Archive for June, 2009

h1

Újból Hollandiában…

June 29, 2009

Úgy látszik a Holland naplóm nem ért véget és most talán még nagyobb fejezet kezdődik, mint az előző. Már elég rég elszoktam a korán keléstől, de talán ideje lenne visszaszokni a reggeli rutinhoz, habár vakáció időszakban az ember kiheverné a négy év egyetem fáradalmait. Most 2 hónap kemény meló vár még rám és szeptembertől újból várost váltok. Maastrichtban egy 13 hónapos mesteri elég hosszúnak bizonyul, főleg, hogy még most sem tudom, hogy mivel fogom fedezni a növekvő egyetemi költségeimet.

4 órás vonatutazás vár most rám, kettő darab váltással. A dortmundi Hautbanhofhoz már hozzászoktam, hisz nem egyszer kellett innen hazarepüljek. Még egy kis idő és újból elérem Hollandiát. A félbeszakított vallomásomba olvasva rájövök, hogy ezelőtt két vée mennyire más szemekkel vártam az új országot, az új várost és az új embereket. Utrechtet már ismerem, a régi munkahelyemre vettek föl nyárára és a régi ismerőseim nagyjából már más országokban tartózkodnak. Most talán így, két év elteltével (sokszor nem is jön, hogy rágondoljak, hogy maholnap már két éve telt el amióta először tettem a lábamat holland földre) már komolyabb és felnőttesebb szemszögből figyelem az egészet. Már nem új, hanem valami, ami hasznos lesz a karrieremben és a másokat való megértésben. Már tudom mi vár rám és nem mondhatom, hogy fél-lábon ugrálok az örömtől. Az egyetemi évek lejártak, ez a mesteri már kissé másról fog szólni. Az új egyetem és új környezet elegendő emléket fog megteremteni, de körülbelül kezdek ráébredni, hogy felnőtt lettem. Már magáznak az utcán, régi ismerőseim is kezdenek magázni (ami miatt folytonosan fölháborodom) és észreveszem az elmúlt négy év nyomát az életemben.

„Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel” és ez tiszta igaz, hisz az új szobámat csak Július harmadikán vehetem át. Peternek, Vasilnak és Georgnak is küldtem üzenetet, hogy lám nem-e tudnának befogadni, de sajnos ők most indulnak haza. Tehát valami lerobbant és méreg drága hosztel fogja fölemészteni azt a pénzt, amiből egy hónapig ennék. De ez most nem igazán zavar. Lehetett volna rosszabb is… Olcsó szobához jutottam, központi helyen, közel a Dómhoz és a munkahelyemhez és közel a Parnassoshoz. Úgyis ez a két hónap egy pénzszerzési lehetőség és úgy is fogom kezelni. Ugyanakkor jó alkalom lesz hollandul megtanulni és kissé a hollandokkal is vegyülni, hisz a tavalyelőtt más környezetben éltem.

Otthon eltöltött évemet nehezen tudnám felmérni, és nem is tudom igazán, hogy hogyan álljak hozzá. Tudom, jól, hogy nemegyszer voltam nehezére a körülöttem levőknek. Túlságosan kritikus voltam az országgal és túlságosan az előző évemet próbáltam fölülmúlni. Ilyen szempontból nézve az évemet csődnek nevezhetném, de nem volt az. Számos minden nem úgy alakult, amint szerettem volna, de végre először életemben rájöttem, hogy nem minden jön úgy össze, ahogyan azt előre megterveztem magamnak. Arra is rájöttem, hogy mennyire nem tudom saját magamat elfogadni, amikor valami nem úgy alakul, mint, ahogyan szerettem volna. De remek évnek bizonyult így is, hisz közelebb kerültem családomhoz (habár valószínűleg azt a látszatott keltettem, hogy elhidegültem tőlük), alkalmam adódott a testvéremen segíteni, kialakult az egyetemen egy olyan csapat, akik hangulatossá tették a kisbányai és Downtownos estéket és kiruccanásokat. Bevégeztem az egyetemet, év elsőnek neveztek ki, kissé csődöt mondtak kapcsolataim, de megláthattam Floridát, Miamit. Ha háládatlankodnék, valószínűleg Isten, Allah vagy Zeusz egy villámot küldene rám. Nincs mért… Most így visszanézve egy sikeres évnek könyvelem el és remélhetőleg az elkövetkező év is az lesz.

