I just have a face for it ;) …

Mielőtt arról beszélnék, hogy a bőrömből ugrok ki a boldogságtól, mert végre van hivatalos lakásszerződésem és a mesteri cserém is végre befejeződött, kissé mesélnék arról, hogy igaz, hogy a RUHA TESZI AZ EMBERT!!! Ha nem a ruha, legalább a szakáll.

Kb. kettő éve hordok folytonosan szakállt. Mikor körszakáll, mikor kecske, mikor bajusz, mikor 5 napos borotválatlan. Jelenleg az öt napos borotválatlan a stílus. Mindig is kedveltem a kapucnis felsőket, rajta tavaszi kabáttal de most már egyre kedvelem a kalapokat és símédereseket is. Sőt az egyik új kalapommal tisztán Rocky Balboanak mutatok. Most mi az érdekes ebben? Hogy valami módon én nagyon is vonzom azokat az embereket, akiket mások elkerülnek. (Plusz, hogy sötétebb bőrű és hajú kelet európai is vagyok. Már többször megkérdezték ha nem-e Marokkó kedves tájairól pottyantam ide ).

Íme a példák:

-         Múlt évben Utrechtben szegény Adela nem tudott lopott bingához jutni, mert egyik bringa kupec sem állította meg. Engem mindem második este, valamelyik sötét utcában megállítottak a szürke alakok és kérdezték „Fietsen, Fietsen? – Bringa, Bringa?”

-         Általában, amikor segíteni akarok az öreg hölgyeken, mogorván visszautasítanak. Előtte persze mindig fentről le átvizsgálnak. „Aham, trógerül öltözik, bevándorló, szakállas. Biztos akar valamit tőlem” – kb ez megy végbe a nyanya fejében.

Na de azért ma már egyenest drogkereskedőnek néztek. Fél órát kellett várjak az állomáson, hogy az új lakótárssal beszéljük meg a szoba dolgot. Várás persze, hogy a Maastrichti vonatállomás előtt történt, és persze, hogy ez az a hely ahol minden drog kupec (bevándorlók mind) tanyázik. Ugyanis itt folyik jól a drogturizmus. A belga és a német ifjaktól hemzsegnek a coffeshopok.

Na és várás közben 4-szer kérdezték meg tőlem a kupecek ha netán akarok valamit. Először hollandul, majd arabul, aztán már angolul is. Közben az utca másik felén figyeltek a rendőrök is. Ezek tudják, hogy mi megy végbe de sosem szólnak bele. Én ráztam a fejemet, hogy „Nem”. Na közben megjelenik egy hülye-lüke-drogmuki, aki kb. úgy nézett ki, mint a Trainspotting főszereplője (gatya a segge alatt, mosatlan, kb 19 éves és drogos, besüppedt szemek, nyálazó száj és fehér, mint a fal) és ő már egyenest kereskedőnek nézett. Ő már hozzám jött, hogy vegyen „some stuffot” tőlem.

Persze, hogy a hülye gyerek alig akarta megérteni, hogy nekem nincs árulni való „stuffom” és még megsértődve ment el, hogy nem akartam neki semmit sem eladni. Lehet még anyámba is elküldött, de most mit kezdjek ki egy efféle salakkal.

Na e mellett a jegyellenőrök folytonos kétkedése, amikor a nyakkendős ingyen utazó kártyámra néznek minden áldott alkalommal (és jól megnézik, hogy biztos én vagyok az) éppen csekélységnek tűnik.

Maastricht, 2 November 2009

Újabb holland bürökrácia – IB Groep beszélgetés – nyelvtan mellőzve

Fél kettő…Péntek…Utrechtben…Kaja szünet helyett újabb bürökcrácia…beszélgetés az IB-Groep alkalmazottal…

-         Jó napot

-         Jó napot

-         Mivel segíthetni?

-         Kettő darab kérdéssel jönni önhöz. Első, hol lenni pénz szeptemberre, kettő mikor kapni meg ingyen utazó kártyát?

-         Ön már leadni kérvényt?

-         Ja, három hónappal mai nap előtt.

-         És még nem kapni meg pénzt?

-         Nem, azért lenni itt. Szóval nézni meg a rendszerben mért nem kapni én meg pénzt.

-         Sajnos rendszer nem működni ma…

-         Hmm, lenni tipikus. Na de próbálni meg még egyszer.

-         Tehát. Itt az lenni, hogy ön jogosult pénzre.

-         Igen, én tudni. Kérdés mért nem lenni pénz én bankszámlámon?

-         Itt azt írni, hogy ön jogosult lenni rá, de pénzt levonni ön kölcsönéből. Ami lenni 52O Euró…

-         Milyen kölcsönről beszélni ön? Én nem venni fel semmi kölcsön maguktól. Ön nézni szépen utána.

