Egy leszart ország…

Valahol Belgiumban….

 

Nemrég sötétedett, a csomag már itt kéne legyen…Sehol semmi jel. A cég képviselőjével álldogálok az állomás melletti szűk utcában. Velünk szemben épp a kurvák fitogtatják seggüket a függönyös vitrinekben. Harminc év körüli, eléggé megviselt férfi. Kiderül, hogy ráadásul még magyarul is beszél…

-         Már három hónapja nyomorgok ebben az országban…És miért? 350 euróért havonta? Először ígértek 5OO-at, majd minden héten levontak egyet’s mást…

-         S akkor kb. mikor lesz itt a csomagom?

-         Nem tudom pontosan. Itt kellett volna legyen fél nyolckor. A sofőrök azt mondták, hogy késnek…

-         Remek. Valahol lehet panaszt tenni?

-         Ó menj és ne hülyéskedj már…Panaszt? Kinek. Két ember kezeljük egész Belgiumot.. Engem hívnak reggel 4-kor, este 1O-kor, hogy hol a csomag, hogy ez s az mért volt nehezebb a kellettnél…Múltkor hív az egyik asszony, hogy hol a részeg férje. Kiderül, hogy elhúzott a pénzükkel Madridba és a szerencsétlen asszony nyomorog otthon 5O lejjel…Ez ország?

 

Megmozdul a mellettünk levő húszon egynéhány éves tag. A kurva vitrinek előtt ballag. Nézi az afrikait. Nem igazán teccik neki. Nézi a dundibbat. Kopog az ajtón…Fél perc múlva kijön. Valószínűleg túl drága…Vagy netán túl kövér neki? A harmadik vitrin előtt is megáll. Ez valami fehér alsóneműs, olasz (lehet román, bulgár) kinézetű. Oda is bekopog. Ajtó becsukódik. Függönyök behúzódnak….  

-         Ott van ember a feleségem otthon. Most terhes. Várja a pénzt ő is minden héten. Ki akartam hozni ötet is, hogy lássa milyen az ország. De van nekem pénzem arra? Ezek itt lehúzzák a bőrödet. És nem a belgák basznak ki veled. Az otthoniak. Ennél csúnyább és rosszabb nemzetet nem láttam. Csakis a saját fajtánk rosszát akarják.

-         Mond, mégis mikor érkezne meg a csomag? Én Hollandiából jöttem ide és nekem sem mindegy, hogy ma jön meg, vagy holnap.

-         Nem tudom mit mondjak. Múltkor itt volt az egyik szerencsétlen asszony. Csomagot akart hazaküldeni. Öt órát állt a hidegben. Mondom neki, Menjen haza. Mit fagyoskodik itt. Nem, ő itt akart ülni, amíg megjön a busz. Várták az otthoniak a csomagot. Ennyire nyomorultak vagyunk.

 

A levegő minden percben hidegebb és hidegebb lehelettét nyomja ránk. Már kezd beállni a tél. Tovább sötétedik. Kijön az előbbi tag a kurvától. A kurva félretolja a függönyöket. Elrendezi magát. Újból elkezdi lóbálni magát… Egy ötven év körüli férfi ácsorog. Látszik mit akar. De ő sem tudja melyiket…Elmegy és befordul az utcasarkon…Pár perc múlva visszatér. A mellettem levőhez szólok. Ejsze nem volt pénze. Hazaszaladt még pár euróért. Ez is bekopog. A kurva mosolyog. Újabb kliens. Kezdődik a rutin. Ajtót bezárni, függönyt összehúzni, gatyát letolni.

-         Nem tudod elképzelni milyen csőcselék nép jön ezeken a buszokon. Előző években még voltak rendesebb népek is. De most csak kurvákat, pénz beszedőket és cigányokat küldünk ki.

-         Nem kell mondjad. Utaztam már velük. Utazz 48 órát ezekkel Spanyolországba és még beszélünk. Van elég nyomorult akinek nincs más választása.

-         Nézzél rám. Nem egyetemet végeztem? Beszélek németül és angolul is. ÉS itt rothadok meg. Nap, mint nap fogyok, nincs elég pénzem ételre. 10 évet dolgoztam egy cégnél. A válsággal az is megszűnt. Nem volt már munka otthon.

 

Gatya fel, függöny ki, ajtó ki. Újabb klienst vár a kurva. Úgy látszik a fehér alsóneműs ma szerencsés. A másik kettő széttárt lábakkal várja az új pénztárcákat, de nem igazán kopognak ajtaikon. Egy sovány, egyetemista szerű kölyök is kopog az ajtón. A mellettem levőhöz fordulok. Nézd a csórót. Ennek még ott az iskolás táska a hátán. Ejsze most jön az egyetemről. A sovány, sápadt kölyök is bemegy a kéjek barlangjába. Pár perc után ki is jön. Hmmm…nem volt túl hosszú, mi? – Úgy látszik nem. Elég hamar kikészítette. Elég szerencsés a kurva. Vagy 150 eurót bevasalt fél óra leforgása alatt…Az idő egyre csak hűl. Már egy órája ácsorgok. Közben aggódnak otthon a szülők. Hol a csomag? A csomag még sehol.

-         Lopnak mindenhol. Ez az egész cég lopásra épül. A múltkor ad nekem valaki egy kis levelet, hogy adjam a sofőrnek. Vigye haza az anyjának. Adott 1O eurót is, hogy adjam oda a sofőrnek. Odaadom neki. Ez a fataró elzsebeli a 10 eurót. Gondoltam ad nekem is valamit belőle. Rám néz a paraszt Inkább leszophatsz, minthogy egy eurót adjak neked. Hát ilyenekkel kell én dolgozzak?! Ha nem lopsz akkor nem éri meg itt dolgozni. Olyanok is voltak, akik több ezer euróval tudtak hazamenni. Azok, hogy loptak annyit? Ezek vagyunk mi, saját magunkat lopjuk.

Hallgatom az ember sopánkodásait. Próbálok nem igazán figyelni rá. Vizsgáim a nyakamon. Most nem épp a romániai társadalmi problémákat akarom megvitatni.

