…Kaja szünet helyett újabb bürökcrácia…beszélgetés az IB-Groep alkalmazottal…

-         Jó napot

-         Jó napot

-         Mivel segíthetni?

-         Kettő darab kérdéssel jönni önhöz. Első, hol lenni pénz szeptemberre, kettő mikor kapni meg ingyen utazó kártyát?

-         Ön már leadni kérvényt?

-         Ja, három hónappal mai nap előtt.

-         És még nem kapni meg pénzt?

-         Nem, azért lenni itt. Szóval nézni meg a rendszerben mért nem kapni én meg pénzt.

-         Sajnos rendszer nem működni ma…

-         Hmm, lenni tipikus. Na de próbálni meg még egyszer.

-         Tehát. Itt az lenni, hogy ön jogosult pénzre.

-         Igen, én tudni. Kérdés mért nem lenni pénz én bankszámlámon?

-         Itt azt írni, hogy ön jogosult lenni rá, de pénzt levonni ön kölcsönéből. Ami lenni 52O Euró…

-         Milyen kölcsönről beszélni ön? Én nem venni fel semmi kölcsön maguktól. Ön nézni szépen utána.

-         Sajnos rendszer nem működni ma…

-         És csak úgy nem adni nekem meg pénzt, anélkül, hogy szólni….Na jól lenni, mi mellőzni ezt most. Hol lenni ingyen utazó kártya?

-         Itt az írni, hogy lenni elküldve…

-         Na igen, de hova lenni elküldve? Én most Maastrichtban lakni és küldeni levelet egy hónapja, hogy megváltozott enyém cím. Megvan levél?

-         Hm, én nem nézhetni meg most  .

-         Igen, én tudni. Sajnos rendszer nem működni ma…

-         Pontosan.

-         Tehát mégis hol lenni kártya?

-         Hát mi küldeni levél ön címére. Levélben kód, kóddal el kell menni postára. Postán venni fel ingyen utazó kártyát.

-         Na ez lenni nagyon jó. (Érezni iróniát beszédben)  És melyik címen lenni levél?

-         Én nem tudni. Sajnos rendszer nem működni ma…

-         Enyém úr, nekem két cím lenni Utrechtben. Most én menni el mindkettőhöz?

-         Sajnos igen. Amíg rendszer nem működni, addig nem tudni megmondani hol van levél. De hétfőn lehet visszajönni…

-         Ön nem érteni meg, hogy én azért lenni itt, mert túl drága lenni út Maastrichtból. Én nem tudni itt lenni minden nap.

-         Ja, igen. Menni akkor Sittardba, város közelebb lenni Maastrichthoz és rendszer működni majd jövő héten.

-         Köszönöm. Viszlát

-         Viszlát

 

Közben lejárni ebédszünet. Felhívni menedzsert, hogy én késni, de majd bepótolni este. Buszjegy, szaladás. Megnézni régi címeken postaládát. Csak egy levél, hogy ők levonni segélyt nem létező „kölcsönből”. Semmi levél ingyen utazó kártyáról. Elrohanni postához. Beszélni szép nagy kék szemekkel duci nénivel. Duci néni kedves lenni és keresni kártyát kód nélkül, csak név szerint. Duci néni nem találni kártyát, én lenni ideges és kezdeni átkozódni. Most várni a jövő hétig, mert sajnos rendszer nem működni ma…

U.I. Kezdetleges nyelvtan használata, hogy olvasó érteni meg, miféle emberekkel van írónak dolga minden héten.