-         Sajnos rendszer nem működni ma…

-         És csak úgy nem adni nekem meg pénzt, anélkül, hogy szólni….Na jól lenni, mi mellőzni ezt most. Hol lenni ingyen utazó kártya?

-         Itt az írni, hogy lenni elküldve…

-         Na igen, de hova lenni elküldve? Én most Maastrichtban lakni és küldeni levelet egy hónapja, hogy megváltozott enyém cím. Megvan levél?

-         Hm, én nem nézhetni meg most  .

-         Igen, én tudni. Sajnos rendszer nem működni ma…

-         Pontosan.

-         Tehát mégis hol lenni kártya?

-         Hát mi küldeni levél ön címére. Levélben kód, kóddal el kell menni postára. Postán venni fel ingyen utazó kártyát.

-         Na ez lenni nagyon jó. (Érezni iróniát beszédben)  És melyik címen lenni levél?

-         Én nem tudni. Sajnos rendszer nem működni ma…

-         Enyém úr, nekem két cím lenni Utrechtben. Most én menni el mindkettőhöz?

-         Sajnos igen. Amíg rendszer nem működni, addig nem tudni megmondani hol van levél. De hétfőn lehet visszajönni…

-         Ön nem érteni meg, hogy én azért lenni itt, mert túl drága lenni út Maastrichtból. Én nem tudni itt lenni minden nap.

-         Ja, igen. Menni akkor Sittardba, város közelebb lenni Maastrichthoz és rendszer működni majd jövő héten.

-         Köszönöm. Viszlát

-         Viszlát

 

Közben lejárni ebédszünet. Felhívni menedzsert, hogy én késni, de majd bepótolni este. Buszjegy, szaladás. Megnézni régi címeken postaládát. Csak egy levél, hogy ők levonni segélyt nem létező „kölcsönből”. Semmi levél ingyen utazó kártyáról. Elrohanni postához. Beszélni szép nagy kék szemekkel duci nénivel. Duci néni kedves lenni és keresni kártyát kód nélkül, csak név szerint. Duci néni nem találni kártyát, én lenni ideges és kezdeni átkozódni. Most várni a jövő hétig, mert sajnos rendszer nem működni ma…

U.I. Kezdetleges nyelvtan használata, hogy olvasó érteni meg, miféle emberekkel van írónak dolga minden héten.

 

Lenni írva Maastrichtban…2009 Okt. 10

Könyvtárban…Párbeszéd a kelet-nyugat európai fejemben…

Pénztárca, szemüveg, fénymásolt könyv, üdítő és toll az asztalon. Laptop az ölemben, táska mellettem, szőke német alak az asztal alatt….Hol? Az asztal alatt…És mit csinál ott? Alszik, mi mást csinálhat az asztal alatt….Német csávó asztalán vaskos könyv, laptop, ernyő, asztala mellett szék, asztala alatt Ő…Igen a német csávó…Mit csinál? Már mondtam, hogy alszik…Mért alszik? Valószínűleg a vaskos könyv az oka. Na de mért pont az asztal alatt alszik? Hát most törje a hátát a széken? Hát, igen de azért mégis könyvtárban vagyunk. Na és? Ő hol kéne most pihenjen? Ott van hely, a szőnyeg puha és tiszta, feje alatt a táskája… Hát ja, de azért ez mégis nem a jólneveltség jele. Nézzél körül…Szerinted zavar valakit? Szerintem nem. Nem csinált semmi rosszat. Fáradt volt, a szőnyeg puha és valószínűleg jó meleg. A táska kényelmes. Mért ne feküdjön be az asztal alá?

Felkel a csávó. Rám néz álmos szemekkel, megvakarózik.

- Jól aludtál tesó?

- Jól biza. Szükségem volt rá…

- Kényelmes?

- De még mennyire.

Párbeszéd vége. Fejben és fejen kívül is.

Maastricht, fél kettőkor, valamikor október elején, a könyvtárban, 2009-ben

Gashi (Gási) vagy Szilárd?

Hmmm…Na ez jó kérdés. Keresztlevelemben még ékezetes SZILÁRD szerepel. Majd jött az ötödik osztály és akarva, akaratlanul rám ragadt a GÁSI becenév (név?). Nyolcadik osztály végén már a kis kártyán is ott szerepelt a becenév. Amikor elkezdtem a líceumot már annyira rám ragadt ez a becenév, hogy szüleimen és közeli rokonaimon kívül, már mindenki GÁSI-nak szólított. Telt múlt az idő. A négy év líceum alatt már a tanárok is így szólítottak, az utcán mindenki így szólított: román, magyar, amerikai. Közben néha-néha Kicsi GÁSI lettem, mert a testvérem ő volt A Nagy GÁSI. Ez már nem egy egyszerű becenév lett. Így ismert mindenki, pár emberen kívül, így szólítottak ki a táblához, így szólítottak meg az utcán, így kerestek az otthoni telefonon és egyszerűen Gási lettem. Sok olyan ember volt aki már nem tudta valódi nevemet, hiszen hosszú is, meg néha magyaroknak is nehéz észben tartani, hát még akkor románnak vagy külföldinek.