-         Előttem egy kis ribanc dolgozott itt. Egyik este várok itt, fagyoskodok, megjön öt ilyen veled egykorú fickó. Egy öt kilós csomaggal. Rámnéznek. Hogy-hogy férfi? – kérdi az egyik. Hol a Mária? – Az már nem dolgozik fickó. Igen, most férfi dolgozik. Van valami gond? – Ja nem. Csak akartunk a Máriával kissé beszélgetni. – Fiúk. Nem vagytok ti kissé túl sokan egy öt kilós csomagnak? – Ezek elkezdtek hebegni. Így ment haza a Mária több ezer euróval. Kurváskodott ez is. Otthon pedig biztos elmondta az anyjának, hogy milyen jól viszi és milyen sok pénzt keres.

-         Tudom. Ahány olasszal és spanyollal beszéltem eddig, ugyanaz a panaszuk. A kurvák javarésze romániai, a pénz beszedők úgyszintén.

 

A negyedik kliens is kopog az ajtaján. Ma este jól megy a biznisz. Egyik kliens a másik után. Egy újabb idősebb férfi kopog ajtaján. Kezdődik a rutin. A másik két kurva unottan néz az utcára…Két indiai alak jön felénk. Utcaemberek. Ráhozzá még csövesek is. English, Deutsch? – Mit akartok? – kérdem angolul. – Aprópénz. Aprópénz. – Na kotródjatok innen. Felém fordul a cég képviselő. Lehet még otthoniak? – Nem, nem. Az egyik kérdezte, ha nem beszélünk Urdu nyelven. Biztos indiaiak vagy pakisztániak.

 

Az órák telnek, a panaszok folynak új ismerősöm szájából. A kurva már az ötödik kliensét emészti. 200/250 euró meglett ma estére. A fél nyolcból fél tizenegy lesz. Közben anyámék nyugtalanok, hívnak. Telefonszámla nő, csomag sehol, pillanatra elveszítem türelmemet de nincs mit csináljak. Elveszítem utolsó vonatomat, ha nem sietek. Elbúcsúzok a tagtól. Szombat reggel, amikor visszaindul megpróbálok itt lenni. Addig tartsd hideg helyen, mert ha nem megrothad az anyám sültje és a zakuszka. – Jól van. Máma valószínűleg már nem érkezik meg, de szombat reggel legyél itt. – Megpróbálok itt lenni. Mondok neked valamit. Menj haza. Légy az asszonyod mellett. Itt csak kínlódsz. Ha mégis itt akarsz maradni, kopogj az ajtókon és keress ezeknél munkát. Az otthoniak csak kibasznak veled, de ezek legalább megbecsülnek. – Kösz a tanácsot. – Légy a gyermeked mellett. Én azt mondom.

 

Elkapom az utolsó vonatot. Kimerültem, de ugyanakkor fölemelt fejjel nézek magam elé. Én mégsem viszem olyan rosszul. Pénzem még tart, már csak a bürökrácia járna le és a vizsgák, hogy tudjak felszusszanni.

 

Kedves BASESCU és egyéb más PARLAMENTI KÉPZŐDMÉNYEK. Ez a cudar romániai valóság. Amíg ti egymás szemét vájjátok ki az ország megy tönkre. Millió azok száma, akik külföldön dolgoznak, nyomorognak, kurváskodnak. Európa undorodik útleveleinktől, 2O éves nyugati kölykök dicsérik a román kurvákat és felnőtt emberek panaszkodnak a lopások és csalások miatt. Egyetemet végzett emberek törik a testűket gyárakban, egyetemisták ezrei húznak ki külföldre. Az ország szarokra emészti föl maradék pénzét. Hitelekből él a gazdaság és ha nem tesztek semmit, akkor ez csak tovább fajul. Európa kacagásai lettünk. Román, magyar, szász és cigány. Elhagyod az országot. Egy vagy. Román. És ennyi….Az emberek már nem hisznek. Anyák keresik fel újszülötteikkel az apákat. Apák még nem is ismerik gyermeküket. Nagyanyák törik a testüket 2 napon keresztül, hogy vigyék a táskában az otthoni tölteléket. Nők kezdenek kurváskodni, egyetemisták hada nem is akar hallani a hazatérésről. Ha ez nem egy krízis akkor mi a vén Isten az?

 

Maastricht 16.10.2009

Liege 15.10.2009

Maholnap az EU arra fog kötelezni, hogy újrahasznosított bugyiban és bio zokniban járjunk

Úgy hiszem, hogy senkinek sem új információ az, hogy az EU-t alapvetően gazdasági érdekek hajtják. Teljesen gazdasági közösségekként indult, majd később egy kis emberjogok védelmét is odabiggyesztettek. S ugyebár a közösségek után létrehozták magát az Uniót és manapság a környezetvédelem is „rendkívül fontos” szerepet játszik. Megannyi fenséges, felemelő, az emberiséget magasztaló kijelentések mögött a gazdasági okok diktálnak mindent. NE gondoljuk, hogy az új tagállamok épp azért kerültek az Unióba, mert annyira fel voltak készülve. Dehogyis. Azt eléggé jól tudja mindenki, hogy ezt geopolitikai és gazdasági érdekek hajtották. Új piaci lehetőségek, könnyebben manipulálható kormányok, terjeszkedés a keleti zónák fele meg stb. De nem ez a lényeg most…Ma reggel újabb aberációt olvasok. A Szabadság napilapon közölték az Európai Bizottság legújabb döntését, miszerint szép lassacskán megszüntetik a hagyományos villanyégők használatát (úgy hiszem mindenki jól tudja, hogy ez a mi kedvelt „villanykörténk” – egyesek még eszik is) és cserében az európai polgár új energia takarékos bügyüszt kell vásároljon. Persze ugyebár az új égő a zsebet is megterheli, legalább hatszorosan drágább a mi kedvelt körténknél.