 

Lenni írva Maastrichtban…2009 Okt. 10

Könyvtárban…Párbeszéd a kelet-nyugat európai fejemben…

Pénztárca, szemüveg, fénymásolt könyv, üdítő és toll az asztalon. Laptop az ölemben, táska mellettem, szőke német alak az asztal alatt….Hol? Az asztal alatt…És mit csinál ott? Alszik, mi mást csinálhat az asztal alatt….Német csávó asztalán vaskos könyv, laptop, ernyő, asztala mellett szék, asztala alatt Ő…Igen a német csávó…Mit csinál? Már mondtam, hogy alszik…Mért alszik? Valószínűleg a vaskos könyv az oka. Na de mért pont az asztal alatt alszik? Hát most törje a hátát a széken? Hát, igen de azért mégis könyvtárban vagyunk. Na és? Ő hol kéne most pihenjen? Ott van hely, a szőnyeg puha és tiszta, feje alatt a táskája… Hát ja, de azért ez mégis nem a jólneveltség jele. Nézzél körül…Szerinted zavar valakit? Szerintem nem. Nem csinált semmi rosszat. Fáradt volt, a szőnyeg puha és valószínűleg jó meleg. A táska kényelmes. Mért ne feküdjön be az asztal alá?

Felkel a csávó. Rám néz álmos szemekkel, megvakarózik.

- Jól aludtál tesó?

- Jól biza. Szükségem volt rá…

- Kényelmes?

- De még mennyire.

Párbeszéd vége. Fejben és fejen kívül is.

Maastricht, fél kettőkor, valamikor október elején, a könyvtárban, 2009-ben

Gashi (Gási) vagy Szilárd?

Hmmm…Na ez jó kérdés. Keresztlevelemben még ékezetes SZILÁRD szerepel. Majd jött az ötödik osztály és akarva, akaratlanul rám ragadt a GÁSI becenév (név?). Nyolcadik osztály végén már a kis kártyán is ott szerepelt a becenév. Amikor elkezdtem a líceumot már annyira rám ragadt ez a becenév, hogy szüleimen és közeli rokonaimon kívül, már mindenki GÁSI-nak szólított. Telt múlt az idő. A négy év líceum alatt már a tanárok is így szólítottak, az utcán mindenki így szólított: román, magyar, amerikai. Közben néha-néha Kicsi GÁSI lettem, mert a testvérem ő volt A Nagy GÁSI. Ez már nem egy egyszerű becenév lett. Így ismert mindenki, pár emberen kívül, így szólítottak ki a táblához, így szólítottak meg az utcán, így kerestek az otthoni telefonon és egyszerűen Gási lettem. Sok olyan ember volt aki már nem tudta valódi nevemet, hiszen hosszú is, meg néha magyaroknak is nehéz észben tartani, hát még akkor románnak vagy külföldinek.

Azután jött az egyetem. Egyetemen már egyenest így mutatkoztam be. Itt kezdődött a becenév elnemzetköziesítése (na ez aztán szó) is, GASHI végeredménnyel. Ezzel a névvel kezdtem a Bogáncsban táncolni, így ismertek a Szamócában, a Kollégiumban, most már az egyetemen is. Közben az egyetemi tanárok vagy egyéb más kollégák, csak egyszerűen GÁSPÁR-nak szólítottak. (néha még az ÚR vagy Domnul jegyzőt is odabiggyesztették).

Két évvel ezelőtt a bloggomat is elindítottam. Itt már gashicsavargó-ként jelentem meg, de az alap az mégis ott volt, a nemzetközibb GASHI. Utrecht, a Parnassos és minden új nemzetközi kolléga csakis így ismert. Ez volt a legegyszerűbb bemutatkozási forma.

Pár hónappal ezelőtt a dolgok változni kezdtek…Új holland tartózkodásom már másképp kezdődött. Két hónap  munka alatt, már a Szilárd (vagy ékezet nélkül) név ragadt újból rám. Ez volt a name tag-emen, így szólított a menedzser és mindenki más. Szerinte ez könnyebb, mint a Gashi. Érdekes módon azelőtt mindenki más fordítva mondta.

Maastrichtban már újból Szilárd lettem. Több magyar kolléga így szólít, így szólítanak az olasz lakótársaim, a JESSUP csapattársaim, a tanárok. És több, mint tíz év Gási/Gashi után újból a Szilárd kezd előtérbe kerülni. Volt egy időszak amikor valódi nevemre egyszerűen már nem reagáltam. Nem tudom ha azonosulás kérdése lesz, vagy nem, de valószínűleg kezdek a Gashi-ból alábbhagyni. Már rendesen reagálok a Szilárd névre (újból) és majd meglátom ha lesz valami identitás dolog is mindebben, vagy nem. De szólítson mindenki úgy, ahogy megszokta, csak érdekes, hogy újból kezdek valódi nevem szerint bemutatkozni.