…Közben a vonat is álldogál…Eine kleine problem a vasúton. Kevesen ülünk ma délben a kis németországi vonaton. Nem messze tőlem egy idős német hölgy. Testtartásáról, modoráról és nézéséről megítélve egy tanult és művelt asszony lehet, akiről nem mondhatni, hogy nincs megelégedve életével. A háttérben egy gyorsan beszélő török, vagy netán arab ember hadarál a telefonon. A táskáim mellettem. 3O kilóban próbáljak mindent elhozni otthonról…Nem tudok már igazán kötődni az anyagiakhoz, hisz ez a két bőrönd követett engem mindenhova az elmúlt időben. Ebbe a két bőröndbe kellett bepakoljam mindazt, ami az enyém. Pár ruha, telefonok, számítógép, pár könyv és egyéb más limlomok…

…Eléggé lassan halad a vonat és félek, nehogy lekéssem az összeköttetésem Enschedeben… Az elmúlt hét mintha az ezelőtti két évi hetet követte volna. Búcsúzni mindenkitől, mindenkivel meginni egy sört, mindenkinek elmondani egy jó szót és a számos „Ügyelj magadra”, ami ráébresztett arra, hogy valójában egy hét alatt nem tudok mindenkivel találkozni…Mért? Mert azon szerencsés emberek közé tartózom, akik elmennek egy helyiségbe és nem egy asztalnál, hanem majdnem minden asztalnál meg kell álljanak szót váltani…

Majd meglátjuk mit hoz az új kezdet. Úgyis lesz még elég alkalmam a Holland Naplót bővíteni… Addig is megköszönöm mindenkinek, hogy elviseltetek egy évig.

Dortmund és Enschede között… 2009 június 29

h1

Az önálló Bolyai egyetemről :D

June 22, 2009

Először is köszönetet szeretnék mondani a mannának és a szomszédnéniéknek, hisz ők már kezelték a témát. A mondanivalójuk ugyanaz, mint, amit én is most virtuális papírosra vetek.

Na kezdjük azzal, hogy felhív egy nöcike. Asszondja, találka itt és ekkor. Nos még volt egy fél órám a találkáig, tehát elhatároztam, hogy fölballagok a Farkas utcán, majd megnézem a Fogoly utcán folyó munkálatokat. Amint a BBTE főépülete fele közeledek, észreveszem, hogy „nagy tömeg” készül valamire… „Nagy tömeg”… Gondoltam. Uhha…Ejsze megmozdulnak a ződesek? Nos amint közelebb érek látok valami kis pofa gyereket „Nagy Magyarországos” polóval. Amint közelebb megyek, valami Hargita számtáblás mikrobusz. Hmm…gondolom magamban…Ejsze meghót valaki? Háátt nem…Szegény Bolyai egyetemet elsorvasztották, egybeolvasztották, felkoncolták le és fel. (Amúgy állítólag Szabédi László is e-miatt ölte meg magát). De azok kissé más idők voltak.

Nos gondoltam lám csatlakozzak én is, de 2 perc beszélgetés után elegem volt a nagymagyaroskodásból….ÉS persze elhúztam a csíkot  és megnéztem miként túrták fel a Potaissa (Fogoly) utcát… (na meg később jött a nöcis dolog, de az más tál tészta). Éjjel tájt belépek a mannára…Nagy interjú az egybegyűltekkel. Mondjam úgy, multikulti interjú, hisz ugyebár mi is 4 nyelvű táblákat kérünk, az egyetemen most már magyarul és Deutsch-ul is írja, hogy „Szevasz, tavasz..na van nálatok terasz”. Nos kiderül, hogy a „nagy tömeg” tisztes tagjai követelik a nagy egyetemi szkizmát, hisz megint mi erdélyi magyarok szenvedünk. (Jaj ne tudjátok meg mennyire!!!) Kérik a multikulti izét, de fingjuk sincs, hogy-hogyan kéne románul beszélni. Értékeltem az interjúúvállóóó tag román törekvését, habár jó volt az akcentusa :D Nos a román szó hallatára nem igazán ugra-bugráltak a megkérdezettek. Egy pár azonban akadt aki elmondta, hogy „AM…..ŐŐŐŐ….ŐŐŐŐ…ammm…noj vrem dészpőrcire de fákultáte, kőőő….ammm…őőőő….nu ne plácse acsesztá szituácijó”. Na azt a hét szentséges rézangyalát!!! Hát ha a ProTV-és kis bige kérdezte volna ezt meg komolyan és az estéli 9 órás hírekben mutatták volna a „zzélő láncot”, akkor ki tudta volna elmondani, hogy itt mi történik???????????? Kolozsvár 75 %-ban románok által lakott város, Erdély is úgyszintén. Illene már megtanulni románul, hisz ilyen emberek, hogy a vén izében tudják elmondani a többségnek, hogy mit akarnak. Mi akarjuk a nagy multikulti mütyüt, de nem vagyunk hajlandók megtanulni az ország nyelvét. Hát nem vesszük már észre, hogy ha érdekeinket meg akarjuk védeni, akkor ahhoz azokat el is kell mondani??? Vagy netán vigyorgunk bambán a kamera előtt, vagy asszongyuk, hogy „münk it magyarok vaunk. Mi rományul nem beszélünk.” És még kell nekünk multikulti izé. Azt a rézangyalát….