Azután jött az egyetem. Egyetemen már egyenest így mutatkoztam be. Itt kezdődött a becenév elnemzetköziesítése (na ez aztán szó) is, GASHI végeredménnyel. Ezzel a névvel kezdtem a Bogáncsban táncolni, így ismertek a Szamócában, a Kollégiumban, most már az egyetemen is. Közben az egyetemi tanárok vagy egyéb más kollégák, csak egyszerűen GÁSPÁR-nak szólítottak. (néha még az ÚR vagy Domnul jegyzőt is odabiggyesztették).

Két évvel ezelőtt a bloggomat is elindítottam. Itt már gashicsavargó-ként jelentem meg, de az alap az mégis ott volt, a nemzetközibb GASHI. Utrecht, a Parnassos és minden új nemzetközi kolléga csakis így ismert. Ez volt a legegyszerűbb bemutatkozási forma.

Pár hónappal ezelőtt a dolgok változni kezdtek…Új holland tartózkodásom már másképp kezdődött. Két hónap  munka alatt, már a Szilárd (vagy ékezet nélkül) név ragadt újból rám. Ez volt a name tag-emen, így szólított a menedzser és mindenki más. Szerinte ez könnyebb, mint a Gashi. Érdekes módon azelőtt mindenki más fordítva mondta.

Maastrichtban már újból Szilárd lettem. Több magyar kolléga így szólít, így szólítanak az olasz lakótársaim, a JESSUP csapattársaim, a tanárok. És több, mint tíz év Gási/Gashi után újból a Szilárd kezd előtérbe kerülni. Volt egy időszak amikor valódi nevemre egyszerűen már nem reagáltam. Nem tudom ha azonosulás kérdése lesz, vagy nem, de valószínűleg kezdek a Gashi-ból alábbhagyni. Már rendesen reagálok a Szilárd névre (újból) és majd meglátom ha lesz valami identitás dolog is mindebben, vagy nem. De szólítson mindenki úgy, ahogy megszokta, csak érdekes, hogy újból kezdek valódi nevem szerint bemutatkozni.

Maastricht, Okt.3, 2009

Pakolunk vagy nem?

Már a negyedik maastrichti hetemet emésztem és a lakás ügyben nem állok jobban, mint ezelőtt egy hónappal, amikor még Utrechtben kezdtem magamra tojni, hogy nem találok lakást…

Nemrég értem haza a kurzusokról, most pedig egy jó hűsítő balzsam ecetes Mozzarella után degedek a balkonon. Egyszerűen a holland felfogást alkalmazom és közömbösen hagy már minden. Egy hónap hajhura után már elegem van. És mindhármunknak….Az elején az eget leesküdte az asszonyság, hogy igenis három ember is lakhat a tömbházban. Majd kezdődtek a gondok a 80 év feletti szomszédokkal. Kicseréltük a függönyeinket, betartottunk minden szabályt de a tulaj megváltoztatta előbbi jóváhagyását. Közben kiderült, hogy ugyebár ő nem is a tulaj, hanem egy Hollandia szerte működő lakásügynökség képviselője. Közben kiderült, hogy a második (csakis iratokat kezelő) ügynökség nem tudja kiadni a szerződéseket, mivel az előzők nem egyeztek bele. Ezt követte kettő darab hét telefonálgatás, ami szépen haladt, majd veszekedéssel folytatódott, majd újból szép hangon. Megszereztük a lakó egyesület jóváhagyását is, de már ez sem segített. Ma jött a végső válasz „Nem, nem. Beszéltem a főnökeimmel, de nem akarnak három fiút egy lakásban”. Ugyebár az már nem számított, hogy felettünk ugyanakkora lakást adtak ki 3 német lánynak, akik szegénykék mondjuk módos családból származnak, kocsival járnak és hotel szoba szerű lakásban éldegélnek. Ugyebár valószínűleg a mi csóró seggünk, IKEA-s bútorunk és rozsdás bringáink nem emelkednek föl az ők szintjükre.