Maastricht, Okt.3, 2009

Pakolunk vagy nem?

Már a negyedik maastrichti hetemet emésztem és a lakás ügyben nem állok jobban, mint ezelőtt egy hónappal, amikor még Utrechtben kezdtem magamra tojni, hogy nem találok lakást…

Nemrég értem haza a kurzusokról, most pedig egy jó hűsítő balzsam ecetes Mozzarella után degedek a balkonon. Egyszerűen a holland felfogást alkalmazom és közömbösen hagy már minden. Egy hónap hajhura után már elegem van. És mindhármunknak….Az elején az eget leesküdte az asszonyság, hogy igenis három ember is lakhat a tömbházban. Majd kezdődtek a gondok a 80 év feletti szomszédokkal. Kicseréltük a függönyeinket, betartottunk minden szabályt de a tulaj megváltoztatta előbbi jóváhagyását. Közben kiderült, hogy ugyebár ő nem is a tulaj, hanem egy Hollandia szerte működő lakásügynökség képviselője. Közben kiderült, hogy a második (csakis iratokat kezelő) ügynökség nem tudja kiadni a szerződéseket, mivel az előzők nem egyeztek bele. Ezt követte kettő darab hét telefonálgatás, ami szépen haladt, majd veszekedéssel folytatódott, majd újból szép hangon. Megszereztük a lakó egyesület jóváhagyását is, de már ez sem segített. Ma jött a végső válasz „Nem, nem. Beszéltem a főnökeimmel, de nem akarnak három fiút egy lakásban”. Ugyebár az már nem számított, hogy felettünk ugyanakkora lakást adtak ki 3 német lánynak, akik szegénykék mondjuk módos családból származnak, kocsival járnak és hotel szoba szerű lakásban éldegélnek. Ugyebár valószínűleg a mi csóró seggünk, IKEA-s bútorunk és rozsdás bringáink nem emelkednek föl az ők szintjükre.

Tehát ma megjött a VERDICT. Nem és nem. Tehát ez azt jelentené, hogy a két előző olasz lakótárs kéne felezze a költségeket, de havi 375/fő már nekik is sok. (A francba, nem Párizsban bérlünk hanem egy 12O ezer lakosú városban). Tehát mi is elhatároztuk, hogy ezentúl nem szolunk senkinek semmit. Meglátjuk még mennyit tudjuk tartani a lakást, mert úgysem fog senki sem idejönni, hogy megnézze ki fizeti a havi bért. És közben ugyebár keresünk egy új lakást és már beszéltünk kettő ügynökséggel és remélhetőleg ide is adják pár heten belül. És még lehet olcsóbban is megússzuk (Habár elkérnek 1 hónap bért, 1 és fél hónap bért garanciának és 3OO euró/fő kezelési díjat. Hogy kb. tudjátok milyen összegről beszélek. Novemberben ki kéne kotorjak a zsebemből 95O eurót és abból majd 4OO-at vissza kéne kapjak az év végén, ha le nem égetjük a lakást.)

Na de ezeket leszámítva, újból melózom Utrechtben. Várom az egyetemista segélyt és az ingyen utazó kártyát. Le kell fújjam a polgári bejegyzésemet, mert nem lesz jövő hétre semmi lakószerződés. Közben az egyetem gőzerővel megy előre. Jó három hét múlva már végzem az első periódust és jönnek a vizsgák. Csütörtök és Pénteken Utrechtben leszek, mert kell a zsé, de nagyon. Feliratkoztam újból a tavalyi JESSUP nemzetközi jog versenyre. Tavaly a híres UBB le se szarta. Itt már meghívtak az interjúra és ha minden jó lesz, bevesznek a csapatba. Felkészült staff fogja a csapatot útba igazítani és az egyetem fog minden költséget fedezni.