Nos ugyebár ezek mellett megjelenik egy rakás leterhelő adat is, miszerint ennyi és annyi millió tonna ezt és azt nem fogunk többet kibocsátani, ennyi és annyi az élettartama és ennyi és annyi pénzt fogunk megtakarítani. Most amiről senki sem beszél, az pont az, hogy kik lesznek azok az illetők akik az ennyi és annyi mellet bezsebelik a profitot. Mert ugyebár a cikk nagyon is szépen leírja, hogy az új döntés szerint 2016-tól csakis efféle új bügyüszt lehet majd vásárolni. Elárulom, tavalyelőtt anyámékkal vettünk egy olyasmit. Arra is emlékszem, hogy tízszeresen drágább volt és fél év után a szemét kukába került, mert „kiégett”. Nos abból a pénzből vehettem volna tíz más égőt, amelyek legalább 4 évig kibírták volna a strapát. ÉS azt is elárulom, hogy az új égő által kibocsátott fény rendkívül mesterséges és fárasztó is egyúttal.

Mindenki tudja, hogy a szénalapú energiaforrások fogyóban, az új energiaforrások még csak most járnak gyerekcipőben és kell takarékoskodni. De azt már nem nézi senki, hogy ki fogja bezsebelni majd a profitokat. Mert 500 millió Európait arra kötelezni, hogy egy új terméket megvegyen egy kis nyereséget fog generálni. Kíváncsi vagyok, hogyan lobbiztak a kulisszák mögött a nagy konglomerátumok, akik kezében van az efféle közhasználati tárgyak gyártása. Mert azt gondoljuk, hogy meggazdagodni csakis ingatlanokból és banki dolgokból lehet. Gondoljuk el mennyi profitot generálnak ezek a konglomerátumok, akik lehet épp az óvszered izét, a budipapírod színét, a villanyégődet vagy a jövendőbeli újrahasznosítható bugyidat gyártják.

Egy olyan országban élek jelenleg, ahol két darab szalámi szeletet egy kiló műanyagba pakolnak. Ahol már műanyag fóliás dinnyeszeletekkel, hatszorosan becsomagolt 15O gr-os sajttal és egyebekkel várják a vásárlókat. Persze ez azzal magyarázható, hogy így egészségesebb, mint amilyen régebb volt (ne tudjátok meg, hogyan és kik pakolják be a termékeket) és higiénikusabb, meg satöbbi marhasággal etetnek. De persze az a félkiló műanyag valakinek profitot generál (elég sok olaj és földgázcég létezik), pont, mint ahogy az újrahasznosító üzem is ugyanazt teszi.  Persze-persze fontos a környezet is, na de money makes the world go’round. (És ez mindig is így volt és így lesz)

Krízis más szemszögből…

A reggeli (néha déli, amikor estig dolgozok) rutinomat próbálom betartani minden nap. Zuhany, fogmosás, evés, öltözködés és a napi sajtó. Most a napi sajtó olvasása nem egyszerre megy végbe. Az otthoni híreket elolvasom magyarul és románul is, Szabadság, Ziua de Cluj, Hotnews meg efféle on-line napilapokról. Az itteni újságot pedig a munkahelyen veszem kezembe, a kávé szünetben. Az Utrechtse Nieuwsblaad.

Bármilyen újságban a fő témák a politika, gazdaság, napi események, sport, időjárás és stb. Most újságtól függ, hogy mire mekkora hangsúlyt fektetnek. Ma például a Ziua de Cluj napilap cikkeinek majdnem fele a krízisről szólt, ilyen címekkel, mint: Olasz cégek miatt buknak meg román cégek, A krízis miatt új vonatjáratot függesztettek fel, A jogászok adalékait próbálják újból levágni, A Boc kormány inkompetens a krízis időszakban. Mindenki tudja, hogy a még új, alakulóban és fejlődőben lévő gazdaságokat sokkal jobban sújtotta a gazdasági válság, de azért egy normális szerkesztőség egy bizonyos egyensúlyt kéne találjon egy napilap kiadásában. És ez vonatkozik a média más ágazataira is.

Igen, tudjuk. Romániát eléggé keményen érintette a krízis. A GDP most esett le először 7 év után. Vállalatok buknak meg. Nincs elég ilyen, meg olyan pénz. De egy már úgyis pesszimista népet, minek kell ennyi negatív információval bombázni? Igenis emberek vesztik el munkahelyeiket, vállalatok buknak meg, de nem minden áldott nap kell ezt fitogtatni. Szellemileg agyonütnek egy társadalmat. ÉS sajnos csak ezt látni a médiában, hogy semmi sem működik jól odahaza. Nem vagyok a sajtószabadság ellen, de a sajtó maga is egy bizonyos egyensúlyt kéne teremtsen a társadalomban. Ezt most nem látom. A ma reggeli hírek is már letörtek. Semmi sem jó! Ez Románia! Ez a krízis! Meg hasonló érzelmekkel kezdem a napomat.

Most hasonlatot kell teremtsek más országokkal is. Egyik izlandi kollégám írja, hogy, amint tudjuk Izland teljes banki csődben hever és az EU csatlakozásról beszélnek. Egy másik oxfordi kolléganőm szerint az Oxford bevásárló utcái csődöt mondtak. Hollandiában? Nem tudom hogyan kezeli az itteni kormány és rendszer, de eddig jól. Megkérdem a főnökömet: Peter. Nálatok mennyire érződik a krízis? – Nem mondhatom, hogy nem érződik. De a mi üzletünk ott veszi észre, hogy többen vásárolnak nálunk, mivel már nem esznek olyan sokan éttermekben. Az emberek már nem esznek heti 4-szer kint, hanem csak heti 2-szer….Hú. Hát ez nem néz ki épp krízisnek. Veszem a napi újságot. A fő címek: Embert gázoltak el XYZ utcában, A Tour de France Y. szakaszát Pistike nyerte meg, A Burkina Fasoi törzsfőnök angolul tanul, Az idő ilyen és olyan lesz….De nem igazán találok semmit a krízisről. Megnézem a bankszámlámat. Közben a bank internetes oldalán egy kis felirat, hogy Krízis időben is lehet jól üdülni. Válassza a mi csomagunkat. Csak 13OO euró a családnak….Hmm, nem is rossz…

Hollandiát is megütötte a krízis. Ne feledjük, hogy a kormány kb.15 milliárd eurót pumpált az ING fenntartásába. A gazdasági rendszere sokkal stabilabb, mint a Romániáé. De azért a média nem egy szenzáció hajhászó, pánikkeltő masina. Ha már úgy sem mennek jól a dolgok, akkor legalább ne erről beszéljünk minden áldott nap. Eddig egy hollanddal sem beszéltem a krízisről, kivéve a főnökömet. Az utcán mindenki mosolyog. Kávészünetben is másról beszélünk, és nem lehet mondani, hogy egy üzleti munkás annyira sokat keres, főleg egy ennyire drága országban és nagyszámú családdal. Neki sincs könnyű dolga, de azért minden másról beszél a kávé szünetben. Csak gazdaságról és politikáról nem. Mi azt is tudjuk, hogy aznap mit evett Basescu és mit pisilt Boc.