U.I. Az egyetem kettéválasztásáról nem nyilatkozom, de egyes szakoknál nem találom helyes megoldásnak. Kérdem én, mint jog végzett egyetemista…Ki tanítana színvonalas romániai jogot magyarul???

h1

Jegyzőkönyv „A csóré seggel a bácsi dombon” való esetről” – Proces verbal privind cazul „Cu curu’ gol pe dealul din Baciu”

June 13, 2009

naked mile

Magyar változat

I. Tényállás: Péntek reggeli 9 órás kezdettel elkezdődött az első fél testvérének utolsó jogi vizsgája. Az előbb említett vizsga számos szenvedés okozója, többek közt a második szerződő fél e-miatt kellett meghosszabbítsa egyetemi tanulmányait.

II. A felek érvelése: A fenti vizsga tegnapi átvétele az illető személyben rendkívüli örömhullámot váltott ki. A szellemi állapot ragályos volt és kiterjedt a második fél kisebbik testvérére is (a fent említett első szerződő fél). Az átvett vizsgának köszönhetően mindkét személy idén államvizsgázhat (legpontosabban Június hónapjának 18-ik napján)

III. Jogi érvelés: A felek között egy szóban megkötött, kétoldalú (szinalagmatikus) egyezmény létezett, mely a következő klauzulát tartalmazta (az alábbi szövegrészlet a felek közötti kolokviális kifejezéseket tartalmazza):

„Ha nem mész át a vizsgán, akkor egy lapáttal verlek agyon. Ha átmész akkor csóré seggel szaladunk ki a bácsi dombon.”

Mivel a második fél egyértelműen és kifogástalanul elfogadta az első fél ajánlatát, A szellemileg károsult felek közötti szerződések megkötéséről szóló törvény 25.cikke alapján, a felek között egy kétoldalú szerződés jött létre, melyet csakis a szerződés végrehajtásával lehetett bebizonyítani.

Az egyezmény az alternatív kötelességeket tartalmazó szerződések kategóriájába tartózik. Ebből következtetve az egyezményben megállapodott, bármelyik kötelesség végrehajtása elégséges a szerződés végrehajtásához. A második fél negatív teljesítménye esetében az első fél egyoldalú pozitív kötelességét kell végrehajtsa, vagyis: a lapáttal való agyonütést. Azonban a második fél pozitív kötelessége esetében, mindkét fél a következő pozitív kötelességet vállalta magára: a bácsi dombon csóré seggel való szaladást.

IV. Harmadik személyek szerződéshez való csatlakozása: A szóban forgó kétoldalú szerződéshez egy harmadik illető is csatlakozott. Őt nevezzük az unokatestvérnek. A harmadik személy csakis a második kötelességet vállalta magára: a meztelen hátsó résszel való szaladást. A harmadik személy nyilatkozata szerint „sajnálta” volna az első személyt egy lapáttal agyonütni.

V. A tett: Eszeveszetten rohanunk Péntek éjjeli 12 órakor csóré seggel a bácsi dombon. Sár van, a fű vizes, a földre dobált ruháinkból valószínűleg már csak a Fennvaló szedi ki a foltokat, de kit is érdekel már. 1O fok hideg (vagy meleg?) és három örült egy bácsi dombon. A vizsgák a hátunk mögött, egy-egy pohár bor a szervezetben…és ez így jó. Újból csurdé purdé vas kandér kölykök……

Versiunea română

I. Starea de fapt: Vineri dimineaţă, la ora 9, a început ultimul examen de drept al fratelui primei părţi contractante. Examenul din speţa prezentă a provocat nespus de multe suferinţe, printre care şi faptul că cea de a doua parte contractantă a fost nevoită să-şi prelungească studiile.