Azonkívül keresek egy olasz nyelv vizsgát. December végén lenne egy Amszterdamban, ami kb. az angol TOEFL-el egyrangú. Még meglátom arra is, hogy lesz időm és pénzem. Mi újat mondjak még? Föl kell iratkozzak egy másodszintű holland tanfolyamra is, de ugyebár most nincsenek üres helyek és ejsze már nem lesz se pénzem se időm rá. Azonkívül az élet mendegél szép lassan. Az ősz már bedugta az orrát a városba és reggel már csipdesi a szél a bringán ülő seggemet.

Hát kb. ennyi egyelőre. Kezd igazán napló jellege lenni a bloggomnak. De most ez van. Úgyis a „Holland Naplóba” írok mostanában. Elkezdtem az Coelho „Alkimistáját” is olvasni. Olaszul (legyen amivel most büszkélkedjek). Október végén Svájcban kéne meglátogassam Javier bátyámat.

Addig még sok idegesség és sok víz fog lefolyni a Maas-on, de valami lesz. Nem ártana egy ösztöndíj, de egyelőre még boldogulok anyagilag. Majd meglátom az új lakásszerződésnél mi lesz….Akkor jön majd a magunkra szarás.

Maastricht 22 Szeptember 2009

U.I. ÉS BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT MESE!!! (Ő igenis egy személy, tehát az előbbi cikk Mese kérésére volt és nem egy mese kérésére. Csak, hogy pontosítsunk). Nőj nagyra vallás tanárnéni

Sőőőő akkor magyarul is :D (Mese kérésére :D)

Szóval lássuk mi lesz ezzel az olasz cikkel. Azért, hogy egy kicsit elismételjük mi is történt az utóbbi napokban…A legnagyobb gond az a lakásunkkal kapcsolatos, az ok pedig egyszerű. Szerda reggel elmegyek az ingatlan ügynökséghez, hogy kissé beszéljek velük. Már ott voltunk a múlt héten is. Kérdem ha már elkészültek a szerződéseink, de ez a szőke holland, agyonzselézett alak rám néz és a következőt mondja „De én nem tudok semmit semmilyen szerződésről.” „Hogy-hogy nem tud semmit? Múlt héten beszéltem egy alakkal és azt mondta, hogy erre a hétre készen lesznek a szerződések.” – mondom én növekvő pulzussal. „Jaaa…..Hát ő sajnos még új és még nem igazán tudja itt a menetet”. És így az ipse megkér, hogy jöjjek vissza a következő nap, persze Marcóval és Alessióval, és így majd aláírhatjuk a szerződést.

Csütörtökön megjelenünk az útleveleinkkel csak azért, hogy megtudjuk, hogy habár a szerződések már elkészültek, a tulajdonos még nem 1OO %-osan biztos a dologban. Ez az a pont amikor az Erdélyi elveszti türelmét és fölidegeskedik „Mi a vén franc ez az egész maskara? Én már 250 eurót leadtam a szeptemberi hónapra és ráadásul még egy 200 eurós garanciát. Már háromszor beszéltem ezzel az asszonysággal, aki a tulajdonosnak tartja magát és most te nekem itt azt mondod, hogy ő nem 100 %-osan biztos?!”. Ezek után egy újabb tipikus holland bomba, ami igazán azt a hitet kelti bennem, hogy ebben az országban senki sem dolgozik igazán, hanem csak a pénzt zsebelik. Kiderül, hogy az asszonyság nem is igazán a tulaj, hanem egy közvetítő közöttünk, az ügynökség és az igazi tulaj között, aki egy újabb cég és nem egy személy Há mi a franc!! Én már nem tudom, hogy-hogyan működnek a dolgok. És most Hétfőn nyakkendősen elmegyünk ehhez az újabb ügynökséghez (vagy micsoda) és mint felnőtt emberek beszélünk velük, mert már elegem van a sok beszédből. (Ja és nem is mondtam, hogy a kedves, idős szomszédaink fölhívták a tulajt, hogy talán nem mi lennénk a legjobb választás).