Tehát ma megjött a VERDICT. Nem és nem. Tehát ez azt jelentené, hogy a két előző olasz lakótárs kéne felezze a költségeket, de havi 375/fő már nekik is sok. (A francba, nem Párizsban bérlünk hanem egy 12O ezer lakosú városban). Tehát mi is elhatároztuk, hogy ezentúl nem szolunk senkinek semmit. Meglátjuk még mennyit tudjuk tartani a lakást, mert úgysem fog senki sem idejönni, hogy megnézze ki fizeti a havi bért. És közben ugyebár keresünk egy új lakást és már beszéltünk kettő ügynökséggel és remélhetőleg ide is adják pár heten belül. És még lehet olcsóbban is megússzuk (Habár elkérnek 1 hónap bért, 1 és fél hónap bért garanciának és 3OO euró/fő kezelési díjat. Hogy kb. tudjátok milyen összegről beszélek. Novemberben ki kéne kotorjak a zsebemből 95O eurót és abból majd 4OO-at vissza kéne kapjak az év végén, ha le nem égetjük a lakást.)

Na de ezeket leszámítva, újból melózom Utrechtben. Várom az egyetemista segélyt és az ingyen utazó kártyát. Le kell fújjam a polgári bejegyzésemet, mert nem lesz jövő hétre semmi lakószerződés. Közben az egyetem gőzerővel megy előre. Jó három hét múlva már végzem az első periódust és jönnek a vizsgák. Csütörtök és Pénteken Utrechtben leszek, mert kell a zsé, de nagyon. Feliratkoztam újból a tavalyi JESSUP nemzetközi jog versenyre. Tavaly a híres UBB le se szarta. Itt már meghívtak az interjúra és ha minden jó lesz, bevesznek a csapatba. Felkészült staff fogja a csapatot útba igazítani és az egyetem fog minden költséget fedezni.

Azonkívül keresek egy olasz nyelv vizsgát. December végén lenne egy Amszterdamban, ami kb. az angol TOEFL-el egyrangú. Még meglátom arra is, hogy lesz időm és pénzem. Mi újat mondjak még? Föl kell iratkozzak egy másodszintű holland tanfolyamra is, de ugyebár most nincsenek üres helyek és ejsze már nem lesz se pénzem se időm rá. Azonkívül az élet mendegél szép lassan. Az ősz már bedugta az orrát a városba és reggel már csipdesi a szél a bringán ülő seggemet.

Hát kb. ennyi egyelőre. Kezd igazán napló jellege lenni a bloggomnak. De most ez van. Úgyis a „Holland Naplóba” írok mostanában. Elkezdtem az Coelho „Alkimistáját” is olvasni. Olaszul (legyen amivel most büszkélkedjek). Október végén Svájcban kéne meglátogassam Javier bátyámat.

Addig még sok idegesség és sok víz fog lefolyni a Maas-on, de valami lesz. Nem ártana egy ösztöndíj, de egyelőre még boldogulok anyagilag. Majd meglátom az új lakásszerződésnél mi lesz….Akkor jön majd a magunkra szarás.

Maastricht 22 Szeptember 2009

U.I. ÉS BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT MESE!!! (Ő igenis egy személy, tehát az előbbi cikk Mese kérésére volt és nem egy mese kérésére. Csak, hogy pontosítsunk). Nőj nagyra vallás tanárnéni

Sőőőő akkor magyarul is :D (Mese kérésére :D)

Szóval lássuk mi lesz ezzel az olasz cikkel. Azért, hogy egy kicsit elismételjük mi is történt az utóbbi napokban…A legnagyobb gond az a lakásunkkal kapcsolatos, az ok pedig egyszerű. Szerda reggel elmegyek az ingatlan ügynökséghez, hogy kissé beszéljek velük. Már ott voltunk a múlt héten is. Kérdem ha már elkészültek a szerződéseink, de ez a szőke holland, agyonzselézett alak rám néz és a következőt mondja „De én nem tudok semmit semmilyen szerződésről.” „Hogy-hogy nem tud semmit? Múlt héten beszéltem egy alakkal és azt mondta, hogy erre a hétre készen lesznek a szerződések.” – mondom én növekvő pulzussal. „Jaaa…..Hát ő sajnos még új és még nem igazán tudja itt a menetet”. És így az ipse megkér, hogy jöjjek vissza a következő nap, persze Marcóval és Alessióval, és így majd aláírhatjuk a szerződést.