A média a negyedik hatalom egyesek szerint. A keleti országokban szerintem már fellépett egy pozíciót. A média szablya meg a társadalmi feelinget és sajnos azt látom, hogy egy szenzáció hajhászó, minden Pistinek és Palinak szegény sorsát bemutató médiával küszködünk. Külföldi hírek sehol. Azok is csak akkor, amikor tragédiáról szólnak. Kultúra, más országok és civilizációk sehol. Inkább az utolsó oldalon nagycsöcsű ribancok. ÉS persze minden újságíróit vagy más szakot elvégző író, vagy vélemény kifejtő tud világgazdaságot, jártas a makrogazdaság és politika bonyolult világában és elmondja, nagy fájdalmát, hogy igenis nagy a krízis és mi szenvedünk…A gond, hogy a nép ezt el is hiszi a legtöbbször. (Ne gondoljátok, hogy a sertés influenzával másképp állunk. El is felejtettem, hogy létezik)

Az önálló Bolyai egyetemről :D

Először is köszönetet szeretnék mondani a mannának és a szomszédnéniéknek, hisz ők már kezelték a témát. A mondanivalójuk ugyanaz, mint, amit én is most virtuális papírosra vetek.

Na kezdjük azzal, hogy felhív egy nöcike. Asszondja, találka itt és ekkor. Nos még volt egy fél órám a találkáig, tehát elhatároztam, hogy fölballagok a Farkas utcán, majd megnézem a Fogoly utcán folyó munkálatokat. Amint a BBTE főépülete fele közeledek, észreveszem, hogy „nagy tömeg” készül valamire… „Nagy tömeg”… Gondoltam. Uhha…Ejsze megmozdulnak a ződesek? Nos amint közelebb érek látok valami kis pofa gyereket „Nagy Magyarországos” polóval. Amint közelebb megyek, valami Hargita számtáblás mikrobusz. Hmm…gondolom magamban…Ejsze meghót valaki? Háátt nem…Szegény Bolyai egyetemet elsorvasztották, egybeolvasztották, felkoncolták le és fel. (Amúgy állítólag Szabédi László is e-miatt ölte meg magát). De azok kissé más idők voltak.

Nos gondoltam lám csatlakozzak én is, de 2 perc beszélgetés után elegem volt a nagymagyaroskodásból….ÉS persze elhúztam a csíkot  és megnéztem miként túrták fel a Potaissa (Fogoly) utcát… (na meg később jött a nöcis dolog, de az más tál tészta). Éjjel tájt belépek a mannára…Nagy interjú az egybegyűltekkel. Mondjam úgy, multikulti interjú, hisz ugyebár mi is 4 nyelvű táblákat kérünk, az egyetemen most már magyarul és Deutsch-ul is írja, hogy „Szevasz, tavasz..na van nálatok terasz”. Nos kiderül, hogy a „nagy tömeg” tisztes tagjai követelik a nagy egyetemi szkizmát, hisz megint mi erdélyi magyarok szenvedünk. (Jaj ne tudjátok meg mennyire!!!) Kérik a multikulti izét, de fingjuk sincs, hogy-hogyan kéne románul beszélni. Értékeltem az interjúúvállóóó tag román törekvését, habár jó volt az akcentusa Nos a román szó hallatára nem igazán ugra-bugráltak a megkérdezettek. Egy pár azonban akadt aki elmondta, hogy „AM…..ŐŐŐŐ….ŐŐŐŐ…ammm…noj vrem dészpőrcire de fákultáte, kőőő….ammm…őőőő….nu ne plácse acsesztá szituácijó”. Na azt a hét szentséges rézangyalát!!! Hát ha a ProTV-és kis bige kérdezte volna ezt meg komolyan és az estéli 9 órás hírekben mutatták volna a „zzélő láncot”, akkor ki tudta volna elmondani, hogy itt mi történik???????????? Kolozsvár 75 %-ban románok által lakott város, Erdély is úgyszintén. Illene már megtanulni románul, hisz ilyen emberek, hogy a vén izében tudják elmondani a többségnek, hogy mit akarnak. Mi akarjuk a nagy multikulti mütyüt, de nem vagyunk hajlandók megtanulni az ország nyelvét. Hát nem vesszük már észre, hogy ha érdekeinket meg akarjuk védeni, akkor ahhoz azokat el is kell mondani??? Vagy netán vigyorgunk bambán a kamera előtt, vagy asszongyuk, hogy „münk it magyarok vaunk. Mi rományul nem beszélünk.” És még kell nekünk multikulti izé. Azt a rézangyalát….

U.I. Az egyetem kettéválasztásáról nem nyilatkozom, de egyes szakoknál nem találom helyes megoldásnak. Kérdem én, mint jog végzett egyetemista…Ki tanítana színvonalas romániai jogot magyarul???