… Tegnap ugyebár ügyes fiúk voltunk. Kitakarítottuk a konyhát, eldobtuk a szemetet (amit ugyebár szét kell választani), azután találtunk egy mosodát a ruháinknak, mert még nincs mosógépünk. Az edény mosó már nem működik, tehát egy napi edényt is el kellett mosni.

A jövő héten már Utrechtben kell dolgozzak egy (vagy két) napot. Azonkívül ott vannak a házi feladatok és reméljük jövő héten megkötjük a szerződést és ezáltal bejegyezhetjük magunkat a polgármesteri hivatalnál. Egy újabb jó hír, hogy végre megadták a munkaengedélyem, amit majd az IB-Groepnak kell továbbítsak és remélhetőleg megérkezik az egyetemista segély.

Viszlát mindenkinek. Reméljük, hogy a következő alkalommal is tudok olaszul írni.

U.I. Ja és az egyetemen a számítógépes rendszer sem működik, ahogy kéne.

Maastricht, 2009 szeptember 13

Mio primo articolo in italiano

Dunque, vediamo che succederà con questo articolo italiano. Solo per recuperare un può tutte che hanno successo in questi ultimi giorni…Il Più grande problema e quello della nostra casa, e il motivo e semplice. Mercoledì mattina vado al’agenzia immobiliare per parlare con loro. Gia siamo stati di la una settimana fa. Chiedo se hanno fatto i contratti, ma questo olandese con i capelli tipici biondi, con tanto gel, mi guarda e dice “Ma io non so niente de nessun contratto”. “Ma come non sapete niente? Ho parlato con questo ragazzo e lui mia detto che’l contratto sarra pronto questa settimana” – dico io con il polso crescendo. “Aaa.hh…No, lui era nuovo qui e non sapeva come fare le cose”. E cosi questo mi dice di ritornare il prossimo giorno, con Marco e Alessio, e cosi possiamo segnare i contratti. Giovedì andiamo di la con i nostri passaporti solo per sapere che i contratti sono pronti ma il proprietario non e sicuro 100% se ne vuole di la. Questo e’l momento quando il Transilvano perde la sua pazienza e si arrabbia “Ma che cavolo e questa stronzata?! Io gia ho pagato 250 euro per settembre, ho pagato 200 euro per il deposito, ho parlato 3 volte con questa donna che dice che lei e’l proprietario, e tu adesso mi dici che lei non e 100% siccuro”. Dopo questo circo una nuova bomba, tipica olandeze che mi fa adesso essere sicuro che in questo paese nessuno non lavora, solo prendono i soldi. Scopriamo che quella donna non e’l proprietario, e solo un intermediario tra noi, l’agenzia e il proprietario vero, che e una azienda e non una persona. Ma che cavolo!! Io gia non so niente come funziona. E adesso Lunedì prendiamo le cravatte con i ragazzi e andiamo a questa azienda (o non so che cosa e) e parliamo come i uomini maturi per che gia sono pieno di queste telefonate. (Ha, non vi ho detto che i nostri vicini vecchi hanno telefonato a’l proprietario per dire che forse questi tre non sono la scelta più buona)…

… Ieri siamo stati ragazzi bravi. Abbiamo pulito la cucina, buttato via la spazzatura (che si deve separare qui), dopo abbiamo trovato un posto per lavare i nostri vestiti, perché non abbiamo una lavatrice. Il nostro lavastoviglie non funziona e cosi dobbiamo lavare tutti i piatti di nuovo.

La prossima settimana gia devo andare ad Utrecht per lavorare un (forse due) giorno. Ho i compiti da fare, speriamo che possiamo segnare il contratto e fare la registrazione alla comune. Un’altra buona notizia che adesso ho il mio permesso de lavoro, lo devo inviare a IB Groep e speriamo che mi danno il finanziamento per gli studenti.

Ciao ragazzi. A dopo, e speriamo che anche la prossima volta scriverò qualcosa in questa lingua.

P.S. A, e neanche’l sistemo informatico dalla università non funziona bene…

Maastricht, 13 Settembre 2009