Csütörtökön megjelenünk az útleveleinkkel csak azért, hogy megtudjuk, hogy habár a szerződések már elkészültek, a tulajdonos még nem 1OO %-osan biztos a dologban. Ez az a pont amikor az Erdélyi elveszti türelmét és fölidegeskedik „Mi a vén franc ez az egész maskara? Én már 250 eurót leadtam a szeptemberi hónapra és ráadásul még egy 200 eurós garanciát. Már háromszor beszéltem ezzel az asszonysággal, aki a tulajdonosnak tartja magát és most te nekem itt azt mondod, hogy ő nem 100 %-osan biztos?!”. Ezek után egy újabb tipikus holland bomba, ami igazán azt a hitet kelti bennem, hogy ebben az országban senki sem dolgozik igazán, hanem csak a pénzt zsebelik. Kiderül, hogy az asszonyság nem is igazán a tulaj, hanem egy közvetítő közöttünk, az ügynökség és az igazi tulaj között, aki egy újabb cég és nem egy személy Há mi a franc!! Én már nem tudom, hogy-hogyan működnek a dolgok. És most Hétfőn nyakkendősen elmegyünk ehhez az újabb ügynökséghez (vagy micsoda) és mint felnőtt emberek beszélünk velük, mert már elegem van a sok beszédből. (Ja és nem is mondtam, hogy a kedves, idős szomszédaink fölhívták a tulajt, hogy talán nem mi lennénk a legjobb választás).

… Tegnap ugyebár ügyes fiúk voltunk. Kitakarítottuk a konyhát, eldobtuk a szemetet (amit ugyebár szét kell választani), azután találtunk egy mosodát a ruháinknak, mert még nincs mosógépünk. Az edény mosó már nem működik, tehát egy napi edényt is el kellett mosni.

A jövő héten már Utrechtben kell dolgozzak egy (vagy két) napot. Azonkívül ott vannak a házi feladatok és reméljük jövő héten megkötjük a szerződést és ezáltal bejegyezhetjük magunkat a polgármesteri hivatalnál. Egy újabb jó hír, hogy végre megadták a munkaengedélyem, amit majd az IB-Groepnak kell továbbítsak és remélhetőleg megérkezik az egyetemista segély.

Viszlát mindenkinek. Reméljük, hogy a következő alkalommal is tudok olaszul írni.

U.I. Ja és az egyetemen a számítógépes rendszer sem működik, ahogy kéne.

Maastricht, 2009 szeptember 13

Mio primo articolo in italiano

Dunque, vediamo che succederà con questo articolo italiano. Solo per recuperare un può tutte che hanno successo in questi ultimi giorni…Il Più grande problema e quello della nostra casa, e il motivo e semplice. Mercoledì mattina vado al’agenzia immobiliare per parlare con loro. Gia siamo stati di la una settimana fa. Chiedo se hanno fatto i contratti, ma questo olandese con i capelli tipici biondi, con tanto gel, mi guarda e dice “Ma io non so niente de nessun contratto”. “Ma come non sapete niente? Ho parlato con questo ragazzo e lui mia detto che’l contratto sarra pronto questa settimana” – dico io con il polso crescendo. “Aaa.hh…No, lui era nuovo qui e non sapeva come fare le cose”. E cosi questo mi dice di ritornare il prossimo giorno, con Marco e Alessio, e cosi possiamo segnare i contratti. Giovedì andiamo di la con i nostri passaporti solo per sapere che i contratti sono pronti ma il proprietario non e sicuro 100% se ne vuole di la. Questo e’l momento quando il Transilvano perde la sua pazienza e si arrabbia “Ma che cavolo e questa stronzata?! Io gia ho pagato 250 euro per settembre, ho pagato 200 euro per il deposito, ho parlato 3 volte con questa donna che dice che lei e’l proprietario, e tu adesso mi dici che lei non e 100% siccuro”. Dopo questo circo una nuova bomba, tipica olandeze che mi fa adesso essere sicuro che in questo paese nessuno non lavora, solo prendono i soldi. Scopriamo che quella donna non e’l proprietario, e solo un intermediario tra noi, l’agenzia e il proprietario vero, che e una azienda e non una persona. Ma che cavolo!! Io gia non so niente come funziona. E adesso Lunedì prendiamo le cravatte con i ragazzi e andiamo a questa azienda (o non so che cosa e) e parliamo come i uomini maturi per che gia sono pieno di queste telefonate. (Ha, non vi ho detto che i nostri vicini vecchi hanno telefonato a’l proprietario per dire che forse questi tre non sono la scelta più buona)…

… Ieri siamo stati ragazzi bravi. Abbiamo pulito la cucina, buttato via la spazzatura (che si deve separare qui), dopo abbiamo trovato un posto per lavare i nostri vestiti, perché non abbiamo una lavatrice. Il nostro lavastoviglie non funziona e cosi dobbiamo lavare tutti i piatti di nuovo.

La prossima settimana gia devo andare ad Utrecht per lavorare un (forse due) giorno. Ho i compiti da fare, speriamo che possiamo segnare il contratto e fare la registrazione alla comune. Un’altra buona notizia che adesso ho il mio permesso de lavoro, lo devo inviare a IB Groep e speriamo che mi danno il finanziamento per gli studenti.