Az erdélyi magyarság nemcsak a székelység…

A tegnap délután két kedves ismerősömmel volt alkalmam egy üdítőt elfogyasztani, miközben az emberek eszeveszetten rohangáltak a zápor elől. Hátterünket megtekintve, vegyük így: egy székely lány, egy zsibói lány (Szilágy megye) és egy kolozsvári (Mezőség + Kis-Küküllő mente). Azon emberek közé tartózunk akik már láttunk idegenföldet, akik idegen nyelveket beszélünk, akik a románt nem tőrjük, akik valahogy kiesünk a main-stream Kárpátia polos, Árpád-sávos, nagy-magyaroskodó közegből…

Mondjuk úgy, hogy sok ötlet megfogalmazódott és sok mindenben egyet értettünk. A mostani bejegyzésemmel egyáltalán nem akarok indulatokat kelteni, főleg nem ilyen „nagy összefogás” időszakban, csak, mint kolozsvári magyar sok minden zavar úgy az RMDSZ kampányában, mint más weboldalakon. Értsünk egyet valamiben. Az Erdélyi magyarság 1,4 milliós tömbjét nemcsak székelyek alkotják, habár az általam olvasott sajtó és RMDSZ hirdetésekből ez derül ki, hogy az erdélyi magyarság legfontosabb része a székelység. ÉS persze nincs autonómia, meg rúgják ki a Hargita megyei önkormányzat vezetőket, meg elrománosodik a Székelyföld meg hasonlók… Na de ugyebár léteznek mások is ebben a kis Erdélyországban. Léteznek mezőségiek, Aranyos mentiek, barcaságiak, fehér megyeiek, hunyadiak, bánságiak, pártiumiak, máramarosiak, kolozsváriak. És ezek még mind magyarok. Még nem is beszéltünk a románságról.

Nem egyszer észrevettem, hogy a Kolozsvárra tanulni jövő diák sok mindent nem ért és elfelejti, hogy egy új közegbe csöppen. ÉS e-miatt afféle hibákat is elkövet, mint:

1. 1. nagy-magyaroskodik egy már Funár korszakot átélő városban, ahol épp a nacionalizmustól undorodik az ember.
2. 2. elzárkozik a románságtól anélkül, hogy arra gondolna milyen jó alkalom lenne megtanulni az ország nyelvét és kissé fölzárkózni.
3. 3. a Krajczárban vitatja a nagy autonómia gondokat (persze, hogy most általánosítok).

Habár mit itteni magyarok más életet élünk és más közegben nőttünk fel…

1. 1. sokan anyanyelvi szinten beszélik a románt hisz a Marasti téren, Monostoron, vagy Hajnal-negyedben felnövő gyermekek általában román közegben társalogtak, játszódtak, mozogtak. Mért? Hiszen az én tömbházamban is 3O román gyerek volt és 3 magyar.
2. 2. a konyhanyelvünk igenis kevert és e-miatt nem kell csodálkozni. Igenis mi rácá şi vânătoriit játszódtunk, sztiklucáztunk, a lányok kordélucáztak és lehet az Energetikai líceum mellett korkodust loptunk. Ez a mi gyermekkorunk, a mi konyhanyelvünk, de ez nem azt jelenti, hogy nem annyira magyarok vagyunk, mint bárki más.
3. 3. átéltük a Funár korszakot – ami azzal járt, hogy lebozgoroztak, anyád úgy indított el iskolába, hogy „fiam ne beszélj magyarul hangosan a buszon” és Funár atya minden március 15-én jött tűntetni egy sereg mokánnyal.
4. 4. nagyon is föltaláljuk magunkat egy román közegben – lehet volt román szeretőnk, lehet anyuéknak van román kereszt gyerekük, lehet magyar húsvétkor vittünk egy tojást a román szomszédnak és ő hozott egy tojást a román húsvétkor. Lehet azzal köszöntött, hogy „Hristos a-nviat” és mi válaszoltuk „Adevărat a-nviat”, vagy netán befogadtuk a román kántálókat. Igenis vannak különbségek, de nem okoz akkora gondot, ha román közegben kell éljünk.
5. 5. nekünk nem segít az autonómia – és ez így igaz. Mi eddig is kisebbségben éltünk és ezután is így fogunk. Egy csíki, udvarhelyi, gyergyói emberre nem igazán mondanám azt, hogy kisebbségben élt egy magyar többségű városban. Nekünk az autonómia semmivel sem segít, hisz úgyis egy elrománosodott közegben kell feltaláljuk magunkat. Lehet még rontani fog a román-magyar viszonyunkon, hisz majd a román haver föl fogja hányni, hogy igen, mert ti extrémisták el akartok szakadni. Hát nekünk ez nem igazán lehetséges.
6. 6. mi is magyarok vagyunk – itt vagyunk, létezünk és az erdélyi magyarság szerves részét képezzük. Talán jobban tudjuk, hogy milyen volt magyarként felnőni egy ilyen közegben, mint sokan mások. Nekünk nem adatott meg „Kis Magyarország” és nekünk nagyon is furcsa volt elmenni gyermekkorunkban olyan romániai helyekre, ahol bármikor, bárkivel magyarul tudtunk beszélni.

Nagyon is általánosítok ebben a cikkben, de ébredjen fel az RMDSZ is és az erdélyi magyarságot képviselő szervezetek is, hogy még van nyolcszáz-ezer magyar, aki lehet másképp nőtt fel, lehet másképp gondolkodik és akinek az autonómia nem fog változást hozni az életében. Nemegyszer észreveszem, hogy az erdélyi magyarság szakmailag nem felkészült, érdekeit nem tudja megvédeni és ennek egyik fontos eszköze a nyelvek ismerete. Ha már alkalma van valakinek K-váron tanulni négy éven keresztül, akkor vegye a fáradtságot és tanuljon meg románul és vegyüljön egy kicsit a román közegbe. Ezzel csakis nyerni fog. Számos kollégám van, akik ezt a lépést megtették, akikre büszke vagyok és akik szerintem sokat el fognak érni az életben.

Éppolyan fontos az erdélyi magyarság keretén belül is az egymás megismerése, mint a románokkal való kapcsolat teremtés. Hisz lehet egy gyergyói magyar és egy kolozsvári magyar között nagyobbak a különbségek, mint egy palatkai román és palatkai magyar között.