II. Motivarea părţilor: Trecerea cu brio a examenului sus amintite a provocat un val de bucurie în cea de a doua parte. Starea emoţională a fost contagioasă şi l-a afectat şi pe fratele mai mic al acestuia (prima parte din speţă). Datorită examenului luat, ambele părţi pot intra în procedura de terminare a facultăţii, denumită „licenţă”. (Mai exact în data de 18, luna Iunie).

III. Motivare în drept: Între părţi există o convenţie bilaterală (sinalagmatică), în formă orală, care a conţinut următoarea clauză contractuală (segmentul citat redă în original expresiile colocviale dintre părţi):

„Dacă nu treci examenul te bat cu lopata. Dacă treci examenul o să fugim cu curu’ gol pe dealul din Baciu.”

Încât cea de a doua parte a acceptat în mod ferm şi neechivoc oferta primei părţi, conform art.25 din Legea privind contractele încheiate între persoane cu dizabilităţi mintale, între aceştia a luat fiinţă un contract bilateral, care putea fi probată numai prin executarea acestuia.

Convenţia aparţine categoriei de contracte cu obligaţii alternative, astfel îndeplinirea oricăreia dintre cele două obligaţii din contract  este suficientă pentru executarea contractului. În cazul în care cea de a doua parte obţine un rezultat negativ, prima parte se obligă în mod pozitiv: să-l bată cu lopata. Însă în cazul în care cea de a doua parte obţine un rezultat pozitiv, ambele părţi sunt ţinute să execute obligaţia de a fugi cu curul gol pe dealul din Baciu.

IV. Aderarea la contract a unor terţe persoane: Contractului bilateral din speţă i s-a alăturat o a treia parte. Pe el o să-l numim „vărul”. Persoana terţă s-a obligat să execute numai cea de a doua obligaţie, respectiv fuga în curul gol pe dealul din Baciu. Conform declaraţiilor terţului, acestuia i-ar fi fost  “milă” să bată cu lopata pe cea de a doua parte contractantă.

V. Fapta: Vineri seara, la ora 12, fugim ca nebunii cu curul gol pe dealul din Baciu. E noroi, iarba e udă şi din hainele aruncate anapoda pe pământ poate numai D-zeu o să mai scoată petele. Dar cine se gândeşte la pete. 10 grade de frig (dau poate de cald) si trei nebuni pe un deal din Baciu. Examenele în spatele nostru, un pahar de vin în organism…şi aşa e bine. Din nou nişte purdani goi …  

h1

Az erdélyi magyarság nemcsak a székelység…

June 4, 2009

A tegnap délután két kedves ismerősömmel volt alkalmam egy üdítőt elfogyasztani, miközben az emberek eszeveszetten rohangáltak a zápor elől. Hátterünket megtekintve, vegyük így: egy székely lány, egy zsibói lány (Szilágy megye) és egy kolozsvári (Mezőség + Kis-Küküllő mente). Azon emberek közé tartózunk akik már láttunk idegenföldet, akik idegen nyelveket beszélünk, akik a románt nem tőrjük, akik valahogy kiesünk a main-stream Kárpátia polos, Árpád-sávos, nagy-magyaroskodó közegből…

Mondjuk úgy, hogy sok ötlet megfogalmazódott és sok mindenben egyet értettünk. A mostani bejegyzésemmel egyáltalán nem akarok indulatokat kelteni, főleg nem ilyen „nagy összefogás” időszakban, csak, mint kolozsvári magyar sok minden zavar úgy az RMDSZ kampányában, mint más weboldalakon. Értsünk egyet valamiben. Az Erdélyi magyarság 1,4 milliós tömbjét nemcsak székelyek alkotják, habár az általam olvasott sajtó és RMDSZ hirdetésekből ez derül ki, hogy az erdélyi magyarság legfontosabb része a székelység. ÉS persze nincs autonómia, meg rúgják ki a Hargita megyei önkormányzat vezetőket, meg elrománosodik a Székelyföld meg hasonlók… Na de ugyebár léteznek mások is ebben a kis Erdélyországban. Léteznek mezőségiek, Aranyos mentiek, barcaságiak, fehér megyeiek, hunyadiak, bánságiak, pártiumiak, máramarosiak, kolozsváriak. És ezek még mind magyarok. Még nem is beszéltünk a románságról.