Ciao ragazzi. A dopo, e speriamo che anche la prossima volta scriverò qualcosa in questa lingua.

P.S. A, e neanche’l sistemo informatico dalla università non funziona bene…

Maastricht, 13 Settembre 2009

Az első Maastrichti hét….

Miközben a napok telnek, úgy alakul a Maastrichti életem is…Az egyetemen egyelőre hatalmas felfordulás, mivel most váltottak új számítógépes rendszert. Jelenleg még nem jegyeztek be semmilyen kurzusra, de az egyetemisták egyharmadával ez a helyzet. Tehát egyelőre ezért nem idegeskedek. Nincs mért…. A szobával kapcsolatosan, rendkívül szerencsés voltam, hisz két olasszal lakom, Alessio és Marco. Nyitott, komoly és segítőkész emberek, tehát jó kollégákra találtam. Ma elmentünk az ingatlan irodához is. Szerencsére csak egy normális összegű garanciát kellett letegyek. Állítólag a kulcsaim is meglesznek holnapra. A munkaengedélyem meglesz a jövő hét elején. Úgyis szeptember végéig most nem fogok dolgozni.

Tegnap Alberto ismerősöm fölajánlott egy terep bringát, ha megjavítom a hátsó kerekét. Egy új belső árába került az új bringa. Tehát most a szállítást is elrendeztem, na de mért írom ezt a kis bejegyzést…A mai reggel miatt…Nem tudom, hogy röhögjek, vagy rázzam a fejem, hogy mennyire bugyuta lehet ez a társadalom. Tegnap nem akartam a bringámat kint hagyni, hisz nem volt mivel lekössem, ezért elhatároztam, hogy a folyosón hagyom. Nos annyit kell tudni, hogy az új panel (tömbház) lakásban 3 egyetemista lakás kivételével, a többi szobákat hetven éves holland öregek lakják. Eddig semmi gond nem volt az öregekkel, de ma reggel nagy döngetésre ébredünk meg. Valaki döngeti az ajtót….Föltápászkodom. Gondolom, nem ártana egy nadrágot is húzni hisz nem bugyogóban fogok ajtót nyitni. Na és láss csodát. Egy pocakos öreg fölháborodva kezd szájalni. „A tied a bicikli??!!! Mert pont a nyomorék asszony kocsija mellett hagytad (olyan mint egy aranyos kis golfkocsi, majd el kell lopjam). Hogy ilyesmit…”. Közben a csipáimat törlöm. Nem igazán értem mi a baja. „Ahumm….Ja. Az enyém. Na de azért lehet szebben is beszélni. Nem tudtam, hogy nem szabad otthagyni.” Mielőtt bevágtam volna az ajtót, utánam ordította, hogy azért ő akar beszélni Alessioval. Közben megisszuk a kávénkat,  röhögünk egyet, megjárjuk az ingatlan irodát és kiderül, hogy az ingatlan irodát már 5 darab tata és mama hívta föl. Fölháborodva persze, hogy idegen emberek járnak a panel lakásban. Mármint én és egy ártatlan lengyel lány aki nálunk ebédelt….Uhhhh…nagy veszély. Közben hazaérünk, Alessio elmegy beszélni a másikkal és egyéb érdekes dolgok derülnek ki. Na itt meg kell fogózkodni. Fölsorolás lesz:

1. Mi az, hogy félmeztelenül járunk a lakásban, hisz az egyik ablakon nem volt függöny és ma reggel egyik mama meglátta a félmeztelen Marcot. (Lehet meg is kívánta)
2. Mi az, hogy kék függöny van az egyik ablakunkon. Hogy lehet így vendégeket fogadni, hisz ők majd megmondják, hogy milyen lakónegyed ez, ahol kék függöny van a többi száz szürke mellett.
3. Mi az, hogy szemetet láttak a konyhánkban és, hogy kitesszük a törülközőt a balkonra. Nem oda tesszük a dolgokat száradni.
4. Mi az, hogy idegen emberek (én, csak most már nem vagyok, hisz kifizettem a bérem és a garanciát, és persze a lengyel lány) járkálnak nálunk.
5. Mi az, hogy az egyik ablakon nincs függöny, hisz így a vendégük láthatja a mi szemetünket.
6. Mit gondolunk, hogy itt egyetemista zóna van??!!

Nos annyit elárulok nektek, hogy én még ennél rendesebb egyetemista lakást nem láttam Hollandiában. Minden tiszta, szépen be van rendezve, eddig még nem dorbézoltunk. Közösen főzünk és eszünk. Nem dübörög a zene. Nem koslatunk részegen. Illedelmesen köszönünk.