Ma fájt kolozsvárinak lenni…

Egy öreg kolozsvári arcát figyelem, amint két markológép tépi a Mátyás téri zöldövezetet. Két kezével fogja a fejét és talán férfiassága nem engedi, hogy két könny lepje el már megöregedett szemeit. Régi fák állnak földarabolva a préselt lemezek mögött. Figyelem az idős férfi ráncos arcát… Egy öreg fa… Pont, mint a halomban heverő lemészárolt zöldövezet. Eltűnőben egy régi világ, egy kolozsvári ember. Ki tudja még, hogy egykoron hóstáti házak álltak a kommunista blokkfergeteg alatt, emlékszik-e még valaki a Dónát úti orgonákra, hallott-e valaki a Pata utca régi homlokzatairól, emlékszünk-e még a Deák Ferenc törpe fáira? Hol nyugszik Dsida és Apáczai, merre ropták valamikor  a székiek a táncot? Valaki  emlékszik-e még arra, hogy 12 éven keresztül a Mátyás téri virágágyásokra vágytunk, miközben Funár gödrei hasították szét a teret?… Öreg kolozsvári fák estek ma egymás után, bokrokon ment keresztül a hernyótalp és markológépek barázdálták az egykori virágágyásokat…. Lesz majd szétmálló betonlap, egy év alatt rothadó fapad és skater gyerek egy modern, valószínűleg nem működő szökőkút mellett. Mért ne romboljuk szét azt ami régi? Kigyúrt kopasz maffiózok teraszokon ülve, miközben néha-néha egy-egy vízsáv pottyan a modern villanyoszlop által megvilágított beton masszára….Vannak-e még kolozsváriak? Vagy netán egy hatalmas pór és néptengerré vált az egykori kincses város, ahol a tíz év múlva szét eső mallban szórjuk pénzünket és mindenki kolozsvárinak valja magát, habár gőzük sincs erről a városról.

Kolozsvár, május 7

Mert lejönnek Kolozsvárra 4 évig lődörögni…

Szerda reggel a kolozsvári 6-os buszon. Már elfelejtettem milyen volt valamikor 6, 7 órakor kelni és egész napokat az iskolában ülni. Mostanság kevés kurzus motiválja a diákot és tanárt egyaránt, hogy ilyen korai órában kidugja orrát a paplan alól. Elfelejtettem, hogy milyen érzés a buszon gyúródni, miközben iskolástáskák százai ülnek a megállókban. A táskák megváltoztak, az új mall-ok és bevásárlóközpontok diktálják a trendet és majdnem mindenki fülében egy fehér vagy fekete kis bügyüsz. De hát én is ezt tettem volna pár évvel ezelőtt…

Álmos szemekkel kuksolok a busz ablakának támaszkodva, miközben az emberek fecsegéseit próbálom követni. Már nem a polgármesteri választás a nagy téma a felnőttek köreiben, hanem megint a gazdasági válság. A kölykök témája örökzöld. A reggeli késés, a reggeli rögtönzés és az iskola minő hamarabbi befejezése. A nagy zsidóvecsernye közepette egy kislány hangján akad meg a fülem. Feléje nézek. Körülbelül 8, 9 éves magyar lány. Hátul kis szőke cóf lóg ki sapkája alól. Anyja ügyelt, hogy jól felöltöztesse. Rózsaszínes kabát és egy kékes-zöldes kis iskolatáska a vállain. Anyja kabátját huzigálja. Édesanyja átlagnál jóval magasabb és már pár éve hátrahagyta első fiatalságát. Szemei kissé karikásak és arcán látszik a anyai sors, a reggeli korán kelés, a gyerek etetése, mosdatása és öltöztetése és az aznapi késő délutánig tartó munka. A gyermeki makacsság még eleven él a kislányban és nem hagyja a helyzetet egy kérdés nélkül.

- Anya!…anya!… Mért olyan zsúfoltak a buszok?

- Mert az egyetemisták lejönnek Kolozsvárra négy évig lődörögni és zsúfolják a buszokat. – feleli komolyan az anyja.

Hirtelen kapom föl a fejem e szavak hallatára. Az ablak felől figyelem az anyát. Csak ennyit tartott párbeszédük. Tehát már egy 8, 9 éves gyerek is tudja, hogy a busz zsúfolt mert egyetemisták tízezrei „lődörögnek” a városban.

Kolozsváron született, kolozsvári egyetemistaként nem is a felháborodás, hanem inkább a szégyen fut végig rajtam. Tehát ennyi a kolozsvári vendégszeretetről. Igenis, vannak akik négy évig lődörögnek, de kérdés-e ha ennyire lehet általánosítani. Senki sem kérdi meg, hogy nem-e a vezetőség hozott létre az elmúlt évtizedben egy 1OO millió euros gigászt, amit az itteni egyetemi rendszernek nevezünk. ÉS a pénz javarésze a „lődörgök” zsebéből kerül elő. Senkit sem érdekli a vezetőségből, hogy ezúttal az oktatás szintje rohamosan csökken és sokak mennek át az afféle nyolcvan %-os bukási szelekción, hogy majd újra fizessenek vizsgájukért. Az sem számít, hogy számos egyetemen egy már elévült renszer szerint tanítanak. Senki sem gondol arra, hogy 9O-1OO ezer egyetemista eszik, iszik, öltözködik és béreket fizet. Senki sem gondol arra, hogy az egyetemisták nélkül ez a város klinikai halálba esne.

Ezt látom nap, mint nap a TV-ben és ezt hallom nap, mint nap az utcákon. Az egyetem már csak egy amolyan biznisz, aki egyetemet végez az már hülye és mindenki el tud végezni egy egyetemet. És minek egyetem, hisz úgy sincs semmi haszna. Hát egy ilyen hozzáállással lámpával kereshetjük az itteni intellektuálist, mert vagy nincs, vagy már szégyen kimutatni. Egy dolog biztos. Egyetemi éveim alatt alkalmam adódott évfolyamon 5OO embere közül 1OO olyat megismerni akikről tudom, hogy komolyan leültek a könyv mellé. Száz olyan embert aki változtathat az ország és város hírnevén, aki valami újat tudna nyújtani a tudomány terén és száz olyan embert akit úgy indít a társadalom útnak, hogy semmi értelme nem volt annak amivel éveken keresztül megküzdöttek. ÉS érdekes módon a száz emberből nyolcvanöt nem is kolozsvári. S akkor ők is lődörögtek négy éven keresztül?

Kolozsvár = alakulóban levő sártenger → okok?

A Fennvaló úgy adta, hogy Kolozsvár egyik „legszebb” negyedében, a Marasti „rezidenciális” zónában születtem és élek mai napig. Nem lehet szavakba foglalni e negyed egyedi sajátosságait. Kertes házak sora az útszélén (szürke komcsi blokkok), csicsergő madarak (folytonosan ordibáló mokány szomszédok), zöld parkok (azt a két fát is kivágták és parkírozót csináltak) és persze a tisztaság. Most ez utóbbi a városra is jellemző.