Nem egyszer észrevettem, hogy a Kolozsvárra tanulni jövő diák sok mindent nem ért és elfelejti, hogy egy új közegbe csöppen. ÉS e-miatt afféle hibákat is elkövet, mint:

  1. 1. nagy-magyaroskodik egy már Funár korszakot átélő városban, ahol épp a nacionalizmustól undorodik az ember.
  2. 2. elzárkozik a románságtól anélkül, hogy arra gondolna milyen jó alkalom lenne megtanulni az ország nyelvét és kissé fölzárkózni.
  3. 3. a Krajczárban vitatja a nagy autonómia gondokat (persze, hogy most általánosítok).

Habár mit itteni magyarok más életet élünk és más közegben nőttünk fel…

  1. 1. sokan anyanyelvi szinten beszélik a románt hisz a Marasti téren, Monostoron, vagy Hajnal-negyedben felnövő gyermekek általában román közegben társalogtak, játszódtak, mozogtak. Mért? Hiszen az én tömbházamban is 3O román gyerek volt és 3 magyar.
  2. 2. a konyhanyelvünk igenis kevert és e-miatt nem kell csodálkozni. Igenis mi rácá şi vânătoriit játszódtunk, sztiklucáztunk, a lányok kordélucáztak és lehet az Energetikai líceum mellett korkodust loptunk. Ez a mi gyermekkorunk, a mi konyhanyelvünk, de ez nem azt jelenti, hogy nem annyira magyarok vagyunk, mint bárki más.
  3. 3. átéltük a Funár korszakot – ami azzal járt, hogy lebozgoroztak, anyád úgy indított el iskolába, hogy „fiam ne beszélj magyarul hangosan a buszon” és Funár atya minden március 15-én jött tűntetni egy sereg mokánnyal.
  4. 4. nagyon is föltaláljuk magunkat egy román közegben – lehet volt román szeretőnk, lehet anyuéknak van román kereszt gyerekük, lehet magyar húsvétkor vittünk egy tojást a román szomszédnak és ő hozott egy tojást a román húsvétkor. Lehet azzal köszöntött, hogy „Hristos a-nviat” és mi válaszoltuk „Adevărat a-nviat”, vagy netán befogadtuk a román kántálókat. Igenis vannak különbségek, de nem okoz akkora gondot, ha román közegben kell éljünk.
  5. 5. nekünk nem segít az autonómia – és ez így igaz. Mi eddig is kisebbségben éltünk és ezután is így fogunk. Egy csíki, udvarhelyi, gyergyói emberre nem igazán mondanám azt, hogy kisebbségben élt egy magyar többségű városban. Nekünk az autonómia semmivel sem segít, hisz úgyis egy elrománosodott közegben kell feltaláljuk magunkat. Lehet még rontani fog a román-magyar viszonyunkon, hisz majd a román haver föl fogja hányni, hogy igen, mert ti extrémisták el akartok szakadni. Hát nekünk ez nem igazán lehetséges.
  6. 6. mi is magyarok vagyunk – itt vagyunk, létezünk és az erdélyi magyarság szerves részét képezzük. Talán jobban tudjuk, hogy milyen volt magyarként felnőni egy ilyen közegben, mint sokan mások. Nekünk nem adatott meg „Kis Magyarország” és nekünk nagyon is furcsa volt elmenni gyermekkorunkban olyan romániai helyekre, ahol bármikor, bárkivel magyarul tudtunk beszélni.

Nagyon is általánosítok ebben a cikkben, de ébredjen fel az RMDSZ is és az erdélyi magyarságot képviselő szervezetek is, hogy még van nyolcszáz-ezer magyar, aki lehet másképp nőtt fel, lehet másképp gondolkodik és akinek az autonómia nem fog változást hozni az életében. Nemegyszer észreveszem, hogy az erdélyi magyarság szakmailag nem felkészült, érdekeit nem tudja megvédeni és ennek egyik fontos eszköze a nyelvek ismerete. Ha már alkalma van valakinek K-váron tanulni négy éven keresztül, akkor vegye a fáradtságot és tanuljon meg románul és vegyüljön egy kicsit a román közegbe. Ezzel csakis nyerni fog. Számos kollégám van, akik ezt a lépést megtették, akikre büszke vagyok és akik szerintem sokat el fognak érni az életben.

Éppolyan fontos az erdélyi magyarság keretén belül is az egymás megismerése, mint a románokkal való kapcsolat teremtés. Hisz lehet egy gyergyói magyar és egy kolozsvári magyar között nagyobbak a különbségek, mint egy palatkai román és palatkai magyar között.