Ha legközelebb valaki is valamit mond, nem az anyjába fogom elküldeni mert annál civilizáltabb lettem (nahát!!) hanem majd szépen megmondom, hogy:

1. Mi az, hogy bemer nézni a lakásomba!!!
2. Mi az, hogy kritizál engem, amikor egész nap semmi más dolga nincs, mint utánunk leskelődni.
3. Mi az, hogy függönyt kell cseréljünk. Fizeted a függönyt tata, kicserélem.
4. Mi az, hogy egyáltalán kimered tátni a szádat, hisz én fizetem a bért. Az én lakásomban ha akarok, épp csóré seggel járok!

Úgy hiszem ezek az öreg múmiák nem tudják milyen más országban élni. Lennél te otthon vén tata és akkora két seggberúgással távoznál, hogy a lábad sem érné a földet. Nagyanyámék kapálnak ezek meg a nyugdíjukat nincs mire szórják és egyetemistákkal kezdenek ki. Sorry opa, maar ik komt uit Roemenje en Roemenje is en andere land dan Nederland.

Maastricht szep. 3, 2009

Gashinak…

“Hogy érezd és tudd, hogy gondoltunk és gondolunk rád! (S reméljük, most mosolyogsz!)

Vigyázz magadra és kitartást!

sok-sok szeretettel

Galurszág “

“So that you feel and know, that we were and we are thinking about you!  (And we hope you are smiling now!)

Take care and endure!

with much love

Galurszág “

Köszönöm szépen mindenkinek. Ez nagyon jókor jött. Galurszág rulllzzz

Thanks a lot guys. It came at the right moment. Galurszág rullllzzz

Nyári frusztrációk és kezdődik a befosás…

Nem gondoltam volna, hogy cikket kell majd erről is írjak de már ismét kezd tele lenni a tököm a folytonos, véget nem érő bürökráciával. Röviden bemutatnám, hogy megint miféle keresnivalóm van Hollandiában.

2OO8 Decemberében visszajöttem egy hétre Utrechtbe, hogy valahogyan tegyem rendbe gondolataimat. Akkor jött a remek ötletem, hogy netán nem ártana egy mesterit is elvégezni errefele, hisz valahogyan másképp mutat egy itteni, mint egy otthoni mesteri. Elhatároztam, hogy Maastrichtba fogok feliratkozni. Tehát ugyebár, mivel már fölemésztettem az Erasmus lehetőségemet egy évvel azelőtt, saját magam vágtam neki… Semmi gond, hisz nem hátrálok meg semmi bürökráciától. Fölveszem a kapcsolatot a Maastrichti egyetemmel….közben millió egy papír, fénymásolás, csomó pénz a hiteles fordításért, villámgyorsan elfutni Nagybányáig egy TOEFL vizsgáért (114 pont 12O-ból, ezzel nyugodtan mehettem volna Oxfordba is, csak ott már van ismerősöm). Minden papírt elküldeni Január elejéig hisz a Huygens ösztöndíjat akartam megpályázni. (1O ezer euró, tehát nem kis összeg)….Közben készülj a JESSUP nemzetközi szimulált per versenyre, közben szessziózzál és tarts életben egy kapcsolatot….

Az elmúlt félévem egy hihetetlen idegemésztő időpontok összegzése. Maastrichtból érkezik a levél. Jujjj be jó!!! Fölvettek. Persze 16OO euró a tandíj, na meg kb 65O-7OO a havi költségek. Érkezik a válasz az ösztöndíjtől… száraz és sovány válasz „Sorry you have not been accepted”. Oki…Folyik az élet, a szesszió, az egyetem, a bulik…közben megpróbálok még egy kelet európaiaknak szánt holland ösztöndíjat és a Friends make the Difference ösztöndíjat. Megint 2 hónapnyi várás és idegesség, amikor nem tudod mit tegyél. Válasz: „Ez van…Nincs zsé”. Közben elkezdem a tézisemet írni, megjárom Amerikát, lejár a Jessup… Próbálkozom a CNBSS-nél és Patriciunál. A feltételek között, persze az is ki van kötve, hogy csak úgy adnak pénzt, ha visszajössz az országba, ugyanannyi időre, mint amennyire kimentél. Egy nagy Lóó…szt. Ezzel úszna a brüsszeli karrier, amire vágyom. Közben megpróbálom az ETDK-t, amiről kiderül, hogy egy nagy előre elrendezett lószar. Kár volt azért időt pazarolni. Tehát onnan se jött be semmi zsé. Semmi gond. Találok egy internshipet Amszterdamban. Megint millió egy papír…. Közben írom az államvizsgám, jönnek az új vizsgák, nosztalgia és részegségek, kineveznek „şef de promoţie”-nak (négy év alatt asszondják, hogy a legnagyobb volt a médiám, vagy efféle). Elmondom a nagy speechet (ami rövid volt), anyu, apu és nagy famili sír. Közben várom a válaszokat, befejezem a tézist, be is mutatom. Június 15 körül járunk. Jön a válasz Amszterdamból…”Sorry, but there were too many exceptional applicants and bla bla bullshit”.