Nem tudom, ha valaki is észrevette, de Kolozsvár az utóbbi hónapokban a koszos város fogalmat kezdi újra definiálni (be szeretem a szép magyar szavakat). Elképesztő, hogy mennyire mocskos lett. Elég az útszéli autókra nézni, amelyek egy egyforma szürke sáros színre váltottak. Az út szélén araszos sár, meg törmelékek. Az „új korszak” útjai is már repednek, vagy nem voltak kellő képen megöntve ( na ne beszéljünk a kanális fedőkről). Ha szelőztetek, pár óra után már ujjas por a polcaimon és persze ne beszéljünk a reggel kifényezett cipőkről kb. déltájt (ezért már nem is fényezem őket).

Nos az ember mindig is magyarázatokat keres. Pár lehetséges okot felsorolnék.

a) elég hideg volt az idéni tél: hmmm, valószínű lefagytak volna az utcaseprők. Mondhatnám azt is, hogy nagy volt a hó és afféle „ántidérápánt” (sóder meg izé) tonna számra került az utakra, de bezzeg idén Kolozsvárt nem lepte el a mesebeli hótakaró.

b) nagy a gazdasági válság: valószínűleg megbuktak a takarító cégek? (akiket az örökös feneketlen kútból fizetnek, a közpénzből). Igazán nem sok Branter & Veres meg Rosal Group-os utcamosó, szemetes autó meg hasonló járja az utóbbi időkben az utakat.

c) sokan építkeznek: mármint a polgármesteri hivatal nem bünteti kellőképen azokat, akik több tonnás sáros kocsikkal száguldanak végig kedvelt városom utcáin (pl. a Gyula Mall esetében kb. 6OO euros bírságot kapott egy 6O millió euros befektetés!!). De hiszen gazdasági válságon megyünk keresztül és nem igazán működik az ingatlan piac. Tehát hol az a sok építkező? (plusz, tél van és megfagy a cement).

d) szar utak: igenis, az újan megépített utak is annyira pontosan voltak megtervezve, hogy az iszapos sár lé mindenhol elfolyik, csak nem a lefolyón.

e) senki sem vezeti a várost: talán-talán közelebb áll a valósághoz. Városatyánk, Bokk, elhagyta „soha el nem hagyható” városát és fölült Főtengerész Úr (Kopasz Fred Kalóz) mesebeli hajójára és most a kormány zavaros tengerében hadakozik a tengeri szörnyekkel. Mármint körülbelül két hónapja, hogy lejártak a választások. November pedig kampány hónap volt. Tehát kb. 3 hónapja senki sem vezette igazán a várost és amúgy is voltak fontosabb teendők, mint utcákat takarítani. Amúgy most pedig márciusig sem lesz semmi, hisz addigra Sanyi Apostol (nem írom ki a nevét, nézzetek utána ki lesz az új polgármester) állatorvos kell elfoglalja a város trónját. (RMDSZ-szel az élen. Erről is külön cikket lehetne írni, hogy mért nem indítanak polgármester jelöltet, hisz PDL protokoll fel és le, ők a kormányzáson vannak az úgyéméréú pedig kuksol, tehát nem értem a logikát).

f) általános igénytelenség: nem mondok újat, hisz egész Romániára érvényes. Minek seperjem meg az udvarom előtti járdát, ha a szomszéd sem seperi meg.

Ameddig valaki el is fog kezdeni valamit ennek érdekében, jobb lenne nem szelőztetni, cipőket fényezni és kocsikat mosni, hisz úgy sincs semmi értelme.

Marco látogatása, anyám születésnapja, formol (formaldehid) és emberi hülyeség.

Marco látogatása, anyám születésnapja, formol (formaldehid) és emberi hülyeség.

Mi köze van egyik volt portugál kollégám kolozsvári látogatásának, anyám születésnapjához és a hallottak balzsamozására használt formaldehidhez?

Reggel 4 után kerülök haza. Elbúcsúzok Marcotól. Ma kell Beszterce felé menjen. Nem hagyhatom, hogy üres kézzel menjen tehát megígérem, hogy ma délben egy liter körte pálinka nélkül nem engedem útnak.

Déli 11.45 Másodnapos fejjel kikelek az ágyból, nagy nehezen elcammogok a fürdőszobáig és nekilátok az estéli füst meg pia szag eltávolításához.

Déli 12.00 Felköszöntöm anyámat. Isten éltesse. Ebédelek (vagy reggelizek. Nem tudom pontosan melyik a kettő közül). 13 órakor kéne Marcoval találkozzak és legalább jó utat kívánjak.

Déli 12.45 A kamarába megyek. Elfelejtem fölkapcsolni a villanyt. Még kéne legyen egy pár üveg körte és szilvapálinka a kamara földjén. Meg kéne előre kóstolni, hogy mégis a megígért körtepálinkából vigyek. Fölemelem az üveget a számhoz…

Déli 12.55 Már a tizedik perce, hogy a budi fedelét fogom. Egész gyomrom reszket, a rekeszizmom minden pillanatnyi összehúzódása fölborítja a belső egyensúlyt, de még sem tudok hányni. Az ujjas módszer sem segít. A torkom, egész szájüregem és légzőkészülékem ég. Minden percben köpök. Taknyom, nyálam egyszerre találkoznak. Anyám sürgősen hozza a tejet. Fölhajtok egy fél liter tejet. Pár szén kapszulát veszek. Pohár víz, pohár után folyik le a torkomon. Még mindig ég a torkom. Átkozódom és először életemben beszarok, hogy mérget ittam. Szemeimet csípi a számból kiáramló gyomrot felfordító szag. Rekeszizmom kezd lecsendesedni. Kissé homályosan látok és fejem is elkezd szédülni…A rekeszizom alábbhagyott. Föltápászkodom. Megiszok még egy pohár vizet és a maradék tejjel is végzek. A kagylóban a félig kiömlött formaldehides üveg…