Ez volt a nyár eleji krízis. Augusztus végén kezdem az egyetemet, valami zsé van félretéve, amivel elélnek két és fél hónapig, de csak annyi. Lefoglalom a repülőt június 29-re és azelőtt két nappal írok a volt menedzseremnek. „Fel tudsz venni két havi melóra?”. Jön a válasz „Ülj a repülőre. Tudod, hogy itt mindig van helyed”. Annyi nagy akadémikus szar és pofon után, kisegít a volt munkaadóm. Még nincs szállásom Utrechtben. 28-án megtudom, hogy mégis lesz. 26O euró egy hónapra (remek ár!!), hatalmas szoba, központ…Idejövök. Pár napig hosztel, majd átveszem a szobám….

A nyarat már megírtam. Sok meló, amennyit csak lehet. Nagymamák, ivások, néha egy-egy poker-, filmest vagy hasonlók és közben már egy hónapja keresem a szállást Maastrichtban…. De itt jönnek megint a gondok. Kétszer kiderül, pont szerződés megkötés előtt, hogy a szoba épp Belgiumban van.

Elmegyek az IB-Groephoz, ugyanis, mint holland egyetemista jogod van egy havi 256 eurós állami, vissza nem térítő segélyre és ingyen utazásra. Leadom a papírjaimat még július elején és a munkaszerződésemet (hisz nem szabad több, mint 1O ezer eurót megkeressél egy év alatt). Pár hét múlva jön egy levél. Valami nincs rendben a munka engedéllyel. Sajnos igen. MÉG KELL MUNKAENGEDÉLY!!!!! Tehát beszélek a menedszerrel, ismét ő is megtesz mindent, jön a válasz, hogy kész lesz pár hét alatt. De addig nem adják ki az ingyen utazó kártyámat. ÉS Maastricht – Utrecht 4O euró arra vissza (most lejben elmondva, kb. 17O új lej) és ezt az utat kétszer kell megtegyem a hónap végén. (már egyszer megtettem). Tehát amíg nincs meg az új munkaengedély, addig halasztódik a segély és OV-kaart.

S akkor itt állok augusztus közepén. Még jó két hetem van hátra. Nincsenek szobák Maastrichtban. Éjjel nappal lesem a site-okat, amikért persze fizetni kell. A szobák fele Belgiumban, a másikoknál pedig csak hollandot, vagy csak kutyát, vagy csak macskát fogadnak be. Az egyetem húzza a vállát. „Sajnáljuk, de nincs bentlakásunk. Vagyis van 1OO szoba, de az nem EU-soknak van, és persze 5OO euró”. Ugyanúgy ki fognak baszni a kis kínaival, mint a tavaly velünk, hiszen kétszeres árakat kérnek és a kis zöldfülű külföldi ezt nem tudja… ÉS itt kezd már megtelni a tököm a Nyugattal, hisz egy közömbös nagy izé az egész, miközben a Kelet szép tisztára kinyalja a Nyugatnak a ….-t. A kolozsvári átlag szobabér 15O-2OO euró (szobáról beszélünk és nem lyukról) és a külföldi egyetemista 8O-ért vadonatúj bentlakás szobát kap. Itt nem az egyetem dolga…Munkaengedélyre vársz, mint bármilyen más orosz, vagy kínai, hisz EU-s vagy, de mégsem. Ez így volt most két éve és így van sajnos most is…

Próbálok nem idegeskedni, de tudtam, hogy így lesz. Azért jöttem ki két hónappal hamarabb, hogy mindent intézzek el addig. Most kérdés mi lesz ha Maastrichtban kapok helyet, hisz minden levelem az Utrechti címemre érkezik, na meg persze azon is jár az eszem, hogy lehet Utrechtben bérelek szobát, mert itt már van melóm meg minden és ingázok két és fél órát. Nem tudom mi lesz, hisz a menedzser beszélt két ottani üzlettel és az egyiknek nem kellek, mert nem beszélek rendesen hollandul a másiknak pedig TÚL ÖREG VAGYOK (22 éves az Istók verje meg).Will see what happens…DE addig is köszönettel tartózom Peternek, az AH munkacsoportnak, Alexnek, Fanjának és MZ-nek, hisz nélkülük kínos nyár lett volna…

Augusztus 12, 2009, Utrecht