D.u.13.25 Testvérem a sürgősségre visz. Közben megjött a kedvem is. Igazán baromságnak kezdem venni mindazt, ami történt és már kezdek nevetni. Lehet a formaldehid hatása Lazán besétálok a kolozsvári 1-es számú sürgősség várótermébe. Beszélek egy ápolónővel. Nem nézhetek ki túl rosszul, hisz első látásra nem érti mit keresek a sürgősségen. Mi történt uram? – Jaj. Semmi nagy dolog. Kicsi formaldehidet kortyoltam és úgy tudom eléggé mérgező. – Micsodát?!!?? Az ápolónő bepánikol. Rögtön egy szobába visznek. Függönyöket húznak. Tíz orvos, ápolónő és orvosi egyetemista gyűl körém. Közben kezdem jobban érezni magam és már-már készülők egy-egy fiatal ápolónővel is flörtölni. Eljön az egyik orvosnő. Hát uram. Itt sajnos belső (gyomor és bél) mosást kell végezzünk. Nos lelohad a mosoly az arcomról. Na azt nem kérem szépen. Efféle erőszakot még sem engedhetek meg. Az intimebb részeimbe betolakodó cső gondolata két perc alatt lábra állít. Elmagyarázok mindent elejétől fogva. Mit, miből és mennyit. Kissé tanácskoznak. Na jól van. Most megúszta. Nem lesz vészes, mert nem volt akkora mennyiség. Menjen vizsgálják meg a torkát.

D.u.13.45 Torok vizsgálás közben a szőke ápolónőt követem. ÁÁÁÁ… EEEE…ÉÉÉÉ….óbégatok, mint egy bárány miközben egy doki egy fáslival fogja a nyelvemet és hangszálaimat vizsgálja. Hmm…A hangszálak kissé földagadtak, de semmi gond. Egy kis Tantum Verde (Zöld Tantum, vagy miféle) majd helyrehozza. Azért beszél most kissé rekedtebben és mélyebben.

D.u.14.30 Megvettük anyunak az ajándékot. A hashajtó még nem hozta meg a hatását, de úgy néz ki, hogy minden oké

Cigány, Ţigan, Gitan, Gitanos, Gipsy, Zigeuner, Chingene, Ciganos, Mustalaiset, Tzigani, Zigenare, Циганин, Cikánka, Τσιγγάνος, Zingaro, Sigøyner, Циганка, Ciganka

Európa legtöbb és legfőbb nyelvein így hallszik egy és ugyanazon szó. Cigány…sokak számára pejoratív értékű mások szerint pedig ez a helyes meghatározás és nem roma.

Ez eleven egy tabu téma, amibe sajnos senki sem mer igazán belevágni. Belevágni úgy, hogy a lehető legobjektívebben kezeljék. A médiában, valljuk be, nem a legjobb imidzs tárul elénk. Eleven egy olyan téma, amit nem lehet pár sorban, pár nap alatt, még évek alatt sem letárgyalni. De egy olyan téma amelyik közösen érint mindannyiunkat, hisz egy országban élünk és valahol el kell kezdeni a beszélgetést.

Nekem is nehéz objektíven kezelni ezt a témát, hisz személyes eseteim nagyon is szubjektív véleményt támasztanának alá. Valószínűleg sokan felháborodnak mindkét oldalról, de legyen ez a poszt egy afféle beszélgetés, tárgyalás a két fél között.

Pro és kontra vélemény elég van. Igen mert lopnak….Igen, de amióta Európába tettük lábunkat mindenki csak üldözött minket…Igen de nem szeretnek dolgozni…Adj először valami munkahelyet….Tehát millió egy véleményt hallottam már életemben és igenis érdekel a téma. Mert nem egy elszállt politikus vagyok, hanem olyan ember aki igenis a mindennapi életet éli és, aki igenis látott már életében cigányt, hallgatott cigány zenét, evett cigánnyal egy asztalnál, bulizott cigánnyal és táncolta táncaikat. Érdekel ez a téma, mert mindenki el van foglalva a szegény emós gyerekekkel, a gazdasági krízissel, Bokkal (Boc) vagy Böszészkúval (Băsescu), a magyarok sorvadásával vagy a románok külföldi imidzsével. De még nem látok senkit sem, aki nyilvánosan beszélni mer erről a témáról. ÉS úgy hiszem, hogy most már nemcsak mi, hanem más európai polgárok is fel kéne emeljék kissé szemhéjaikat. Tehát tegyünk félre minden történelmi, személyes és egyéb más sérelmeket. Felejtsünk el egy percre történelmet, szokásokat, jó vagy rossz tetteket és magát a nevet is. Tessék kérem szépen egy egyszerű társadalmi példa, ami minden szférát érint: gazdaság, egészségügy, oktatás, jog stb.

Itt a példa kedves kormányfők, miniszterek és egyszerű polgárok.

X országban él több százezer ember, az Y kisebbségből. Az Y kisebbség nagy része a társadalmi ranglétra legalján van már hosszú évek óta. Javarészük munkanélküli, írástudatlan és középkori körülmények között él.

Y kisebbség identitás kérdése rendkívül bonyolult, hisz egyesek másnak vallják magukat, mások szégyenlik fölvállalni identitásukat a társadalmi megbélyegzés miatt, úgyszintén mások pedig nyilvánosan elismerik, hogy az Y kisebbség tagjai. Közös nyelvük is sajnos sok esetben nem létezik, hisz nincs írott formába foglalva. Nyelvjárások sokasága vagy a többség nyelve az anyanyelvűk.

A társadalom javarésze legjobban kitoloncolná őket, az apróbb fokú bűnözés pedig magasabb arányban található az Y kisebbség soraiban. Y kisebbség gyermekei is egyazon X ország állampolgárai, ugyanazon törvényeknek vannak alávetve.

Kérdés: Hogyan lehet az Y kisebbség helyzetén javítani úgy, hogy a társadalom szerves részét képezzék?

(Nem érdekelnek a filozofikus dumák, meg hasonlók. Konkrét válaszokat akarok. És ne amolyan válasz legyen, hogy elvenni a kicsiket a szülőktől és intézményekbe dobni, mert a Norvégok már kipróbálták és nem sikeres. És nem a középkorban élünk.)